NBA: a Golden State Dallasban is aratott, visszatért Howard

Vágólapra másolva!
2014.12.14. 07:49
null
15 meccse megállíthatatlan a Warriors (Fotó: Reuters, archív)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszában tovább nyújtotta győzelmi szériáját a Golden State. A ligát vezető, sorozatban 15. sikerét arató Warriors ezúttal Dallasban nyert 105–98-ra, köszönhetően elsősorban Stephen Curry remeklésének, aki 29 pontot szórt. A Golden State mögött a Nyugati főcsoportban (és a teljes ligát tekintve is) második helyen álló Memphis hosszabbításban győzött a Philadelphia vendégeként.

Dallas Mavericks–Golden State Warriors 98–105

Bénító kezdés. A kiélezett mérkőzésként beharangozott találkozót nagyon hamar eldöntötte a vendég gárda, Curry 13, Thompson 10 pontot szerzett az első negyedben, melyet 21 egységgel nyert meg a Warriors. A második játékrészben egészen 28 pontig növelte a két fél közötti differenciát a Golden State, mely a második félidőben nyugodtan lassíthatott a tempón, a Nowitzki (11/20 mezőnyből, 8 lepattanó) és Ellis (8/22 mezőnyből, 5 gólpassz, 3 szerzett labda) által húzott hazaiak csak kozmetikázni tudták az eredményt.

Ismét húsz felett a Splash Brothers tagjai. Könnyen elérte a húsz egységet a több triplával kezdő, ám később távolról visszaeső Curry (9/22 mezőny, 3/11 tripla, 8/9 büntető) és Thompson (10/21 mezőnyből, 5/11 hárompontos), akik nemrég írásban fogadták a testvérek közé Greent (ő szintén elérte a bűvös határt, 5/8 mezőnyből, 8/10 büntető, 8 lepattanó, 2 blokk). Vezetésükkel sorozatban 15. győzelmét szerezte meg a Warriors, mely a 12. együttes, mely 20-2-vel tudott kezdeni egy szezont.

Nincs megoldás a nehéz ellenfelekre. Nagyon beragadt a mérkőzés kezdetén a hazai gárda, melyen valósággal átrohant az oaklandi együttes. Védekezésben teljes átjáróháznak bizonyult a hazaiak teljes alakzata, 66 pontot kaptak az első félidőben. A Dallas 0-5-tel áll a nyugati konferencia legjobb hét csapata között helyet foglalókkal vívott mérkőzéseken.

A Mavericks legjobb dobói: Ellis 24/6, Nowitzki 23, Jefferson 13/6
A Warriors legjobb dobói: Curry 29/9, Thompson 25/15, Green 20/6

Charlotte Hornets–Brooklyn Nets 87–114

A páratlan negyedek varázsa. Az első játékrészben 14 pontig jutó Johnson (9/16 mezőnyből, 4/6 tipla) vezetésével komoly előnyre tettek szert a vendégek. A hazai felzárkózást a harmadik negyedben zúzták le, amikor a kezdeti lendületes játékhoz hasonlóan hagyták állva a Hornets játékosait. A középtávoliakkal és triplákkal szétszedték a hazaiak amúgy sem acélos védekezését és nagy különbséget alakítottak ki a mérkőzés végére. A dobáspontosságuk mellett kiemelkedő adat, hogy 29 gólpassz jutott a Nets 42 mezőnykosarára.

Hogy lesz ebből hatékony védekezés? A Hornets saját pályáján engedte a Netsnek, hogy 58%-kal dobjon mezőnyből és brutális 69%-os pontossággal értékesítse triplakísérleteit. Johnsont nem tudták feltartóztatni, de a padról érkező Bogdanovic - Anderson duóval sem tudtak mit kezdeni. Az igazi támadásbeli vezér is hiányzott náluk, hiszen Jefferson csupán 8 pontig jutott és a Walker (3/11 mezőnyből) - Stephenson (5/13 mezőnyből) kettős is csak keserves küzdelem árán jutott tíz egység fölé.

A Hornets legjobb dobói: Kidd-Gilchrist 15, Roberts 14/9, Walker - Stephenson 11/3 - 11/3
A Nets legjobb dobói: Johnson 22/12, Williams 18/9, Anderson 17/12

Indiana Pacers–Portland Trail Blazers 85–95

Egy negyed alatt eldöntötte a Portland. Az első tizenkét percben Aldridge nagyjából mindent elrontott, így a Pacers meglepetésre hozni tudta ezt a játékrészt, de a folytatásban pótolt a Portland. Feljavult Aldridge, hozzászólt Lillard, de Blake és Robin Lopez is nagy kosarakkal jelentkezett, így a második negyedben 77,8%-kal tüzeltek mezőnyből és 36-15-re nyerték ezt a játékrészt - innen még egyszer, a hajrában felzárkóztak a hazaiak nyolcra, de Aldridge és Lillard egy-egy tempóval lezárta a derbit.

Így nem lehet meccset nyerni. Bár a Portland sem játszott jól és két sztárja is rengeteget rontott, addig nem lehetnek vérmes reményei a Pacersnek, amíg stabilan 40% alatt dobnak mezőnyből. Ma CJ Watson remekelt (23 pont, 8/11 mezőnyből, 4/5 tripla), rajta kívül 33,7%-ot hoztak a társai, nem jár a labda, nincs igazi koncepció, ez pedig még egy ilyen Blazers ellen is kevés - így zsinórban nyolcadik vereségüket szenvedték el. Lillardék sincsenek jó formában, de egy futás ma elég volt, a győzelem pedig nagyon kellett két vereség után – főleg, hogy hétfőn a Spurst fogadják.

A Pacers legjobb dobói: Watson 23/12, Stuckey 14, West 12
A Trail Blazers legjobb dobói: Aldridge 19/3, Lillard 18, Batum 14/3

Orlando Magic–Atlanta Hawks 100–99

Úgy tűnt, hogy megnyerte az Atlanta. Bő hét másodperccel a vége előtt kettővel vezetett az Orlando, de az oldalbedobás után azonnal beemelt egy hármast Korver, így úgy festett, hogy ismét a legvégén bukik a Magic. Nem így történt, három másodperc elég volt Tobias Harrisnek, aki egy betörés után Carroll szorításában engedett el egy tempót, amivel a dudaszó pillanatában megnyerte csapatának a találkozót.

Visszatért Vucsevics. A center hat találkozót hagyott ki és szokásához híven rögtön dupla-duplával jelentkezett (18 pont, 11 pattanó, 9/13 mezőnyből). Vele azonnal máshogy nézett ki a támadójáték, 50%-kal dobtak mezőnyből, 47,6%-kal tripláztak, sokkal inkább folyt a labda. A hátvédeknek is több helyük maradt, Fournier 19 ponttal, Oladipo és Payton együtt 14 gólpasszal, E. Gordon 3/3 triplával tolta a csapat szekerét.

Pedig Teague-nek most ment. A Hawks irányítója gyengélkedett az elmúlt meccseken, most viszont hiába szórt 24-et, Millsap és a kispad gyenge napját nem bírták el. Nem hoztak jó döntéseket a vendégek és nem jó dobásokat vállaltak, mindössze 41%-kal céloztak és a triplák sem ültek – viszont még így is a kezükben volt a győzelem.

A Magic legjobb dobói: Harris 20, Fournier 19/3, Vucsevics 18
A Hawks legjobb dobói: Teague 24/6, Horford 18, Korver 11/3

Milwaukee Bucks–Los Angeles Clippers 111–106

A Bucks diktálta a tempót. A hazaiaknak sikerült ráerőltetniük az akaratukat Doc Rivers csapatára, ahelyett, hogy lassú, izmozós meccset játszottak volna, szinte végig sikerült rohanni, amihez jobban illett a szerkezetük – talán ezzel is magyarázható, hogy sem Griffin, sem Jordan nem tudta hozni a pontokat. A gyors támadásokat rendre tökéletes passzal fejezték be és sorozatosan a gyűrű alól szerezték a pontjaikat – 50-36-ra nyertek a festékben, ennek volt köszönhető az 56,6%-os mezőnymutatójuk.

Csak a triplák maradtak. Griffint és Pault is tíz ponton tartotta a Milwaukee, utóbbi ráadásul eladott hat labdát, majd kipontozódott. Csak a Redick-Crawford-Barnes trió tűzereje tartotta őket meccsben, hárman együtt 68 pontot és 13 triplát dobtak, de a vendégek jobban céloztak kintről, mint bentről. Jason Kidd csapata meg tudta valósítani az egyetlen lehetséges megoldást és átrohantak ellenfelükön, Antetokounmpo mellett Knight, Sanders és Middleton is tökéletesen tette a dolgát. A hajrában így is közel voltak Griffinék, de Knight nagy hármasa után nem maradt elég idejük egyenlíteni.

A Bucks legjobb dobói: Knight 22/9, Antetokounmpo 20, Sanders 15
A Clippers legjobb dobói: Barnes 26/18, Redick 25/15, Crawford 17/6

Philadelphia 76ers–Memphis Grizzlies 115–120 – hosszabbítás után

Conley-t nem lehetett megállítani. A Memphis irányítója végig húzta csapatát, de igazán a clutch pillanatokban lépett elő. Már szinte zsebben volt a meccs a Philly-nek, amikor két és fél perccel a vége előtt beemelt egy hármast, majd az utolsó percbe érve még egyet – végül iszonyatosan nehéz helyzetből, a dudaszó pillanatában mentette túlórára a derbit, a hazai szurkolók nem hittek a szemüknek. Ez annyira kiütötte a Sixerst, hogy a hosszabbításban már nem volt esélyük, ott „bedarálta" őket a Grizzlies, Conley pedig karriercsúcsot jelentő 36 ponttal és 9 gólpasszal zárt.

Pedig most tényleg jó volt a Philly. Annyi megalázó és minősíthetetlen vereség után a liga egyik legjobb csapata ellen játszottak jól, Carter-Williams megint tripla-duplázott, Thompson 7/8-at dobott mezőnyből, 5/5-öt (!) triplából, Wroten is berámolt 17-et a padról, de kulcspillanatokban rosszul választottak dobást, vagy eladták a labdát – MCW ötször szórta el a játékszert a negyedik negyedben és a hosszabbításban.

A 76ers legjobb dobói: Covington 24/9, Thompson 21/15, Wroten 17/6
A Grizzlies legjobb dobói: Conley 36/15, Randolph 24, Gasol 18

Houston Rockets–Denver Nuggets 108–96

Howard visszatért, nem is akárhogy. A center tizenegy találkozót hagyott ki térdfájdalmai miatt, ma viszont azonnal óriási hatása volt a meccsre. Amellett, hogy 26 pontos, 13 lepattanós dupla-duplát jegyzett (9/11 mezőnyből, 9/17 büntető), teljesen lekötötte a védőket, ami egyrészt sok kiharcolt faulthoz, másrészt a többiek számára több helyhez vezetett – mellette Harden tripla-duplázott, Motiejunas pedig karriercsúcsot jelentő 25 pontot rámolt be. Howard egyébként elért egy mérföldkövet, leszedte 10.000. lepattanóját.

A második negyedtől nem volt kérdés. Az első tíz percet tíz ponttal nyerte meg a Denver, de félidőre fordítottak a hazaiak és a nagyszünet után már nem adták ki a kezükből az irányítást. A Denvernél igazán senki nem tudott fellépni, Howardékkal nem tudtak mit kezdeni védekezésben, elöl pedig csak Lawson és a padról húsz ponttal, négy triplával beszálló Arthur hozta, amit kell - a 40% alatti mezőnymutató elég árulkodó, ennyivel nem lehet meccset nyerni.

A Rockets legjobb dobói: Howard 26, Motiejunas 25/6, Harden 24/6
A Nuggets legjobb dobói: Arthur 20/12, Lawson 19/3, Hickson 14

Sacramento Kings–Detroit Pistons 90–95

Felfelé a dombon. A Pistons zsinórban második győzelmét aratta korábbi minősíthetetlen játéka után, bár ma sem dobtak igazán jól, a kulcsemberek (Jenningst leszámítva) hozták, amit kell, a harmadik negyedet 24-14-re nyerték, ezzel meglógtak és innentől már végig vezettek. Josh Smith 21 pontos, 13 pattanós dupla-duplája mellé öt blokkot is kiosztott, Monroe 24 egységet tett hozzá és bár a lepattanózást Cousins nélkül is a Kings nyerte, a festékben dominálni tudtak a vendégek – a Sacramento belső embereit teljesen kivették a játékból.

Lefelé a lejtőn. Zsinórban harmadik vereségét szenvedte el a Kings, az utóbbi tíz találkozójukból nyolcat buktak – nem véletlenül várják úgy Cousins visszatérését, mint a Messiást. Hiába játszott jól Rudy Gay (20 pont, 8-8 pattanó és gólpassz), Collison 1/10-es mezőnymutatója nem fért bele, McLemore is csak kintről volt eredményes, belül egyedül Landry tudott érvényesülni – ő is inkább tempókból, 15 pontot dobált össze. A 35,5%-os mezőnymutatót nem lehetett mivel kompenzálni, ezzel a rossz sorozattal viszont már kinullázták a meglepően jó szezonrajtot.

A Kings legjobb dobói: Gay 20/12, Landry 15, McLemore 14/12
A Pistons legjobb dobói: Monroe 24, Smith 21, Drummond 12

NBA
ALAPSZAKASZ

Dallas Mavericks–Golden State Warriors 98–105
Charlotte Hornets–Brooklyn Nets 87–114
Indiana Pacers–Portland Trailblazers 85–95
Orlando Magic–Atlanta Hawks 100–99
Milwaukee Bucks
–Los Angeles Clippers 111–106
Philadelphia 76ers–Memphis Grizzlies 115–120 – hosszabbítás után
Houston Rockets
–Denver Nuggets 108–96
Sacramento Kings–Detroit Pistons 90–95

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik