NFL: Marshawn Lynch visszatér a Seahawksba – hivatalos

Vágólapra másolva!
2019.12.24. 09:42
null
Marshawn Lynch újra Seahawks-szerelésben léphet pályára (Fotó: Twitter/SportsCenter)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban szereplő Seattle Seahawks szerződtette korábbi futóját, Marshawn Lynchet – olvasható az NFL hivatalos honlapján.

 

Marshawn Lynch 2010 és 2015 között erősítette a Seattle Seahawks csapatát, most pedig Chris Carson és C.J. Prosise sérülésének köszönhetően, hazatatér egykori sikereinek helyére. A „Beast Mode” néven ismertté vált futó korábban ötször került be a Pro Bowl csapatba, kétszer vezette a ligát futott yardok tekintetében, 2014-ben pedig Super Bowlt is ünnepelhetett a Denver Broncos ellen – a fináléban egy futott touchdownja volt.

Lynch egyéves szerződést kapott a Seahawkstól, Pete Carroll minden bizonnyal a rájátszásban – valamint a San Francisco 49ers elleni kulcsfontosságú csoportrangadón – már számíthat rá. A 33 esztendős futó 2015-ben pont Seattle-ből vonult vissza, ám két évvel később az Oakland Raiders hívására ismét sisakot húzott. A tavalyi szezon végén úgy tűnt végleg szögre akasztja a cipőt, most azonban újra visszatér a félelmetes futó.

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik