NBA: Nash visszatérhet a Lakersbe a rájátszásra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.04.20. 11:20
Keményen készül, és optimistán várja a rájátszást Steve Nash, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakers veterán sztárja.

A 39 éves irányító az alapszakasz utolsó nyolc mérkőzését hát- és csípőproblémák miatt kihagyta, három nappal ezelőtt pedig injekciós kezelést kapott.

„Ma már képes voltam a félpályás edzésre fájdalom nélkül is. Remélem, tudok majd játszani és segíteni a csapatot" – mondta Nash, akit 2005-ben és 2006-ban is az alapszakasz legértékesebb játékosának (MVP) választottak.

Mike D'Antoni, a kaliforniai együttes vezetőedzője elmondta, várhatóan csak a vasárnap kezdődő rájátszás első mérkőzése előtt – amelyet a Nyugati főcsoportban második helyen záró San Antonio Spurs ellen vív a gárda – dönti majd el, beveti-e Nasht.

A Lakersnek nagy szüksége lenne az irányítóra, ugyanis néhány nappal az alapszakasz vége előtt elvesztette legjobbját, Kobe Bryantet, aki a Golden State Warriors elleni meccsen Achilles-ín-szakadást szenvedett.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik