NBA: négy idény után menesztették a Pacers edzőjét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.26. 18:12
null
McMillan 2016 óta irányította a csapatot (Fotó: AFP)
Menesztették posztjáról Nate McMillant, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Indiana Pacers vezetőedzőjét.

A klub szerdai közleménye szerint nehéz döntést hoztak meg, azonban szükséges volt annak érdekében, hogy más irányba induljon el a csapat.

A 56 éves szakember a 2016–2017-es idény közepén vette át az együttes irányítását, amellyel 183 győzelmet aratott és 136 vereséget szenvedett el, a rájátszásban azonban mindössze három siker alkalmával dirigált 16 vereség mellett.

A mostani idényben a Pacers ugyan bejutott a playoffba, de annak első körében 4–0-s összesítéssel búcsúzott a Miami Heattel szemben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik