NBA: Kobe Bryantet beiktatták a Hírességek Csarnokába – videó

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.05.16. 11:27
null
Michael Jordan könnyeivel küszködve hallgatta végig Vanessa Bryant köszöntőjét (Fotó: Twitter/NBA on TNT)
A múlt évre tervezték többek között Kobe Bryant beiktatását is a sportági hírességek szentélyébe, de a koronavírus-járvány miatt a ceremóniát elhalasztották, s most került rá sor. Az eseményen Vanessa Bryant, Kobe özvegye mondott megható beszédet – számolt be róla a cbssports.com.

„Rendben vagyok. Szeretlek” – mondta beszéde megkezdése előtt valakinek a közönség soraiból Vanessa Bryant, Kobe Bryant özvegye – akit Michael Jordan támogatott fel a színpadra –, ami következtében bátorító tapsot kapott, valamint a jelenlévők is a szeretetükről biztosították őt.

„Mindig is próbáltam elkerülni azt, hogy nyilvánosan dicsérjem a férjemet, mert úgy éreztem, elég dicséretet kap világszerte a rajongóitól, és ezért valakinek a földön kell tartania őt. E percben, biztos vagyok benne, hogy nevet a mennyben, amiért nyilvánosan dicsérem őt a teljesítményéért az egyik legnagyobb színpadon.” Hozzátette: elképzelte, mit reagálna most erre a férje.

„Tudom, hogy mindenkinek köszönetet mondana. Beleértve azokat az embereket is, akik kritizálták őt, akik kételkedtek benne, és akik azt mondták neki, nem fogja elérni a céljait. Megköszönné mindnyájuknak, amiért motiválták őt, hogy itt lehessen most. Végül bebizonyította nekik, hogy tévedtek vele kapcsolatban.”

Vanessa Bryant beszélt arról is, hogy férje sohasem akart csalódást okozni a rajongóknak.

„Emlékszem, egyszer megkérdeztem tőle, miért nem hagy ki egy meccset, hogyha fájdalmai vannak. Erre azt felelte: »mi lesz azokkal a szurkolókkal, akik a megtakarításukat arra költötték, hogy lássanak engem egyszer játszani?«

Sohasem feledkezett meg a szurkolóiról. Minden percben a pályán akart lenni. Mindannyiótokat annyira szeretett.”

Micsoda pillanat! Michael Jordan és Vanessa Bryant beiktatja Kobe Bryantet a Hirességek Csarnokába!


Vanessa Bryant búcsúja a férjétől:

„Kedves Kobe!

Köszönöm neked, hogy ilyen nagyszerű férj és apa voltál. Köszönöm, hogy mindig arra törekedtél, hogy tanulj a hibáidból, és hogy jobb legyél. Köszönöm, hogy sohasem mondtál le rólunk. Köszönöm a kitartó munkádat. Köszönöm a családomnak. Köszönöm a lányainknak, Nataliának, Giannának, Biankának és Caprinak. Köszönöm, hogy ilyen fáradhatatlanul dolgoztál és a legjobb életet biztosítottad számunkra. Köszönöm, hogy reggel négykor keltél fel, hogy eddzél, hogy tudj nekem »jó reggelt puszit« adni, és hogy el tudd vinni a lányainkat az iskolába. Köszönöm, hogy sohasem hagytál ki születésnapot, táncbemutatót, díjátadót vagy a lányaid meccsét, ha engedte az időbeosztásod. Köszönöm, hogy a család volt neked az első.

Köszönöm, hogy ennyi örömöt hoztál a mi életünkbe és szórakoztattad az embereket. Köszönöm, hogy arra inspiráltál minket, hogy mindennap jobbak legyünk, mint voltunk tegnap. Köszönöm, hogy megtanítottad nekünk, hogy mások örömét a magunké elé helyezzük. Köszönöm, hogy ilyen önzetlen voltál és aranyszíved volt. Köszönöm, hogy sohasem vetted magadat túl komolyan. Köszönöm a humorodat. Köszönöm a szellemességedet. Köszönöm, hogy sohasem mondtál nekem nemet és engedtél engem kiteljesedni... legtöbbször. Köszönöm, hogy türelmes és laza voltál. Köszönöm, hogy te voltál a Mickey egér az én Minnie életemben. Köszönöm, hogy szerettél. Minden életemben téged választanálak.

A lányainknak, Nataliának és Giannának köszönöm, hogy idejüket feláldozták azért, hogy az apukájuk azon lehessen, hogy a legjobb legyen. Bianka és Capri, olyan boldog vagyok, hogy itt lehettek most és láthatjátok ezt. Apa csodálatos volt. Nagyon szeretett titeket.

Gratulálok, kicsim. A kemény munkád és a sok áldozat, amit hoztál, kifizetődött. Egyszer azt mondtad nekem, hogy ha egyszer fogadnál valakire, akkor az saját magad legyél. Örülök, hogy magadra fogadtál. Megcsináltad. Most már a Hírességek Csarnokában vagy. Igazi bajnok vagy. Nemcsak egy MVP vagy, hanem minden idők egyik legjobbja. Annyira büszke vagyok rád. Örökre szeretni foglak, Kobe »Bean« Bryant!”

Kobe Bryant mellett olyan legendás játékosokat is beiktattak a Hírességek Csarnokába, mint Kevin Garnett, Tim Duncan és a nőknél Tamika Catchings.




Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik