NBA: amikor David Stern megbundázta a sorsolást – vagy nem?

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2020.06.18. 10:55
null
Patrick Ewing (labdával) a Knicks és az NBA egyik legjobbja lett (Fotó: AFP, archív)
Ha az X-aktáknak lenne olyan alsorozata, amely a sporttal kapcsolatos, már-már megmagyarázhatatlan rejtélyeket próbálná megfenyegetni, akkor az NBA 1985-ös lottery draft biztosan az első epizódok között kerülne terítékre – írja az Origo. Összeesküvés-elméletek, vélt és valós bizonyítékok, homályos felvételek, rengeteg tagadás és egy végeredmény, ami miatt azóta is sokan csalást kiáltanak. Tény, hogy Patrick Ewingra szüksége volt a New Yorknak, de az NBA is azzal járt volna a legjobban, ha a center a Knicks játékosa lesz. Emiatt a liga akkori új vezetője, David Stern megbundázta a sorsolást. Vagy nem?

 

Mint minden sportnak és ligának, úgy az NBA-nek is megvannak a saját konteói. Michael Jordan első visszavonulásáról, apja meggyilkolásáról, vagy az 1997-es Flu Game-ről is születtek már meredek és kevésbé meredek elméletek, de ott van például a 2002-es nyugati főcsoportdöntő elcsalt 6. mérkőzése, no meg az 1985-ös újoncbörze sorrendjének sorsolása. Utóbbit fogjuk megvizsgálni anélkül, hogy ítéletet hirdetnénk, az ugyanis 35 éve nincs.

Hogy pontosan megértsük, mi is történt 1985. május 12-én a New York-i Waldorf Astoria Hotel 18. emeletének konferenciatermében, érdemes megvizsgálni, mire ment ki a játék és egyáltalán miről szólt a sorsolás.

A teljes írást elolvashatják az Origón, ide kattintva!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik