NFL: fő az egészség, felhagy a játékkal a Patriots elkapója

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.20. 18:27
null
Josh Gordont (fehérben) nemrég még a Miami Dolphins védői üldözték, most azonban egy darabig nem kell a háta mögé néznie (Fotó: Getty Images)
A New England Patriots remek képességekkel megáldott elkapója, Josh Gordon a hivatalos Twitter-oldalán közzétett közleményében jelezte, hogy egy időre biztosan abbahagyja az amerikai futballt.

 

„Nagyon komolyan veszem a mentális egészségemet ezen a ponton, azért, hogy továbbra is a legmagasabb szinten teljesíthessek. Az utóbbi időben azt éreztem, hogy jobban is állhatnék mentális felkészültség tekintetében. Egy időre abbahagyom a játékot, hogy az egészségemre koncentrálhassak. Szeretném megköszönni Belichick vezetőedzőnek és Kraft úrnak, illetve a számos további embernek a Patriotsnál a folyamatos biztatást. Meg akarom köszönni a szurkolóim támogatását is, továbbra is mindent megteszek majd azért, hogy visszanyerjem a százszázalékos formámat.”

Nem sokkal később a New England Patriots rövid közleményben jelezte, hogy tiszteletben tartja játékosa gyógyulási szándékát, és mindenben támogatja. Gordon a szerdai edzésen még részt vett a Patriotsnál.

A Cleveland Brownsnál hat évet eltöltő, ám ez idő alatt eltiltások miatt hosszabb szakaszokat kihagyó Gordon a jelenleg is futó idény első meccsét még az ohiói csapatnál játszotta, 2018. szeptember 17-én azonban csereügylet keretében érkezett a massachusettsi gárdához. A Hazafiak elkapójaként 11 mérkőzésen 40 elkapásból 720 yardot és 3 touchdownt szerzett.

Ahogy az ESPN cikkében olvashatjuk, több forrás is úgy értesült a tengerentúlon, hogy ismét eltilthatják a 27 éves, egyszeres Pro Bowl-választott játékost, mivel megszegte az eltiltása utáni visszatérésre vonatkozó szabályokat. Hivatalos döntés még nem született, de várhatóan ebben az idényben már nem lép pályára.

A Patriots jelenleg 9–5-tel vezeti az AFC Keleti csoportját, így két fordulóval az alapszakasz vége előtt jó esélye van a rájátszásba jutásra. A csapat következő ellenfele december 23-án a csoportrivális Buffalo Bills lesz.

Flash Gordon on Twitter

https://t.co/omiQgO8IjE

 

New England Patriots on Twitter

Statement from the New England Patriots on Josh Gordon:



 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik