NBA: londinernek hitték, később csapatuk sztárja lett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.02. 09:13
null
Tiny Archibald (7) 1991-ben lett tagja a Hírességek Csarnokának<br />(Fotó: Getty Images)<br />
Szeptember 2-án, vasárnap ünnepli 70. születésnapját Nate Archibald, az NBA 1973-as pontkirálya, aki nyáron gyakorlatilag újjászületett, szívátültetésen esett át.

New York Bronx városrésze nem a babazsúrjairól híres.

Amitől egy szülő el akarja tiltani a gyermekeit, azok közül minden megtalálható a környéken, ráadásul nagy dózisban. A negyed déli felében, a Lester Patterson bíróról elnevezett állami lakótelepen nőtt fel a nagyszerű kosárlabdázó, Tiny Archibald. Hozzá hasonlóan innen származnak olyan jeles egyéniségek, mint Guy Fisher drogbáró, az Apolló Színház tulajdonosa, aki a börtönben ledoktorált szociológiából, vagy a rapper Percee P (ne nézzenek utána) és kollégái, Showbiz & A. G. (ők viszont nagyon jól nyomták). Archibaldnak a kosárlabda segített, hogy sok haverjával ellentétben ne szippantsák őt be a kábítószerekkel és erőszakkal terhelt mindennapok.

HÁZTARTÁST VEZETETT 14 ÉVESEN

De ő sem tagadta meg gyökereit, később is ott ólálkodott New York zavaros utcáin és segítséget nyújtott a közösségi programokban, támogatta a hajléktalanszállásokat és a gyerekeknek szóló utcai tanácsadást. A nagyjából kicsikét jelentő „Tiny” becenév az apja után ragadt rá, akinek kissé kiszámítható módon nagyobb, azaz „Big Tiny” volt a beceneve. A derék családfő, Tiny 14 éves korában hét gyermeket hagyott magára, hősünk legidősebb testvérként a háztartás vezetője lett.

„Érdekes, a kábítószerrel kereskedő fiatalok mindig arra törekednek, hogy más embereket is bevonjanak, amikor alámerülnek a mocsokban. Hogy mit csináltam én? Mindig maradtam a kosárlabdánál!”– nyilatkozta 1980-ban a Sport nevű magazinnak.

A kosárlabda azért nem jelentett magától értetődő pályaképet Archibald számára, bár tényleg tisztességes srác volt. Kis termete, fájdalmasan félénk természete azonban a pályán sem párosult önbizalommal. Másodévesként nem tudott bekerülni a DeWitt Clinton Középiskola csapatába, emiatt majdnem otthagyta a sulit. Ilyenkor mindig feltűnik a színen egy hétköznapi hős, aki belekarol a nehézsorsú tehetségbe – Floyd Layne közösségi sportigazgatót kell dicsérnünk, aki rávette a Clinton edzőjét, hogy vessen még egy pillantást Archibaldra. Kisvártatva helyet kapott a városi csapatban, a tanulmányai előmenetelével azonban akadtak problémák.

ÖSSZEKEVERTÉK EGY LONDINERREL

1966-ban az Arizona Western Community College-be került, majd egy év múlva ösztöndíjjal elengedték az El Pasóban található Texasi Egyetemre, ahol három idénye alatt húsz pontot átlagolt.

Az 1970-es draft második körének második helyén választotta őt ki a Cincinnati Royals NBA-csapata, ahol Bob Cousy volt a vezetőedző, aki korábbi fantasztikus irányítóként pontosan tudta, fiatal „poszttársát” messzire repíthetik képességei. Erős játékosbörze volt egyébként a '70-es: Dave Cowens, Sam Lacey, Bob Lanier, Pete Maravich, Calvin Murphy és Rudy Tomjanovich is abban az esztendőben kelt el.

Viszont, amikor Cousy és Joe Axelson általános igazgató először meglátta Archibaldot egy memphisi hotelben, összetévesztették egy londinerrel... Apró termete ellenére rögvest a Royals kezdőcsapatában találta magát Tiny, 16 pontos átlaga figyelmet érdemelt, ám védekezése nem volt a legjobb, ráadásul sokat dajkálta a labdát, és sokszor el is adta. A következő szezonban majdnem el is passzolták, de a kapitány és pontkirály Tom Van Arsdale sérülése beindította a karrierjét.

Csapatának nem nagyon ment, Archibald viszont szárnyalt, 28.2-es pontátlag fűződött a nevéhez. A franchise az 1972–1973-as idényre átköltözött Kansas City-Omahába, „keresztneve” a Kings lett, a legnagyobb király pedig maga Tiny: 34.2 pontos, 11.4 gólpasszos átlagaival az egész liga legeredményesebb pontszerzője és legjobb asszisztosztogatója lett!

Sem előtte, sem utána nem volt olyan, aki egyszerre zárta volna élen a szezont ebben a két mutatóban. Mindezt úgy, hogy több testvére is jelentős problémákkal küszködött a tárgyalt időszakban...

MEGKAPTA A MÁSODIK ESÉLYT

Ennél feljebb sosem jutott, persze magasra is tette a mércét.

1976-tól egy évet lehúzott a New York Netsnél, aztán következett a Buffalo Braves, majd egy fontos állomás: hét játékost érintő tranzakció keretében a Boston Celtics kaparintotta meg.

A kezdés döcögősre sikeredett, volt rajta húsz kilónyi súlyfelesleg... Ám összeszedte magát – mégiscsak egy kemény bronxi srácról beszélünk –, és 1981-ben megszerezte élete első és utolsó NBA-aranygyűrűjét a Celticsszel, oldalán az ifjú Larry Birddel. Pályafutását az 1983–1984-es évad zárta le, ekkor a Milwaukee Bucks alkalmazásában állt.

Panaszra nem lehet oka, a feljebb említett kimagasló eredményei mellett háromszor volt tagja a liga legerősebb ötösének, hét alkalommal vehetett részt az All Star-gálán, amelynek 1981-ben legértékesebb játékosa is volt. 876 hivatalos összecsapása során 16 841 ponttal terhelte meg az ellenfeleket, 6746 gólpasszt osztott ki. A Hírességek Csarnokának 1991-ben lett tagja, két évvel később elismerést kapott New Yorktól, mert sokat foglalkozott a város nehézsorsú fiataljaival.

Kevésbé örömteli hír zárásként, hogy idén júniusban szívtranszplantáción esett át, miután több mint egy évet élt együtt gyógyíthatatlan szívbetegségével. 2016 decemberében egy szimpla egészségügyi szűrővizsgálat során megállapították, hogy a szívében kezelhetetlen mennyiségű fehérje halmozódott fel, amely nem engedi, hogy szíve megfelelően pumpálja vérét a testébe. Furcsa tény, hogy diagnózisa előtt az NBA-ben legalább három évet eltöltő játékosok egészségvédelmével foglalkozott...

Kórházi ágyán is arra figyelmeztette a korábbi profikat, hogy figyeljenek magukra, miután befejezték karrierjüket.

Archibald megkapta a második esélyt – az élettől.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik