NBA: Nowitzki a nácikról és a visszavonulásról beszélt

Vágólapra másolva!
2017.10.26. 16:04
null
Dirk Nowitzki eljátszott a visszavonulás gondolatával (Fotó: AFP)
A tervezettnél előbb is befejezheti profi pályafutását Dirk Nowitzki kosárlabdázó, az NBA-ben szereplő Dallas Mavericks német sztárja, akinek 2019-ig van érvényes szerződése a klubjával.

 

„Ha újra megsérülök és hónapokat venne igénybe a felépülésem, eltöprengenék rajta – játszott el a visszavonulás gondolatával Dirk Nowitzki a Bildnek adott interjúban. – A családommal és az ügynökömmel megbeszélném, ha meglenne a kellő motiváció."

A Dallasnál 20. szezonját megkezdő Nowitzki – aki 2011-ben bajnoki címet ünnepelhetett – az Egyesült Államok politikai helyzetéről is szót ejtett.

„Őrületes, ami itt folyik jelenleg. Mint amikor a nácik bevonultak. Viharos idők járnak. Össze kell tartanunk, mindegy, hogy az ember fehér vagy fekete. Ugyanazért kell kiállnunk, ez az egyetlen út" – tette hozzá a 39 éves kosaras.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik