NBA: 16 játékosnál mutatták ki a koronavírust

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.26. 19:53
null
16 NBA-játékosnál kimutatták a koronavírust (Fotó: AFP)
Az NBA a hivatalos honlapján tudatta, hogy 16 pozitív koronavírusteszt is született az elmúlt napokban.

 

Mint ismert, a liga a tervek szerint július végén folytatná a 2019–2020-as idényt az orlandói Disney Worldben, az ezt megelőző felkészülés részeként pedig az összes játékost letesztelik koronavírusra.

Az első körben 302 kosarast vizsgáltak és 16 esetben mutatták ki a koronavírust – noha a játékosokat nem nevezték meg, a liga közleménye szerint a szóban forgó személyeket rögtön elkülönítették, s kéthetes karantén vár rájuk.

A szerdán kiszivárgott részadatok még csak hét megbetegedésről számoltak be, s bár neveket nem közöltek, az kiderült, hogy Nikola Jokics, a Denver Nuggets centere az egyik megfertőződött játékos.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik