NBA: LeBron James a Golden State Warriorsnál?

Vágólapra másolva!
2018.02.01. 15:52
null
Kevin Durantnek kevesebb pénz jutna, ha LeBron James (középen) a Golden State-hez szerződne
Egészen elképesztő, már-már hihetetlen teóriával állt elő az ESPN honlapja, amely szerint LeBron James, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legnagyobb sztárja a nyáron a Cleveland Cavaliers csapatától a legnagyobb rivális Golden State Warriorshoz szerződhet.

 

 

Az ESPN meg nem nevezett forrására hivatkozva arról számolt be, ha az oaklandi klub – amely tavaly előtt nyáron Kevin Durant megszerzésével szupercsapatot alakított ki – ki tudja gazdálkodni, hogy a 33 éves James a maximális fizetést kapja, akkor a háromszoros bajnok klasszis nem hosszabbítaná meg lejáró szerződését mostani egyesületével.

Persze, ehhez számos feltételnek kellene teljesülnie, ugyanis ha a Golden State valóban szeretné megszerezni Jamest, akkor az olyan klasszisoknak, mint az említett Durant, a kétszeres MVP Stephen Curry, vagy éppen a liga egyik legjobban védekező játékosa, Draymond Green, alaposan lejjebb kellene adniuk fizetési igényeikből.

Mellettük – ugyancsak a honlap beszámolója szerint – a jelenlegi keretből, az elmúlt három szezonból kettőt megnyerő alakulatból Klay Thompsonnak és Andre Iguodalának távoznia kellene.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik