NBA: Westbrook 41 pontot dobott a 321-ből az All-Staron

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2015.02.16. 07:04
null
Russell Westbrook játékkedvére is jó hatással volt a gálahangulat (Fotó: Reuters)
Nyugat válogatottja nyerte meg az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) All-Star-gáláját, miután a New York-i Madison Square Gardenben rendezett eseményen 163–158-ra legyőzte Keletet. A gála kiemelkedő egyéni teljesítménye volt Russell Westbrooké, az Oklahoma City Thunder játékosa 41 pontot szerzett a mérkőzésen, amivel kiérdemelte az MVP-díjat.

NBA
ALL-STAR-GÁLA, NEW YORK

Nyugat–Kelet 163–158 (47–36, 36–46, 39–40, 41–36)

Szoros lett a vége. Russell Westbrook vezérletével húszpontos fórt épített ki Nyugat, de LeBron Jamesék szép fokozatosan felzárkóztak és eltüntették ezt – a záró etap nagy részében már fej fej mellett haladtak a csapatok. Az utolsó négy percben aztán James Harden és Westbrook kosaraival újra némi előnyhöz jutott Nyugat, ezt pedig már nem adták ki a kezükből, így visszaszerezték a „trónt” – méghozzá rekordszámokkal.

Rekordokat döntöttek a csapatok. Kis túlzással LeBron Jamesen, Russell Westbrookon és Steph Curry-n kívül senki nem akart túl sokat kezdeni a labdával, leginkább leütés nélküli dobálgatás folyt. Ennek ellenére az idei főmeccs hozta az eddigi legtöbb pontot – a 321 egység rekord, mint ahogy Nyugat 163 pontja is az (holtversenyben a tavalyi Kelettel). Ugyanez érvényes a triplákra is, 133 hármast emelt rá a két csapat, amiből 48 süllyedt el – mindkettő új csúcs, Kelet 68 eleresztett és Nyugat 25 elsüllyesztett kinti dobása szintén rekord. Ugyanakkor most dobták rá az eddigi legkevesebb büntetőt…

Westbrook lett az MVP. Kis híján a Thunder energiabombája is rekordot döntött, hiszen 25 perc alatt 28 dobást vállalt és 41 pontig jutott – viszont több könnyű kettest, ziccert is elrontott, így nem tudta megdönteni Wilt Chamberlain 1962-es csúcsát (42). Emiatt azért bánkódhat, viszont a félidei rekordot 27 egységével így is átírta, és megérdemelten választották a meccs legértékesebb játékosának.

Kelet legjobb dobói: James 30/12, Korver 21/21, Wall 19/3
Nyugat legjobb dobói: Westbrook 41/15, Harden 29/21, Aldridge 1/12

JAMES ZSÁKOL – ÍGY KEZDŐDÖTT A MECCS

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik