HIRDETÉS
Itt van Amerika
nemzetisport.hu 2018.05.11 17:44 Frissítve: 2018.05.11 18:17

NBA: kirúgták az Év edzője-díj egyik legfőbb várományosát

Az észak-amerikai profi kosárligában (NBA) szereplő Toronto Raptors megvált vezetőedzőjétől, Dwane Caseytől.

 

Bekövetkezett az, amit már napok óta rebesgettek az amerikai szakírók, a Toronto Raptors kirúgta vezetőedzőjét, Dwane Caseyt.

A szakember 2011-ben ült le a kanadai klub kispadjára, és irányítása alatt folyamatosan fejlődött a gárda az alapszakaszmérlegét tekintve, míg a 2013–2014-es, illetve az azt követő idényben a rájátszás első körében vérzett el, 2016-ban már egészen a konferenciafináléig menetelt, majd az előző két szezonban egyaránt a konferencia-elődöntő jelentette a végállomást – utóbbi három alkalommal LeBron James Cavse állította meg.

Mind közül az idei kiesés lehetett a legfájóbb: azok után, hogy a Raptors számos klubrekordot megdöntött és elsőként zárt Keleten, mégsem tudott meccset nyerni a második körben a Cleveland Cavaliers ellen. 

Érdekesség, hogy az edzők szakszervezete (az NBA vezetőedzőinek szavazatai alapján) éppen két napja ítélte oda az Év edzője-díjat Caseynek, és a 61 éves tréner a liga elismerésére is esélyes.  

2019.01.22 09:52:52

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

James Harden 37 pontig jutott, de ez sem volt elég a philadelphiaiak ellen.

2017.01.13 21:39:49

Amerikai sportok nemzetisport.hu

Az 53. Super Bowlban a New England Patriots és a Los Angeles Rams csap össze.

2019.01.21 09:02:41

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

A Minnesota Timberwolves Derrick Rose kosarával gyűrte le a Phoenix Sunsot.

2019.01.20 15:11:30

Amerikai sportok nemzetisport.hu

Mindkét főcsoportdöntő hosszabbítás után dőlt el • A Los Angeles Rams a New England Patriotsszal csaphat össze!