NBA: a buborékot nem vállaló Bradley ott lesz a rajtjánál

MTI/B. L.MTI/B. L.
Vágólapra másolva!
2020.11.25. 11:06
null
A bajnoktól a döntőshöz kerülő bedobó a legidősebb fia egészsége miatt maradt távol eddig (Fotó: AFP)
A bajnok Los Angeles Lakerstől a Miami Heathez szerződött Avery Bradley jelezte, hogy már az edzőtábor kezdetén és a bajnoki rajtnál is ott lesz új együttesében.

 

A 30. születésnapját csütörtökön ünneplő bedobó az előző szezon márciusi megszakításáig fontos kiegészítő embere volt a Lakersnek, amely vezette a Nyugati főcsoportot, amikor a koronavírus-járvány miatt leállították az idényt. A bajnokság augusztusig szünetelt, majd az orlandói Disney Worldben kialakított buborékban folytatódott, a kaliforniai gárda pedig meg sem állt története 17. bajnoki címéig.

Bradley ugyanakkor Floridában már nem segítette az együttest, mert családjával úgy döntött, nem vállalja a játékot a külvilágtól elzárt floridai helyszínen. A játékos elsősorban legidősebb fia miatt maradt otthon, aki krónikus légúti betegségben szenved.

Az NBA-karrierjét 2010-ben a Boston Celticsnél kezdő kosaras két napja a Lakerstől a nagydöntő veszteséhez, a Miami Heathez került, és új csapatánál annak ellenére is vállalta a szereplést már a jövő héten rajtoló edzőtáborban is, hogy a 2020–2021-es idényt nem buborékban rendezik meg, így a csapatok kénytelenek lesznek utazni, s a játékosok a szigorú biztonsági intézkedések ellenére is valamivel jobban ki lesznek téve az esetleges fertőzésnek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik