NBA: műteni kell az MVP-t, a szezonban már nem játszik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.27. 21:30
Kevin Durant, az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) szereplő Oklahoma City Thunder sztárja újabb hosszas kihagyásra kényszerül: jobb lábfejét harmadszor is meg kell műteni, így a 2014-es MVP már nem léphet pályára az idei szezonban.

A beavatkozásra jövő hét elején kerül sor New Yorkban, Durant előreláthatólag 4-6 hónapig lábadozik. A Thunder csillaga karrierje előző hét évében mindössze tizenhat mérkőzést hagyott ki, a 2014–2015-ös szezonban azonban ez a szám ötvenöttel bővül.

Az Oklahoma City jelenleg a nyugati konferencia nyolcadik – utolsó rájátszást érő – helyén áll, elsősorban Russell Westbrook káprázatos teljesítményének köszönhetően.

Durant két specialistát is meglátogatott nemrég műtött, továbbra is fájó lábával, az orvosi konzíliumok után pedig rossz hírt kapott: sérülése nem gyógyul megfelelően, újabb operációra van szükség.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik