NBA: LeBron James szerencsés dobása döntötte el a Lakers–Clipperst

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2020.07.31. 08:29
null
LeBron James szerencsés dobása döntötte el a Lakers–Clipperst (Fotó: AFP, archív)
Hiába a Paul George, Kawhi Leonard páros 58 pontja, a Lakers nyerte a rangadót, a másik meccsen pedig Rudy Gobert büntetői hozták a Jazz győzelmét a Pelicans ellen. Újraindult az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) szezonja!

 

New Orleans Pelicans–Utah Jazz 104–106

Gobert büntetői döntöttek. Nem játszott igazán jól a Utah, a mérkőzés nagy részében hátrányban volt a társaság, sőt volt már 16 pontos lemaradásban is, mielőtt sikerült feljebb kapcsolnia. A harmadik negyedet már megnyerte a gárda, de igazán a záró etapban tudta átvenni az irányítást, amikor teljesen levette a pályáról a Pels addigi erősségeit és csak 17 pontot engedélyezett ellenfelének – a hajrában már a vezetést is átvette Quin Snyder legénysége, majd az utolsó bő fél perc 104–104-ről indult. Itt Mike Conley-nak kellett (volna) megnyernie a találkozót, de elrontotta a betörést, viszont némi mázlival a Jazzhez pattant a labda, így még egyet próbálkozhattak – most Donovan Mitchell tört be, de leosztotta a labdát Rudy Gobertnek, akit faultoltak. A center hidegvérrel értékesítette a két büntetőt nem egészen hét másodperccel az órán, ezzel pedig már a végeredményt állította be: a New Orleansnak volt még egy lehetősége, de Brandon Ingram tripláját kidobta a gyűrű, így maradt a 106–104. Mitchell (20 pont, 5 gólpassz, 3 labdaszerzés) és Gobert (14 pont, 12 lepattanó, 3 blokk) hozta, amit kell, Conley is dobott 20 pontot, a padról pedig Jordan Clarkson tett hozzá 23 egységet – ezzel együtt csak 23.5 százalékkal tripláztak, több eladott labdájuk volt, mint gólpasszuk, úgyhogy túl jó teljesítményt azért nem nyújtottak.

Williamson játszott, de nem sokat. Kérdéses volt a mérkőzés előtt, hogy pályára léphet-e a felkészülésből sokat kihagyó Zion Williamson, de az újonc ott volt a Pelicans kezdőjében – igaz, végül csak 15 percet játszott, ez alatt pedig 16 pontot (6/8 mezőnyből) tett hozzá. Ugyanakkor nem volt lepattanója, védekezésben sem igazán találta a helyét és vele a parketten -16-ban volt a meccsen egyébként többnyire vezető NOP, úgyhogy elég felemásra sikerült azért az estéje – a csapatnál Brandon Ingram (23 pont, 8 lepattanó) és a 21 pontos JJ Redick volt az, aki kiemelhető, Jrue Holiday 20 pontjába már elég sok hiba csúszott, Lonzo Ball pedig mindössze 2/13-at dobott mezőnyből. Az utolsó negyedig ez is elég volt, ott viszont elfogyott a tudomány és a clutchjátékok sem nekik kedveztek, hiába volt még egy óriási triplája Redicknek – kis szerencsével beakad Ingram hármasa és így is nyernek, de most nem így alakultak a dolgok.

A Pelicans legjobb dobói: Ingram 23/6, Redick 21/9, Holiday 20/6
A Jazz legjobb dobói: Clarkson 23/3, Mitchell 20/6, Conley 20/6

Los Angeles Lakers–Los Angeles Clippers 103–101

LeBron James volt a kulcs. Nem hozott jó meccset a Lakers vezére, végül 16 ponttal, 11 lepattanóval és 7 gólpasszal, de 5 eladott labdával és csak 6/19-es mezőnymutatóval zárt, ugyanakkor a hajrában ő volt a mérleg nyelve. Egy rendkívül hullámzó meccs végén a clutchjátékok döntöttek, a Clippersnél Paul George szívta fel magát nagyon, míg a Lakersnél az addig remeklő Anthony Davis elfogyott, és Kyle Kuzma sem tudott hozzátenni, úgyhogy a „visszafogott” James lépett elő: előbb másfél perccel az órán volt egy kulcsfontosságú kettese, majd a legvégén konkrétan megnyerte az összecsapást. 101–101-nél indíthatta az utolsó támadást, a betörésnél nem tudta megverni Morrist, elrontotta a dobást, de berepült a saját támadópattanójáért, majd betette azt a gyűrűjébe – 103–101, az utolsó Clippers-próbálkozásnál pedig levédekezte Kawhi Leonardöt (dobásig sem jutott, inkább leadta), majd a végső kísérletet elvállaló George-ra is odaért. A Lakers így 39 százalékos mezőnymutatóval és 30 százalékos triplázással is rangadót nyert, pedig tényleg nem állt a helyzet magaslatán – az említett Davis (34 pont, 8 lepattanó, 4 gólpassz) és Kuzma (16 pont, 7 lepattanó, 4/7 tripla) dicsérhető, illetve emeljük még ki Dion Waiterst, akivel a pályán +17-ben zárt az együttes.

A GYŐZTES KOSÁR

 

Elrontotta a Clippers. Óriási rohamokból állt a találkozó, az első negyedet 12 ponttal nyerte a Lakers, a másodikat tízzel a Clippers és egy 26–5-ös futással komolyabb előnybe is került Doc Rivers alakulata – csak aztán egy 36–14-gyel válaszolt erre a LAL. A hajrában megint a Clippersnek kellett zárkózni, az utolsó bő két percben Paul George be is vert nyolc clutchpontot, és kiegyenlítette a találkozót, meg is volt az esélyük a győzelemre, de nem tudtak vele élni – a Jamesnek engedett támadópattanó és az elrontott utolsó támadás a meccsbe került számukra. Egyébként is nagyjából az volt a figura a végén, hogy Kawhi Leonard kapja a labdát, megpróbál bontani, de simán levédekezik, majd kiosztja valakinek, hogy oldja meg, George pedig általában megoldotta – a legvégén viszont már elég későn és nem is jó helyen jutott labdához egy ugyanilyen akcióból, úgyhogy nem tudott csodát tenni. Leonard azért nem volt rossz (28 pont, 4 gólpassz, 2-2 labdaszerzés és blokk, 3/4 tripla, +16), George pedig végül 30 pontig jutott 6/11 triplával, de melléjük nem nagyon nőtt fel senki – Lou Williams és Montrezl Harrell nem játszott, Pat Beverley pedig hiába igen, neki mások az erősségei. Hiába dobott ellenfelénél jobban a Clippers, a 11–4-re elvesztett támadópattanózás, a kevesebb büntető és a több eladott labda nem fért bele – persze különösebb gond nincs, igazából a Denvert kell majd megverni a második kiemelésért, nagyjából ennyi a feladat a playoff előtt.

A Lakers legjobb dobói: Davis 34/6, James 16/6, Kuzma 16/12
A Clippers legjobb dobói: George 30/18, Leonard 28/9, Beverley 12/6

A tabellát IDE KATTINTVA tekinthetik meg.

NBA, ALAPSZAKASZ
New Orleans Pelicans–Utah Jazz 104–106
Los Angeles Lakers
–Los Angeles Clippers 103–101

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik