NBA: Sterling keresetét elutasították, kétmilliárdért eladó a Clippers

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.07.29. 13:22
Egy Los Angeles-i bíró elutasította Donald Sterling klubtulajdonos keresetét, így minden akadály elhárult az elől, hogy kétmilliárd dollárért Steve Ballmer kezébe kerüljön az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA) szereplő csapat.

A milliárdos Sterlinget rasszista megnyilvánulásaiért korábban örökre kitiltották az NBA-meccsekről, tőle külön élő felesége pedig közölte, hogy eladja a klubot a Microsoft korábbi vezérigazgatójának. Férje ezt meg akarta gátolni, ám a bíróság beszámíthatatlannak minősítette őt, így hamarosan létrejöhet az üzlet.

Az együttest 33 éve birtokló Sterling máris közölte, hogy pert indít az NBA ellen, és a hétfői ítéletet is megtámadja.

A 80 éves klubtulajdonos körüli botrány április végén robbant ki, amikor a nyilvánosságra került egy felvétel, amelyen ő hallható, amint – többek között – azt mondja barátnőjének, ne vigyen feketéket csapata meccseire. A rasszista megnyilvánulás óriási vihart kavart az Egyesült Államokban, az NBA illetékes testülete néhány nappal később örökre kitiltotta a rendezvényeiről a tulajdonost, egyben a legsúlyosabb, 2.5 millió dolláros (558 millió forint) bírságot szabta ki rá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik