Majdnem az elnök vette meg őket – innen jutott csúcsra az Eagles

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.09. 16:15
null
Fotó: Reuters
Bár kidőlt az alapszakasz végén a Philadelphia Eagles NFL-csapatának legjobbja, az irányító Carson Wentz, Doug Pederson edző legénysége az ötszörös bajnok New England Patriots legyőzésével megszerezte a gárda történetének első Super Bowl-sikerét – de miért pont az Eagles?

Vannak zseniális hegedűművészek, zongoristák és énekesek, de jó néhányan inkább egy együttes koncertjét vagy egy szimfonikus zenekar előadását választják a szólistáké helyett. Van valami különösen szép abban, ahogyan egy csoportnyi egyéniség alárendeli a maga esetleges terveit és szereplési vágyát a közös érdeknek, és hajlandó egy olyan gépezet részévé válni, amely egyként többet ér, mint az alkotóelemei összessége.

Így működnek a csapatsportok is. Van, hogy egy brigád játékosai és edzői annyira egy húron pendülnek, hogy egy másik együttes adott esetben erősebb és gyorsabb játékosaival szemben is legyőzhetetlennek bizonyulnak. A tengerentúli amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2017-es szezonjában a bajnoki címig menetelő Philadelphia Eagles is pontosan ilyen. Bizony, épp a Philadelphia Eagles, amely évtizedekig hiába hajszolta a bajnoki címet olyan hatalmas játékosegyéniségekre alapozva, mint a kétezres évek elején tündöklő irányító, Donovan McNabb vagy az ellenfelek irányítóit oly sokszor a földbe döngölő Reggie White, egy fránya Super Bowlt sem sikerült nyernie.

VOLT, AKI INKÁBB A KOCSIBAN EBÉDELT

A csapatsportok bajnoki címeit azonban mégiscsak csapatok nyerik. A sikertelen évtizedek miatt egyre elkeseredettebb Eaglesnek az sem jött be, amikor szerződtette a kutyaviadalok szervezése miatt kiszabott börtönbüntetését leülő, 2009-ben szabadlábra helyezett, a botránya előtt a liga egyik legjobb játékosának tartott irányítót, Michael Vicket.

Sőt az sem, amikor a vezetőség a 2011-es idény előtt eldöntötte, márpedig dream teamet, azaz álomcsapatot fog építeni, s boldog-boldogtalant magához csábított a minél több pénzre vadászó, jó nevű szabadügynökök közül. Az Eaglesnél legalább hét-nyolc olyan klasszisnak tömték tele a zsebét, akik nemcsak taktikailag nem illettek a csapatba, de volt köztük, aki annyira unta a csapattársait, hogy inkább mindennap egyedül ebédelt a kocsijában; másról kiderült, hogy nem épült fel megfelelően a sérüléséből; és akadt, aki megelégedett a nagy fizetéssel, és nem volt hajlandó megszakadni a pályán. Az Eaglesnek Vickkel egy árva playoffgyőzelem sem jött össze, nemhogy a végső siker, a 2011-es szezont pedig az első 12 meccsből nyolc vereséggel sikerült kezdeni, hiába volt annyi sztár az öltözőben, hogy Dunát lehetett volna velük rekeszteni.

Doug Pederson edző kiváló közösséget kovácsolt
Doug Pederson edző kiváló közösséget kovácsolt

A magyar idő szerint hétfő hajnalban csúcsra érő társaság ellenben nem volt tele nagyszájú, a szerződéseikbe foglalt összeg mértékén kívül semmivel sem foglalkozó, a pályán egyébként csak lézengő spílerekkel. Helyettük ott volt Doug Pederson edző, aki annak idején csereirányítóként koptatta többek közt az Eagles kispadját is. Vele ünnepelte a győzelmet jobbkeze, a támadóegység trénere, a korábban évekig szintén cserejátékosként sínylődő Frank Reich. Hitetlenkedve állt az öltözőszekrénye előtt Nick Foles, akit a szezon végén lesérülő kezdőirányító, Carson Wentz helyett kellett előrántani a kalapból, aztán ő lett a bajnoki döntő legértékesebb játékosa.

Bizony, három örök csereember és több tucat másik játékos, edző és segítő munkája kellett ahhoz, hogy az Eagles 41–33-ra legyőzze a Super Bowlban a megingathatatlannak hitt New England Patriotsot, amely a Bill Belichick edző és Tom Brady irányító alkotta legendás páros közös regnálásának 17 évében nyolcadszor jutott nagydöntőbe, s öt bajnoki címet be is zsebelt. Méghozzá nem kis részben annak köszönhetően, hogy tele volt szerény, alázatos játékosokkal, akik a csapatbéli riválisaikat is szeretettel és nyitottsággal fogadták az NFL-ben szokásos fúrógép helyett (volt, aki épp csak aláírta a szerződését, mikor már megkapta az első SMS-t a poszttársától, hogy mindenben számíthat a segítségére), és mindenki úgy érezte, az egész társaság egy közös nagy cél felé halad, amelyért érdemes dolgozni. Pederson pedig – ellentétben az NFL-edzőkre jellemző nagyhangú zsebdiktátor stílussal – mindenkivel megtalálta a közös hangot, mindenkire odafigyelt, és mindenkiből ki akarta hozni a benne rejlő maximumot. Úgy látszik, ez kellett a bajnoki címhez.

A Philadelphia Eagles játékosai a Super Bowl előtt is szerették és tisztelték egymást
A Philadelphia Eagles játékosai a Super Bowl előtt is szerették és tisztelték egymást


MAJDNEM AZ ELNÖK VETTE MEG ŐKET

Már éppen ideje volt a diadalmenetnek, hiszen Philadelphiában John F. Kennedy néhai amerikai elnök megválasztásának évében ünnepeltek legutóbb bajnoki címet – olyan rég, hogy akkortájt még nem is volt Super Bowl. Lehet, hogy éppen az 1962-ben a tesóival, Roberttel és Teddel a csapat megvásárlását fontolgató államfőre lett volna szükség, hogy az északkeleti város lakóinak ne kelljen majdnem 60 esztendőt várniuk a következő futballsikerre, de a Kennedyk végül úgy döntöttek, az elnök munkáját zavarná, ha egy futballcsapat ügyes-bajos dolgaival pocsékolná az idejét.

PEDIG MÉG A TÉLAPÓT IS MEGDOBÁLTÁK

Bár Kennedy önszántából került kapcsolatba az Eaglesszel, egy másik amerikai államfőnek, nevesül az ország gazdaságát az 1930-as évek válságából kihúzó Franklin Delano Rooseveltnek nem volt választása. Történt, hogy miután a philadelphiai székhelyű, 1924 és 1931 között üzemelő futballcsapat, a Frankford Yellow Jackets – vélhetően rémes neve miatt – bedőlt, Bert Bell és Lud Wray megérkezett a testvéri szeretet városába, hogy új együttest alapítson. Miközben azon agyaltak, miként is nevezzék el az új brigádot, Roosevelt elnök létrehozott egy, az élhető bérekért és a piaci verseny fenntartásáért felelős állami szervezetet, amelynek emblémája egy fogaskereket és villámokat a karmai közt szorító sas volt.

Ez annyira megtetszett a két csapattulajdonosnak, hogy nem is keresgéltek tovább a jegyzékben, megtalálták a „csemetéjükhöz” leginkább méltó nevet.

Az első tulajdonosok szerelemgyereke azóta felnőtt. Átesett a kamaszkori lázadó korszakon és változásokon, amikor a második világháború idején például a Pittsburgh Steelersszel egyesült, hogy a hadseregbe behívott fiatal sportemberek hiánya miatt egyáltalán ki tudjon állni – de túlélte ezt a vészterhes időszakot is. Még azt is átvészelte, amikor a szurkolók 1968 karácsonya előtt a gyerekkori kedvencének, Télapónak öltözött drukkert, Frank Olivót egészen megmagyarázhatatlan okokból „lepfujolták” a pályáról, amikor szegény javítani szeretett volna a hangulaton a szeretet ünnepén.

Mindezek, valamint két nagydöntőben elszenvedett vereség és még ezer más ellenére 2017-re felnőtt az Eagles, s legjobb játékosa, az alapszakasz végén térdszalagszakadást szenvedő Wentz kiválása ellenére is megnyerte első Super Bowlját. Csapatként, ahogy azt csapatsportban illik.

Az Eagles szurkolói a Super Bowl-győzelem után is kitettek magukért:

A RÁJÁTSZÁS EREDMÉNYEIT IDE KATTINTVA TALÁLJA!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik