NBA: simán nyert a Milwaukee, hetedik meccs lesz Brooklynban

Vágólapra másolva!
2021.06.18. 09:03
null
James Harden (jobbra) és Khris Middleton párharcából utóbbi jött ki győztesen (Fotó: Getty Images)
A Milwaukee Bucks 104–89-re legyőzte a vendég Brooklyn Nets gárdáját az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) Keleti főcsoport-elődöntőjének hatodik mérkőzésén, így 3–3-ra módosította az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcot.

 

Végig vezetett a Bucks. A kiesés szélére sodródott, de így is esélyesnek számító Milwaukee ezúttal nem remegett meg és végig uralni tudta a találkozót, amelyet most az előzővel ellentétben nem rontott el a második félidőben sem. A hazaiak az első negyed derekán már 18–5-re vezettek, Jannisz Adetokunbo jól kezdett, látszott, hogy tudatosabban támadják a festéket és fizikálisabbak, mint legutóbb – innentől pedig az egész este arról szólt, hogy a Nets próbált visszakapaszkodni, a Bucks viszont mindig válaszolni tudott. A vendégek folyamatosan azon dolgoztak, hogy négy-hat pontnyira feljöjjenek, azonban amikor ez megtörtént és úgy tűnt, hogy ismét éles a meccs, mindig jött egy újabb hazai futás, Antetokounmpo (30 pont, 17 lepattanó, 12/20 mezőnyből, 0 triplakísérlet), vagy az óriásit játszó Khris Middleton (38 pontos PO-karriercsúcs, 11/16 mezőnyből, 5/8 tripla, 11/12 büntető, 10 lepattanó, 5 gólpassz, 5 labdaszerzés) villant és ismét 10-15 egység közé nőtt a távolság. Ez így ment egészen a negyedik negyedig, amikor 82–67 után még egyszer nekifutott a Brooklyn és nem egészen három perc alatt egy 10–0-t rohant, ezzel ismét feljött öt pontra, de a Bucks ezt a rohamot is letörte, több ilyen pedig már nem érkezett – két perc alatt egy 14–0-t (!) repesztett Mike Budenholzer csapata, ezzel eldöntötte a találkozót. A hajrában már jöhettek a cserék is, lehetett pihenni, a Milwaukee összességében magabiztosan, egyértelműen, simán tudta megnyerni a hatodik meccset, életben maradt és kiharcolta a hetedik mérkőzést – igaz, azt idegenben kell megvívnia.

Most nem jött a csoda. Kyrie Irving nélkül és a sérült James Hardennel felállva sorozatban másodszor már nem tudott csodát tenni a Nets, a vendégek ezúttal elöl-hátul komoly problémákba ütköztek. Néhány labdabirtoklásnál tovább nem tudták megfogni ellenfelüket, folyamatosan kapták a kosarakat és ebben az is benne volt, hogy egyszerűen fáradtnak, tompának tűntek, rengeteg pontot kaptak leindításból, lepattanók után, míg ők gyakorlatilag nem dobtak ilyen kosarat. Támadásban Kevin Durant ismét nagyon igyekezett, de a legutóbbi hőstettet nem lehetett megismételni (32 pont, 11 lepattanó, 3 gólpassz. 15/30 mezőnyből, 2/8 tripla, 0/2 büntető, 7 eladott labda) és bár Harden javult (16 pont, 3/6 tripla, 5 lepattanó, 7 gólpassz, 4 labdaszerzés), de így sem volt bennük elég tűzerő, ráadásul a lepattanózást is csúnyán elvesztették. Összességében sem energiában, sem dobásban, sem másban nem tudták felvenni a kesztyűt, küzdöttek, robotoltak, ameddig bírták, de a fent említett negyedik negyedes 14–0 kivégezte őket – mindent egy lapra feltéve lehet még esélyük a hetedik meccsen, meglátjuk, hogy a hazai közönség ott mennyit jelent majd.

A Bucks legjobb dobói: Middleton 38/15, Adetokunbo 30, Holiday 21/3
A Nets legjobb dobói: Durant 32/6, Harden 16/9, Griffin 12/3

NBA, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 6. MÉRKŐZÉS
Milwaukee Bucks–Brooklyn Nets 104–89
(26–19, 33–29, 19–19, 26–22)
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3–3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik