NBA: a Boston jutott a keleti döntőbe, életben maradt a Nuggets

GOBODICS TAMÁS (KEZDŐ5)GOBODICS TAMÁS (KEZDŐ5)
Vágólapra másolva!
2020.09.12. 08:49
null
A döntő meccsen jobb volt a Boston, így keleti döntős (Fotó: Getty Images)
A várt mérkőzést hozta a Boston–Toronto mindent eldöntő ütközete, a Celtics bizonyult jobbnak. A másik párharc ötödik meccsén hiába vezetett sokáig a Clippers, a végén óriásit küzdött és megmenekült a Denver.

 

Toronto Raptors–Boston Celtics 8792

Jobb volt a Boston. A párharc eddigi részében is inkább a Celtics volt felül és most is Brad Stevens csapata kezdett jobban, hét perc elteltével 19–10-re vezetett, a védekezése pedig nagyon jól nézett ki – itt azért jött egy hosszabb hullámvölgy és a Toronto egy 25–10-zel válaszolt, de a második negyed derekán ismét felpörögtek a zöldmezesek és a nagyszünet előtt már megint ők vezettek hat ponttal. Innentől pedig már nem is adták ki a kezükből az előnyt, a harmadik negyed elején kilenc egység körüli fórban voltak, a záró etap során pedig szintén ők diktáltak és még nem egészen öt perccel a vége előtt is kereken tíz pont volt a távolság. Itt azért jött még egy lefagyás, ugyanis a hátralévő időben összesen négy pontot tett fel a táblára a Boston, négy büntetőt is elrontottak, de a Raptors így is csak két egységig tudott visszajönni - az utolsó percben Marcus Smart mutatott be egy meccsmentő blokkot Norman Powell gyorsindításánál, ez mindenképpen kulcsjelenet volt. Tizenkét másodperccel az órán még Fred VanVleet dobhatott triplát közte háromnál, de azt is teljesen reménytelenné tette a Celtics, Kemba Walker pedig már nem adott újabb esélyt, beverte mindkét büntetőjét és eldöntötte a párharcot - óriási adok-kapok után, hetedik meccsen, de kiharcolta a keleti döntőbe jutást a Boston, amelyet majd kedd este, a Miami ellen kezdhet meg a gárda.

Ezt most nem tudta megcsinálni a Raptors. Gyakorlatilag az egész széria arról szólt, hogy a Toronto futott ellenfele után, 2-0 után egy szerencsés dobással kerülte el a 3–0-t, majd kiegyenlített, aztán a Celtics átrohant rajta, végül legutóbb hosszabbításban kiharcolták Kyle Lowryék, hogy még ne érjen véget a párharc. Változtatni azonban már nem tudtak, úgyhogy ezen a meccsen is csak az említett, első negyedben indított és második negyedben véget érő rohamuk volt, ezen felül csak szenvedtek támadásban - nem elég, hogy pocsékul dobtak, de még 18 labdát is eladtak, amelyekből ráadásul 31 pontot kaptak, ezt egyszerűen nem lehetett ellensúlyozni. Pascal Siakam ismét gyenge volt (öt jó dobás, öt eladott labda), Gasol és Anunoby szintén gyengén játszott, Lowry és VanVleet próbálkozott, de az áttörést ők sem tudták meghozni és most az sem volt elég, hogy a padról 25 pontot tett hozzá az Ibaka-Powell páros. A túloldalon a Boston is gyengén dobott, de ott azért egyénileg Jayson Tatum (29 pont, 12 lepattanó, 7 gólpassz), vagy Jaylen Brown (21 pont, 10/17 mezőnyből, 8 lepattanó, 4 labdaszerzés) mégis eredményesebbnek bizonyult, a végén pedig szokás szerint ismét a csodáért futott a Raptors - nem jött össze, ezúttal nem tudták megmenteni magukat, úgyhogy a címvédő idén a keleti második körig jutott.

