NBA: a címvédő kiharcolta a hetedik mérkőzést

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.09.10. 07:31
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában a címvédő Toronto Raptors kétszeri hosszabbítás után legyőzte a Boston Celticset, így hetedik mérkőzés dönt a párharc továbbjutójáról. A Los Angeles Clippers harmadszor nyert a Denver Nuggets ellen.

Az ESPN statisztikája szerint a Raptors a harmadik csapat az NBA történetében, amely többszöri hosszabbítás árán vívta ki a hetedik meccset egy párharc során. 2009-ben a Bulls, 1974-ben pedig a Bucks tett így. Érdekesség, mindkét együttes elvesztette aztán az utolsó találkozóját.

A Boston–Toronto második hosszabbításában összesen 35 pont született, ami holtversenyben a harmadik legtöbb egy ráadásban rájátszásmérkőzésen.

A Clippers karnyújtásnyira került a keleti főcsoportdöntőtől. A Los Angeles-i gárda eddigi 49 NBA-idényében egyszer sem jutott el a legjobb négy közé, ami az amerikai major sportágakat (NBA, NHL, MLB, NFL) tekintve a leghosszabb széria az aktív csapatok közül.

TOVÁBBI RÉSZLETEK ITT!

NBA, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORT–ELŐDÖNTŐ
KELETI FŐCSOPORT

Boston Celtics–Toronto Raptors 122–125 – kétszeri hosszabbítás után
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–3.

NYUGATI FŐCSOPORT
Denver Nuggets–Los Angeles Clippers 85–96
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–1 a Clippers javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik