NBA: ezúttal végig kézben tartotta a meccset, 2–1-re szépített a Celtics

TÓTH ATTILA (KEZDŐ5.HU)TÓTH ATTILA (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2020.09.20. 07:27
null
A harmadik meccsen már nem hibázott a Bolton Celtics (Fotó: Getty Images)
A harmadik meccsen már nem hibázott a Bolton Celtics, amely 117–106-ra nyert a Miami Heat ellen az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) keleti döntőjének harmadik mérkőzésén, s így 2–1-re szépített a párharcban. A Bostonnál visszatért Gordon Hayward, a kezdők kivétel nélkül jól játszottak, és most nem adta le első félidőben kiépített előnyét Brad Stevens együttese.

 

Miami Heat–Boston Celtics 106–117

 

Ismerős kezdés, de ezúttal nem jött a Heat feltámadása. Az első meccsen az első (és a harmadik) negyedet, a másodikon pedig a másodikat nyomta meg a Boston, mindkét találkozót jobban kezdte riválisánál, amely azonban sokkal jobban hajrázott. A biztató Celtics-kezdés ezúttal is megvolt: Jayson Tatumék kifejezetten jól mutattak támadásban az első felvonás során, és 9 pontos előnyt alakítottak ki 12 perc játék után (22–31). A második játékrészben Tyler Herro vezetésével kétszer is felkapaszkodott három pontra a Heat, de a Boston a félidő hajrájában egy 9–0-s sorozattal reagált, 13 pont volt a két gárda között a nagyszünetben (50–63). A fordulás után közel 20 pont is volt már a két együttes között. Bam Adebayo vezetésével „életben maradt" ugyan a 2–0-ra vezető floridai alakulat, sőt be is nézett 10 pont alá még a harmadik negyed során, ám a negyed végén továbbra is 15 ponttal állt jobban a Celtics (74–89). Az első mérkőzésen a negyedik negyedben mentett hosszabbításra a Miami, itt viszont erre esélye sem volt. A Boston megint meglépett közel 20 pontra, és bár az utolsó perc elején 5 pontra olvadt előnye, Brad Stevens társasága ezúttal végig a kezében tartotta a találkozót, és Marcus Smart büntetőivel biztosította be a sikerét (117–106).

Nagyon kiegyensúlyozott bostoni kezdő, extrák nélküli Miami. Gordon Hayward visszatért a Celticsnél, és bár elsőre csak 6 pontig jutott, már 31 percet töltött a parketten, és a mezőnyben meg is látszott a munkája (5 pattanó, 4 gólpassz, 3 szerzett labda). Stevens rövidített a rotáción: Hayward mellett a padról Grant Williams és Enes Kanter mindössze 6-6, Brad Wanamaker pedig összesen 9 percet játszott. A kezdők ennek megfelelően kifejezetten sokat szerepeltek, ezúttal eredményesen, és ami talán még fontosabb, végig kiegyensúlyozottan csapatszinten és egyénileg is. Jayson Tatum hozta a szokásos sokoldalú teljesítményét (25 pont, 14 pattanó, 8 gólpassz), Kemba Walker 21 pontig jutott, a második meccs után a hírek szerint egymással kiabáló két fél, Marcus Smart (20 pont, 4 pattanó, 6 gólpassz) és Jaylen Brown (26 pont, 11/17 mezőny, 7 pattanó, 5 gólpassz, 3 szerzett labda) pedig kifejezetten hasznosan kosaraztak - még akkor is, ha Smart 20 pontjából 6 az utolsó perces büntetőkből jött össze. A túloldalon ezzel szemben csak Bam Adebayo (27 pont, 16 pattanó) volt kiemelkedő, és Tyler Herrót (22 pont, 8/18 mezőny) lehetett dicsérni, valamint Duncan Robinson hozta magát, ami ezúttal 13 pontot és 4/8-as triplamutatót jelentett nála. Jae Crowdernek (2/10 mezőny) és Goran Dragicnak (2/10 mezőny) most nem ment támadásban, Jimmy Butler pedig nem lépett előre (17 pont), pedig ma talán agresszívebb támadójáték kellett volna tőle.

A Heat legjobb dobói: Adebayo 27, Herro 22/12, Butler 17.
A Celtics legjobb dobói: Brown 26/3, Tatum 25/6, Walker 21/12.

A párharc állása: 2–1 a Heat javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik