NFL: a látszatra sem ügyelt – így bukott meg a Giants trénere

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.07. 17:44
null
Ben McAdoo nem keltette vezéregyéniség benyomását
A napokban beszámoltunk róla, hogy a New York Giants NFL-csapata kirúgta a hibát hibára halmozó vezetőedzőt, Ben McAdoo-t – lássuk, hogyan ásta meg saját sírját az immáron csak korábbi tréner.

 

Hasznos tanács, ha meg akarjuk őrizni az állásunkat: valamit azért lehetőleg csináljunk jól, de ha már semmi sem jön össze, legalább a látszatra ügyeljünk.

Nos, a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban, az NFL-ben botladozó New York Giants vezetőedzője, Ben McAdoo nem tanulta meg ezt a leckét, így aztán az egész NFL-történelemben csaknem példátlan bravúrt mondhat magáénak: egy év sem telt el azóta, hogy a rájátszásba vezette a csapatát, máris lapátra tették.

A szomorú eseményre hétfőn került sor, ám szinte megváltás jelleggel. Az utolsó csepp a pohárban az lehetett, hogy a negyvenéves szakember egy héttel korábban úgy döntött, ha már az első 11 meccsből csak kettőt nyert meg csapata, vagyis a szezon már a kutyáké, ő bizony a kispadra száműzi a Giants kétszeres Super Bowl-győztes legendáját, az akkor már több mint 200 mérkőzés óta stabil kezdő Eli Manninget, méghozzá úgy, hogy alamizsnaként azért benevezi a kezdőbe (nehogy megszakadjon a statisztikailag csaknem egyedülálló sorozat), aztán majd lecseréli. Manning persze nem ment bele a megalázó kutyakomédiába, amely eleve felhergelte a Giants tulajdonosát, John Marát, ráadásul az egész cserének annyi értelme volt, hogy a városi rivális New York Jetstől érkező teljesen átlagos csereirányítóról, Geno Smithről a hétvégi, Oakland elleni vereség során kiderüljön, tényleg teljesen átlagos.

De ha ez lett volna McAdoo egyetlen bűne, talán még lenne állása. Csak hát eközben cipóra pofozták a csapatát mindenütt, nem kis részben azért, mert ijesztő ütemben utáltatta meg magát a játékosaival.

Úgy szórta a büntetéseket a csapaton belül, mint a fruttit, akire igazán megsértődött, azt képes volt kihagyni a csapatból akkor is, ha ezzel jelentősen csökkentek a győzelmi esélyek. Az egyik védő, Eli Apple csaknem otthagyta a csapatot, miután egy videoelemzés közben összeszólalkozott a trénerrel, és több játékos is névvel nem vállalt nyilatkozatban szidta McAdoo-t a nagyhatalmú helyi bulvársajtónak, amit ő még több büntetéssel és kemény edzésekkel torolt meg.

De talán még azt is elnézték volna neki, hogy a fél csapata gyűlöli, ha eközben sugárzott volna róla, hogy ura a helyzetek. Ám McAdoo viseltes mackóruháiban, soha egy másodpercig divatban nem lévő hátranyalt frizurájával és minden sajtótájékoztatón bemutatott bénaságával nem keltette vezéregyéniség benyomását, így pedig könnyen találtak bűnbakot a csapattulajdonosok a gyenge szereplés miatt. Nyilván nem segített, hogy egy akkora lepedőt nézegetve válogatta meccs közben a taktikai elemeket, amekkora alá bármelyik New York-i hajléktalan befér, csapata mégis unalmas és eredménytelen focit játszott – de legalább az edzőn lehetett röhögni, és el lehetett vele vitetni a balhét is, pedig sem a csapatot nem ő rakta össze (az ezért felelő Jerry Reese általános menedzser is csizmát kapott), sem a Giantst sújtó sérüléshullámról nem tehetett.

De akkor is – mindent rosszul csinált, és még rosszul is mutatott közben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik