NBA: lelépte a bajnokot, közel a keleti döntőhöz a Boston

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2020.09.08. 08:04
null
A bostoni (jobbra) Jaylen Brown a Raptors gyűrűjébe zsákol (Fotó: Getty Images)
Hiába vezetett sokáig a Denver, a végjátékban a Clippers kerekedett felül. Eközben a Toronto nagyon hamar jelentős hátrányba került, dominálni tudott a Boston – ez történt hajnalban az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásában.

 

Toronto Raptors–Boston Celtics 89–111

Domináns Boston. Két vereség után most az elejétől a végéig uralta ezt a mérkőzést a Celtics, Brad Stevens alakulata még szigorúbb védekezéssel fojtotta meg teljesen a Torontót, ez pedig nagyon hamar megadta az alaphangot – már az első negyedben tíz pont feletti előnybe kerültek, a másodikban pedig a növekvő önbizalom a támadójátékot is egészen parádés szintre emelte. A nagyszünetben 62–35 állt az eredményjelzőn, igazából már nem volt miről beszélni, Jaylen Brown (27 pont, 10/18 mezőnyből), Kemba Walker (21 pont, 7 gólpassz) és Jayson Tatum (18 pont, 10 lepattanó, 4 gólpassz) intézte a nagyját, de Daniel Theis, Marcus Smart és Brad Wanameker is bőven hozzá tudott tenni – egy másodpercig sem forgott veszélyben a sikerük, vezettek 30 ponttal is, ezen az estén kiütötték ellenfelüket. Stevens és Walker szerint is az akarat, az agresszivitás és a védekezés alapozta meg mindezt, minden onnan indult és elég nagy szó, hogy az eddigi szoros, izmozós meccsek után most ennyire lelépték a Raptorst –egyetlen győzelemre kerültek a keleti döntőtől.

Nem volt esélye a Torontónak. Nick Nurse szerint tudja, hogy őrülten hangzik, de az első percekben parádés volt a kanadai támadójáték, jó ritmusban alakítottak ki jó és főleg üres dobóhelyzeteket, ám egyszerűen mindegyiket kihagyták, miközben a túloldalon a Boston rendkívül pontosan és agresszíven játszott – 18–5 állt az eredményjelzőn, hamar kapaszkodna kellett a címvédőnek. Úgy tűnt, hogy ez megtörténik, volt egy időszak, amikor 5/6-ot dobtak mezőnyből, de aztán ismét lefagytak, jött egy 2/13, a Boston átrohant rajtuk és a húsz pont feletti hátrány eldöntötte a mérkőzést – onnantól igazából már csak a becsületükért mentek, bár a negyedik negyedre ezt is elengedték, ürült a kispad. Beszédes, hogy csak VanVleet és Powell jutott náluk tíz pont fölé, Marc Gasol például kosár nélkül zárt, csapatszinten 40% alatt maradtak mezőnyből, agyonverték őket a festékben és azért a korábbiakhoz képest most a védekezésük is behorpadt – ezzel a szakadék szélére kerültek, többet nem hibázhatnak.

A Raptors legjobb dobói: VanVleet 18/6, Powell 16/12, Siakam 10, Lowry 10/3, Thomas 10/6
A Celtics legjobb dobói: Brown 27/9, Walker 21/3, Tatum 18/3

A párharc állása: 3–2 a Celtics javára.

 

Denver Nuggets–Los Angeles Clippers 107–113

A végén talált még egy fokozatot a Clippers. Az előző után ezt a meccset is nagyrészt a Denver irányította, úgy nézett ki a találkozó képe, hogy a látványosan látszó Nuggets többször is meglépett 8-10 ponttal, majd a LAC próbált innen visszakapaszkodni – ami sikerült, majd ismét jött egy-két kihagyás védekezésben és megint meglógott a Denver. Ez a játék a záró etap közepéig ment, ott még egyszer visszajött 97–90-ről a Clippers, átvette a vezetést, majd az irányítást is és végül megfordította a mérkőzést Doc Rivers együttese – az utolsó bő nyolc percet 23–10-re nyerte a gárda, a hajrában elöl-hátul clutch megoldásokat mutattak be Kawhi Leonardék és két perccel a vége előtt Lou Williams fontos dobása után már lemenedzselték a hatpontos előnyt. Leonard javult a legutóbbihoz képest és rengeteg nehéz helyzetet oldott meg (23 pont, 14 lepattanó, 6 gólpassz, 2 blokk), de nagyon kellett a sikerhez Paul George remek játéka (32 pont, 12/18 mezőnyből, 5/7 tripla) is, most ő volt a fő pontfelelős –összességében 55% körül dobtak mezőnyből és az utolsó játékrészre sikerült feljebb kapcsolniuk, főleg ami a védekezést illeti, emiatt kerültek 2–1-es előnybe a párharcban.

A hajrára „kidobta a sebességet” a Nuggets. Ha már a Clippersnél a plusz fokozatot emlegettük, akkor a Denvernél mondhatjuk, hogy abban az időszakban megtorpant a csapat, „kidobta a sebességet", ugyanis egészen addig kontrollálni tudta az eseményeket – Mike Malone fiai vezettek 12 ponttal is és gyakorlatilag végig megtalálták a LAC védekezésének (nagy) réseit. Főleg Nikola Jokics volt elemében, aki kedvére szórakozott Zubacékkal (32 pont, 12 lepattanó, 8 gólpassz), a padról 18 ponttal, 10 lepattanóval és 3 labdaszerzéssel szállt be Michael Porter Jr., csapatszinten volt 32 gólpasszuk és tíz labdaszerzésük, illetve aki legalább tíz percet játszott, az eljutott legalább kilenc pontig, működött a rendszer. A végjátékra azonban mintha elfáradtak volna, az utolsó 15 dobásukból csak négyet tudtak a gyűrűbe küldeni, illetve az utolsó hét percben volt négy eladott labdájuk, két támadóhibájuk és egy kapott blokkjuk is, nem működtek az addigi dolgok. Bánhatják, mert most is jó esélyük volt nyerni, egy kicsit jobban megoldott utolsó negyeddel most ők vezethetnének 2–1-re, de a játék alapvetően rendben van az első meccs óta, úgyhogy nagy csodákat nem kell tenniük a következő összecsapásig.

A Nuggets legjobb dobói: Jokics 32/9, Porter Jr. 18/6, Murray 14/6
A Clippers legjobb dobói: George 32/15, Leonard 23/3, Morris 12

A párharc állása: 2–1 a Clippers javára.

NBA
RÁJÁTSZÁS, FŐCSOPORT-ELŐDÖNTŐK
KELETI FŐCSOPORT

Toronto Raptors–Boston Celtics 89–111
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2 a Boston javára.

NYUGATI FŐCSOPORT
Denver Nuggets–Los Angeles Clippers 107–113
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Clippers javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik