NFL: Andre Johnson akár 73.5 milliót kereshet, aláírtak az újoncok

Vágólapra másolva!
2010.08.07. 15:26
null
Andre Johnson további hét évig boldogíthatja a Houston Texans szurkolóit (Fotó: Action Images)
Címkék
A tengerentúli amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Houston Texans további két évvel meghosszabbította Andre Johnsonnak – a liga egyik legjobb szélső elkapójának – öt év múlva lejáró szerződését. Az új kontraktus értelmében Johnson akár 73.5 milliót is kereshet a hét év alatt, ami 38 millióval lenne több, mint amennyit az öt esztendő alatt zsebre tehetett volna.

A zseniális elkapó fizetésének jó részét teljesítményéhez kötötték: a maximális összeget akkor kapja meg, ha minden évben az első öt között végez a posztján legfontosabb statisztikai mutatók (elkapott labdák, szerzett yardok, touchdownok és elkapásonkénti yardátlag) valamelyikében.

Brett Favre, a Minnesota Vikings 40 éves irányítója sokadszorra is bejelentette a visszavonulását az aktív játéktól, de – őt ismerve – ez közel sem biztosan jelenti azt, hogy a New Orleans Saints elleni idénynyitón nem ő vezeti majd a Vikingek seregét.

Mindeközben utolsóként Russell Okung is megállapodott az őt a játékosbörzén (draft) kiválasztó Seattle Seahawksszal, így mindegyik első körös játékos aláírt már.

Nehéz napokat élnek át a Denver Broncos szurkolói, ugyanis az együttes linebackere, Elvis Dumervil valószínűleg az egész szezont kihagyja.

A 26 éves védőjátékos mellizomsérüléssel küzd, és a hírek szerint a műtét elkerülhetetlen. Dumervil az előző idényben ligaelső volt a sackek tekintetében: 17 alkalommal vitte földre az ellenfél irányítóját.
 

 A 2010-ES DRAFT 1. KÖRÉBEN KIVÁLASZTOTT JÁTÉKOSOK SZERZŐDÉSEI
CSAPAT JÁTÉKOS, POSZT (EGYETEM) SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA ÉS ÖSSSZEGE (AMERIKAI DOLLÁRBAN)
1. St. Louis Rams Sam Bradford, QB (Oklahoma) 6 év – 86 000 000/50 000 000
2. Detroit Lions Ndamukong Suh, DT (Nebraska) 5 év – 68 000 000/40 000 000
3. Tampa Bay Buccaneers Gerald McCoy, DT (Oklahoma) 5 év – 63 000 000/35 000 000
4. Washington Redskins Trent Williams, OT (Oklahoma) 6 év – 60 000 000/36 750 000
5. Kansas City Chiefs Eric Berry, S (Tennessee) 6 év – 60 000 000/34 000 000
6. Seattle Seahawks Russell Okung, OT (Oklahoma State) 6 év – 58 000 000/30 000 000
7. Cleveland Browns Joe Haden, CB (Florida) 5 év – 50 000 000/26 000 000
8. Oakland Raiders Rolando McClain, LB (Alabama) 5 év – 40 000 000/23 000 000
9. Buffalo Bills C.J. Spiller, RB (Clemson) 5 év – 37 000 000/20 800 000
10. Jacksonville Jaguars Tyson Alualu, DT (California) 5 év – 28 000 000/17 500 000
11. San Francisco 49ers Anthony Davis, OT (Rutgers) 5 év – 26 500 000/15 954 000
12. San Diego Chargers Ryan Mathews, RB (Fresno State) 5 év – 25 650 000/15 083 000
13. Philadelphia Eagles Brandon Graham, DE (Michigan) 5 év – 22 000 000/14 000 000
14. Seattle Seahawks Earl Thomas, S (Texas) 5 év – 21 100 000/12 320 000
15. New York Giants Jason Pierre-Paul, DE, (South Florida) 5 év – 20 050 000/11 629 000
16. Tennessee Titans Derrick Morgan, DE (Georgia Tech) 5 év – nem hozták nyilvánosságra
17. San Francisco 49ers Mike Iupati, G (Idaho) 5 év – 18 250 000/10 800 000
18. Pittsburgh Steelers Maurkice Pouncey, C/G Florida 5 év – nem hozták nyilvánosságra
19. Atlanta Falcons Sean Weatherspoon, LB, (Missouri) 5 év – 17 540 000/10 400 000
20. Houston Texans Kareem Jackson, CB (Alabama) 5 év – 13 100 000/10 350 000
21. Cincinnati Bengals Jermaine Gresham, TE (Oklahoma) 5 év – 18 500 000/9 660 000
22. Denver Broncos Demaryius Thomas, WR, (Georgia Tech) 5 év – 15 500 000/12 155 000
23. Green Bay Packers Bryan Bulaga, OT (Iowa) 5 év – 14 750 000/8 760 000
24. Dallas Cowboys Dez Bryant, WR (Oklahoma State) 5 év – 11 800 000/8 375 000
25. Denver Broncos Tim Tebow, QB (Florida) 5 év – 33 000 000/8 700 000
26. Arizona Cardinals Dan Williams, NT (Tennessee) 5 év – nem hozták nyilvánosságra
27. New England Patriots Devin McCourty, CB (Rutgers) 5 év – 13 200 000/7 825 000
28. Miami Dolphins Jared Odrick, DE (Penn State) 5 év – 13 070 000/7 133 000
29. New York Jets Kyle Wilson, CB (Boise State) 5 év – 12 990 000/7 120 000
30. Detroit Lions Jahvid Best, RB (California) 5 év – 9 800 000/nem hozták nyilvánosságra
31. Indianapolis Colts Jerry Hughes, DE (TCU) 5 év – nem hozták nyilvánosságra
32. New Orleans Saints Patrick Robinson, CB (Florida State) 5 év – nem hozták nyilvánosságra
A szerződések összegénél az első adat az adott időtartam alatt maximálisan megszerezhető fizetést, míg a második a garantált pénzmennyiséget jelenti.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik