HIRDETÉS
HIRDETÉS
Itt van Amerika
nemzetisport.hu 2018.06.09 13:14 Frissítve: 2018.06.09 13:15

NFL: középiskola után a kutyának sem kellett, mégis ő nevethet a végén

Ugyan középiskola után a kutyának sem kellett, s az egyetemi bajnokságban is hiába brillírozott, 23 NFL csapat nézett át rajta, mégis Aaron Rodgers nevethet a végén, hiszen nemcsak Super Bowl-győztes vált belőle, hanem minden jel szerint 2013 után ismét ő lesz a liga történetének legjobban fizetett játékosa.

HIRDETÉS
Aaron Rodgers ismét a liga legjobban fizetett játékosa lehet (Fotó: AFP)

 

„Hallottál már Platónról, Arisztotelészről, Szókratészről? Idióták mind” – mondja a Herceg menyasszonya című filmben a magát mindenkinél furfangosabbnak tartó Vizzini, aki aztán gyorsan el is veszít egy logikai játékot, és meghal. A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Green Bay Packers állandóan a filmből idézgető irányítója, Aaron Rodgers és a balsorsú karakter közt pedig az a különbség, hogy míg a játékost mások is a legjobbnak tartják, addig a filmbéli kis kopasz fazonról csak ő maga gondolt ilyen szépeket.

Ennek a ténynek, illetve az öt éve változatlan szerződésének a fényében nem is csoda hát, hogy Rodgers új kontraktust és magasabb fizetést követel – az mégsem módi, hogy van, aki jobban keres nála, miközben senki sem tud az övéihez hasonló rakétákat elengedni. Ráadásul most nem is csak egy ilyen fazon rohangászik a ligában, hanem egészen pontosan kilenc, köztük az Atlanta Falcons irányítója, Matt Ryan, akinek a május elején aláírt szerződése értelmében a következő öt évben 150 millió dollár, azaz több mint 40 milliárd forint jár. Ehhez képest a Green Bay játékosának az évi 22 millió forintos fizetése a kanyarban sincs, nem véletlen hát, hogy Rodgers nagyobb csekkeket szeretne.

SENKINEK SEM KELLETT A CINGÁR KISGYEREK

Aaron Rodgers

(@AaronRodgers12)
Született:
1983. december 2., Chico, California
Magassága/testsúlya:
188 cm/102 kg
Posztja:
irányító
Draft:
1/24. (2005)
Csapata:
Green Bay Packers (2005–)
Legjobb eredményei:
Super Bowl-győztes (2011), a Super Bowl legeredményesebb játékosa (2011), az NFL legértékesebb játékosa (2011, 2014), 6x Pro Bowl-résztvevő (2009, 2011, 2012, 2014, 2015, 2016)

Pedig a középiskolai pályafutása végén még nem az volt a kérdés, hogy miként tudna 2013 után ismét a legjobban fizetett NFL-futballistává válni, hanem az, hogy mikor váltja le a számára sok reménnyel nem kecsegtető focistapályát a könyvek és a jogi egyetem kedvéért. Olyannyira, hogy amikor Kaliforniában befejezte a gimit, még a kutyát sem érdekelte: az álomegyeteme, a Florida State rá sem hederített, sőt a többi nagyobb sulitól sem kapott ösztöndíjat, így végül a focifronton jelentéktelen Butte Népfőiskolán kötött ki. Az ekkor még csak 75 kilós srác persze tudta, azért nem akarta őt senki sem leigazolni, mert fejletlen és törékeny fizikumával nem hogy a futballpályán, de még egy sakktábla mellett sem állná meg a helyét, úgyhogy amellett, hogy magára szedett egy kis izmot, folytatta a gimiben kezdett remeklését, s Jeff Tedford, a Kaliforniai Egyetem edzője fel is figyelt rá. Amint pedig a markába került az ajánlat, a végre a nagyfiúk asztalához is meghívott Rodgers hazavágtatott a nyugati partra, ahol már az első évében sorra döntötte a csúcsokat és nyerte a meccseket.

Minden tökéletesen alakult, hiszen a legtöbb játékosmegfigyelőnek csorgott a nyála Rodgers játéka láttán, ráadásul hősünk gyerekkori kedvenc csapata, a San Francisco 49ers érdemelte ki a 2004-es szezonban összeszedett két nyomorult győzelemével a 2005-ös draft első választási jogát. Hiába bízott azonban Rodgers abban, hogy maradhat kedvenc Kaliforniájában, a 49ers a szintén irányító Alex Smitht választotta helyette, ő maga pedig az egész játékosbörze legemlékezetesebb látványossága lett, ahogyan a legígéretesebb tehetségeknek fenntartott, bekamerázott teremben órákon át várta egyre idegesebben és csalódottabban, hogy valaki végre rá is lecsapjon.

Végül csak a huszonnegyedik választással kelt el, ráadásul a Green Bay Packers húzta be, ami egyben azt is jelentette, hogy az azonnal bizonyítani vágyó irányítónak egy pár évet a kispadon kell töltenie, hiszen akkoriban maga Brett Favre, a fagyos város – akkor még – örök kedvence vezényelte az együttest. Rodgers azonban nem szándékozott sokáig a padon ücsörögni, minden lehetőséget véresen komolyan vett, amivel egyébként sikerült a csapat védőjátékosainak az agyára is mennie: a vasárnapi meccsek előtti szombati tréningen a nagynevű spílerek már rápihentek volna a másnapi megméretésre, amikor az akkor még ismeretlen és izgága újonc megállás nélkül hajtott. Egyszer még az is megesett vele, hogy annyira megörült annak, hogy a mindenki más által letojt gyakorlaton adott egy touchdownpasszt, hogy meghúzódott az ünneplés közben.

NYOLC ÉVIG RENDRE A PLAYOFFBAN

Rodgers három évig csak az edzéseken élhette ki magát (illetve Favre sérüléseinek idején olykor azért pályára került), de mikor 2008 márciusában Favre bejelentette a visszavonulását (nem függetlenül attól, hogy a csapatvezetőség már szívesebben látta volna a csapatban az olcsóbb, és eddigre jobban is teljesítő trónkövetelőt), s ezzel megnyílt a kezdőcsapatba vezető út Rodgers előtt. A csapat legendája hiába gondolta meg magát nem sokkal később, a klubházban már eldöntötték, hogy a 2008-as idénynek Rodgersszel vágnak neki, őt pedig csúnya huzavona végén elcserélték.

És bár az első évben a csapat csak hat meccset tudott behúzni a tizenhatból, ez nem a már az első évében is parádésan szereplő új irányítón múlt. Olyannyira nem, hogy a következő nyolc idényben rendre playoffba vezette a társaságot, sőt 2010-ben nem is csak a playoffig menetelt, hanem a rájátszásba az utolsó helyen beslisszolva egészen a bajnoki címig masírozott vele, miközben megválasztották a nagydöntő legértékesebb játékosának is.

A Green Bay 2010 óta is többször közel járt a nagy diadalhoz, de a célegyenesben rendre elhasalt: 2014-ben és 2016-ban például egyaránt a főcsoportdöntő jelentette a végállomást. Pedig a 2014-es szezon elején, amikor a Green Bay az első három meccséből kettőt elveszített, sokan már temették a playoff-esélyeket – persze, nem Rodgers, aki egy rádiós interjúban hanyagul lebetűzte a hallgatóknak a „nyugalom” szót, majd arra kérte a szurkolókat, hogy ne izguljanak, minden meg fog oldódni.

CSAK A CSALÁDDAL VAN EGY KIS BAJ

A pályán rendbe is jött minden, a Packers végül 12 győzelem mellett csupán négy zakót szenvedett el, és csak a Seattle elleni hosszabbítás vereséggel maradt le a Super Bowlról, hősünk pedig 2011 után másodszor is az egész liga legértékesebb játékosa, MVP-je lett. Csak a magánélete alakult elég zavarosan: miközben a színésznővel, Olivia Munn-nal élt, a saját családjával csak szökőévente váltott szót, és a mai napig sem tartja velük a kapcsolatot.

A viszony mélypontján Rodgers öccse, az amúgy NFL-irányítóként is szerencsét próbáló, de reménytelen Jordan egy tévés párkeresőben teregette ki a családi szennyest, azt hirdetve, hogy Aaronon kívül milyen rózsás a viszony a família minden tagja között – úgy látszik, hősünk sikeres pályafutását és az azzal járó vaskos bankszámláját a hozzá elvileg a legközelebb állók a mai napig nem emésztették meg.

Rodgerst azonban ez nem gátolja a pályafutásában, elvégre épp azon dolgozik, hogy még nagyobb összeget, évi több mint 30 millió dollárt, azaz majd' tízmilliárd forintot kisajtoljon a Packersből, hogy legyen miből vacsoráznia az aktuális barátnőjével, Danica Patrick korábbi autóversenyzővel – akire talán önök is emlékeznek múlt hétről.

HIRDETÉS

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

HIRDETÉS
2018.06.14 11:27:00

Amerikai sportok nemzetisport.hu

Két éve mindenki csak röhögött, amikor Las Vegas is bejelentette, hogy szeretne magának jégkorongcsapatot.

2018.06.08 07:41:41

Amerikai sportok KOHÁN GERGELY

A legjobbak így vagy úgy kitörölhetetlenül beírják magukat a sporttörténelembe, de...

2018.06.07 08:36:26

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

A szoros végjátékot ezúttal sem tudta behúzni a Cleveland Cavaliers.

2018.06.04 08:19:59

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Az ezúttal nem kolosszális, „csak” remeklő LeBron James teljesítménye kevésnek bizonyult.

2018.06.01 07:33:08

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

LeBron James 51 pontot dobott, hajszálra volt a bravúrtól a Cavaliers.

HIRDETÉS
HIRDETÉS