A Raptors legjobb dobói:VanVleet 20/12, Lowry 16/3, Ibaka 14/3
A Celtics legjobb dobói:Tatum 29/12, Brown 21/3, Smart 16/6

A párharc végeredménye: 4–3 a Celtics javára.

Los Angeles Clippers–Denver Nuggets 105–111

Elrontotta a Clippers. 11–3-mal kezdte ezt a meccset a Los Angeles, a második negyed elején már kétszámjegyű fórral vezetett és ezt folyamatosan tartotta is, nagyrészt 15–16 ponttal járt előrébb a nagyszünetig és ez a harmadik játékrészben is hasonlóan alakult – ott kicsit közelített a Denver, de akkor is végig kézben tartotta a találkozót Doc Rivers alakulata. A záró etap viszont számszerűen csak közte hétről indult és itt újra már nem tudott meglépni a Clippers, a Nuggets öt perc alatt megfordította a találkozót és onnantól már nem volt visszaút: a LAC védekezése teljesen szétcsúszott, míg a Denver nagyon elkapta a fonalat, sorra jöttek a jó dobások, abszolút átfordult a meccs lélektana (is). Kawhi Leonard még két gyors triplával próbálta menteni a helyzetet, egymaga 13 pontot szerzett az utolsó öt és fél percben, de ez itt már semmire sem volt elég, a Nuggets parádéja elsöpörte a második kiemeltet - az addig erőlködő gárda 38 pontot szórt csak a negyedik negyedben és a végén sem remegtek meg a kezek, 102–100-nál például Michael Porter Jr. süllyesztett el egy lélekölő hármast. A záró etapot így nagyon megnyerte a Denver, onnantól, hogy átvette a vezetést, már nem is adta ki a kezéből, így bár egészen addig tisztes távolból figyelte csak ellenfelét, egy extra játékrész elég is volt ahhoz, hogy elvigye a meccset a társaság – kiesés helyett 3–2-re jött fel és ugye tudjuk, hogy az első körben egyszer már 3–1-es hátrányból...

Millsap, Murray és Porter is felnőtt a feladathoz. A Denver feljavulásában óriási szerepe volt Paul Millsapnek, aki eddig borzasztó csendes szériát (rájátszást? szezont?) futott, ezúttal viszont teljesen más mentalitással lépett pályára – a harmadik negyedben egymaga tüzelte fel csapatát, ott 4/5 dobást süllyesztett el mezőnyből és 14 pontot szerzett, ezen felül pedig belement egy kis izmozásba Marcus Morrisszal, ami szintén jót tett a Denvernek. Mellette a szériában másodszor jutott 20 pont fölé Jamal Murray (26 pont, 5/7 tripla, 8 lepattanó, 7 gólpassz), az említett Porter Jr. pedig nagyobb szerepet kért a meccs előtt, amit az utolsó perc előtt bevert triplájával, majd egy óriási blokkal meg is hálált - igaz, ez volt az egyetlen mezőnykosara a mérkőzés folyamán. Az ő agresszívebb, magabiztosabb játékuk pont elég volt ahhoz, hogy kiegészítsék Nikola Jokicsot (22 pont, 14 lepattanó, 5 gólpassz, 2 blokk) és az utolsó negyedben megfordítsák a meccset, hiába hozott jó számokat a túloldalon Kawhi Leonard (36 pont, 9 lepattanó, 4 gólpassz, 3 labdaszerzés) és Paul George (26 pont, 6 lepattanó, 6 gólpassz) is. Összességében a Nuggets válaszolt és élt a lehetőséggel, míg a Clippers hagyta kicsúszni a továbbjutást a kezei közül – innen folytatják a hatodik meccsen.

A Clippers legjobb dobói:Leonard 36/15, George 26/12, Morris 12/9
A Nuggets legjobb dobói:Murray 26/15, Jokics 22/6, Millsap 17/3

A párharc állása: 3–2 a Clippers javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik