NBA: a Philly választhat először a drafton, a Lakers is jól járt

2016.05.18. 10:35
Lezajlott az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) draftsorsolása, amelyen kiderült, hogy idén a Philadelphia 76ers választhat először a játékosbörzén.

Kisorsolták az NBA 2016-os draftjának első három választóját: az első hely az alapszakaszban pocsék, 10–72-es mérleget produkáló Philadelphiáé lett, amely a legutóbbi három idényben összesen 199 vereséget könyvelt el, de tavaly és az azt megelőző évben is „csak” harmadikként választhatott.

Az NBA-ben a draftsorrendet nem automatikusan a szezonban elért mérlegek határozzák meg. A rájátszásról lemaradó együttesek közül sorsolják ki az első három draftcetli tulajdonosait – igaz, a győzelem-vereség mutatókat figyelembe veszik, így a gyengébb idényt maguk mögött tudó együtteseknek nagyobb esélyük van a legjobb helyek megszerzésére. Az első három hely kisorsolása után a mérlegek alapján rangsorolják a csapatokat.

A 76-ersnek 26.9 százaléka volt az első helyre, most ő választhat elsőként, s jó eséllyel Ben Simmons vagy Brandon Ingram érkezését jelenti majd be.

A második helyen a Los Angeles Lakers (17–65) „húzhat”, amelynek nagyon jól jött a top hármas pick, hiszen a következő idénytől Kobe Bryant nélkül kell boldogulnia, na meg a 2012-es Steve Nash-üzlet miatt a Philadelphiáé lett volna az első körös választási joga, ha az a harmadiknál rosszabb helyre kerül. A Lakers szinte biztosan ugyancsak az ígéretes Simmons, Ingram páros egyikét választja – értelemszerűen azt, amelyiket a Philadelphia nem.

A harmadik cetli a Boston Celticsé (48–34) lett, amelyet a Brooklyn Netstől szerzett meg a Paul Pierce-Kevin Garnett csere során. A Celtics még sohasem választhatott elsőként drafton, idén viszont három első körös, összesen pedig nyolc pickje van.

A 2016-os börzét június 23-án Brooklynban rendezik meg.

NBA DRAFTSORREND, 2016
1. KÖR

1. Philadelphia 76ers
2. Los Angeles Lakers
3. Boston Celtics (a Brooklyn Netstől)
4. Phoenix Suns
5. Minnesota Timberwolves
6. New Orleans Pelicans
7. Denver Nuggets (New York Knicks)
8. Sacramento Kings
9. Toronto Raptors (a Denver Nuggetstől, eredetileg New York Knicks)
10. Milwaukee Bucks
11. Orlando Magic
12. Utah Jazz
13. Phoenix Suns (a Washington Wizardstól)
14. Chicago Bulls
15. Denver Nuggets (a Houston Rocketstól)
16. Boston Celtics (a Dallas Maverickstől)
17. Memphis Grizzlies
18. Detroit Pistons
19. Denver Nuggets (a Portland Trail Blazerstől)
20. Indiana Pacers
21. Atlanta Hawks
22. Charlotte Hornets
23. Boston Celtics
24. Philadelphia 76ers (a Miami Heattől, eredetileg Cleveland Cavaliers)
25. Los Angeles Clippers
26. Philadelphia 76ers (az Oklahoma City Thundertől, eredetileg Denver Nuggets és Cleveland Cavaliers)
27. Toronto Raptors
28. Phoenix Suns (a Cleveland Cavalierstől, eredetileg Boston Celtics)
29. San Antonio Spurs
30. Golden State Warriors

2. KÖR
31. Boston Celtics (a Philadelphia 76erstől, eredetileg Miami Heat)
32. Los Angeles Lakers
33. Los Angeles Clippers (a Brooklyn Netstől)
34. Phoenix Suns
35. Boston Celtics (a Minnesota Timberwolvestől, eredetileg Phoenix Suns)
36. Milwaukee Bucks (a New Orleans Pelicanstól, eredetileg Sacramento Kings)
37. Houston Rockets (a New York Knickstől, eredetileg Sacramento Kings és Portland Trail Blazers)
38. Milwaukee Bucks
39. New Orleans Pelicans (a Denver Nuggetstől, eredetileg Philadelphia 76ers)
40. New Orleans Pelicans (a Sacramento Kingstől)
41. Orlando Magic
42. Utah Jazz
43. Houston Rockets
44. Atlanta Hawks (a Washington Wizardstól)
45. Boston Celtics (a Memphis Grizzliestől, eredetileg Dallas Mavericks)
46. Dallas Mavericks
47. Orlando Magic (a Chicago Bullstól)
48. Chicago Bulls (a Portland Trail Blazerstől, eredetileg Cleveland Cavaliers)
49. Detroit Pistons
50. Indiana Pacers
51. Boston Celtics (a Miami Heattől)
52. Utah Jazz (a Boston Celticstől, eredetileg Memphis Grizzlies)
53. Denver Nuggets (a Charlotte Hornetstől, eredetileg Oklahoma City Thunder)
54. Atlanta Hawks
55. Brooklyn Nets (a Los Angeles Clipperstől)
56. Denver Nuggetstől (az Oklahoma City Thundertől)
57. Memphis Grizzlies (a Toronto Raptorstól)
58. Boston Celtics (a Cleveland Cavalierstől)
59. Sacramento Kings (a San Antonio Spurstől)
60. Utah Jazz (a Golden State Warriorstól)

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek