NBA: a Cavs megcsinálta! Jöhet a hetedik, mindent eldöntő meccs!

Vágólapra másolva!
2016.06.17. 07:01
null
Jamesék egyenlítettek a nagydöntőben (Fotó: AFP)
Az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) döntőjének hatodik mérkőzésen a Cleveland Cavaliers 115–101-re nyert, így 3–3-ra kiegyenlítette az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcot. LeBron James – akárcsak legutóbb – ismét 41 pontot dobott. A Warriorsból Steph Curryt kiállították négy és fél perccel a rendes játékidő vége előtt, mert hatodik személyi hibája után trágár szavakkal bírálta az egyik játékvezetőt, fogvédőjét pedig a nézőtérre hajította, s eltalált vele egy szurkolót. A két csapat magyar idő szerint vasárnapról hétfőre virradó éjjel 2.00 órakor a Golden State otthonában csap össze a bajnoki címért.

Futott az eredmény után a Warriors. Borzasztóan kezdte a találkozót a GSW, átgondolatlan, kidolgozatlan támadásokkal nyitottak az Andrew Bogutot nélkülöző vendégek – már az első negyedben húsz (!) ponttal vezetett a Cavs. Innen aztán előbb Curry (30 pont, 8/20 mezőnyből), majd a második félidőben Thompson (szörnyű kezdés után 25 pont, 9/21) vezérletével többször is bejöttek tízen belülre, igazán megszorítani viszont nem tudták a Clevelandet – amikor erre volt lehetőségük, mindig jött LeBron James. A negyedik negyed így is viszonylag szorosan, feszülten alakult, de az utolsó percekben Curry kipontozódott, itt pedig végleg eldőlt a találkozó sorsa. Andre Iguodala egyébként folyamatosan küzdött egy hátsérüléssel, ami tovább szaporíthatja a ráncokat Steve Kerr homlokán...

LeBron Jamest ma nem lehetett megverni. Az első félidőben még Kyrie Irving is termelte a pontokat, de ő a fordulás után eltűnt, így James gyakorlatilag egyedül maradt – ebből 41 pont, 8 lepattanó, 11 gólpassz, 4 labdaszerzés és 3 blokk sült ki. 27 mezőnykísérletéből 16-ot értékesített, volt egy olyan időszak, amikor 27 pontból húszat ő szerzett, hetet pedig előkészített, ezen az estén nem akadt ellenfele. Mellette (és Irving mellett) Tristan Thompson is szenzációsan játszott (15 pont, 16 lepattanó), a Cleveland pedig matematikailag kiegyenlítette, lélektanilag viszont meg is fordította a párharcot – 1–3-ról állt fel a társaság, hétfőn hajnalban pedig hetedik meccs dönt majd a bajnoki címről.

NBA, DÖNTŐ
5. MÉRKŐZÉS
Cleveland Cavaliers
–Golden State Warriors 115–101 (31–11, 28–32, 21–28, 35–30)
A Cavaliers legjobb dobói: James 41/9, Irving 23/6, T. Thompson 15
A Warriors legjobb dobói: Curry 30/18, K. Thompson 25/9, Barbosa 14/6
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik