NBA: LeBron James nem hagyja, hogy bárki is „leöregezze”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.21. 18:20
null
LeBron James ebben a szezonban is MVP-formában játszik (Fotó: Reuters)
A döcögős szezonkezdet után hatalmas menetelésbe kezdett a Cleveland Cavaliers, amelyben LeBron James MVP-formában játszik. Keleten a Lovagok lassan odaérnek az általuk vágyott első helyre.

Az NBA olyan liga, amelyben az alapszakasz első néhány hete után nehéz megmondani, melyik csapatnak milyen szezonja lesz.

Ez a tétel most is beigazolódni látszik, hiszen a Cleveland is bukdácsolt november közepéig – első tizenkét meccse után öt győzelemmel és hét vereséggel állt. Azóta óriásit fordult a világ, a Cavs az elmúlt húsz mérkőzéséből mindössze kettőt veszített el (az Indianától és a Miwaukee-tól kapott ki), így felzárkózott az egyébként parádésan teljesítő Boston Celticsre, a Keleti főcsoport éllovasára.

Na de mi hozta a fordulatot?

Azt azért nem lehet mondani, hogy megszűntek volna a problémák, az állományt továbbra is tizedelő sérülések, hiszen csak az irányítók közül két klasszis továbbra sem játszhat, Isaiah Thomas még egyetlen percet sem tölthetett a pályán, mióta megérkezett Bostonból, Derrick Rose meg Derrick Rose – az üveglábú zsenire hosszú távon nehéz számítani. A kezdőcenter Tristan Thompson mindössze tizenegy játszott meccsnél jár az alapszakaszban, vagyis ideálisnak nehezen nevezhetjük azokat a körülményeket, amelyeket csak kismértékben befolyásolhat edző, szakmai és orvosi stáb.

Mit lehet ilyenkor tenni?

A legokosabb, ha a legjobb játékosod – ebben az esetben LeBron James – már a szezon első felében előkaparja azt a formát, amellyel általában az alapszakasz hajrájában és a rájátszásban hasítanak a sztárok. Ezúttal nem volt mit tenni, LeBron előlépett karmesterré – persze nem először pályafutása során –, kezébe vette az irányítást, mert talán ő is érezte, ha ez nem történik meg, a Cleveland nehéz pozícióba kerülhet. James sorozatban szállítja a tripla duplákat, a játék minden elemében kiemelkedőt nyújt és azért az ő esetében nagyjából egyet jelent csapata győzelmével is.

JAMES SZÁMOKBAN
Kategória2017–2018
Teljes karrier
Pont27.827.2
Lepattanó
8.5
7.4
Gólpassz
9.3
7.1
Játékperc
37.4
38.9
Mezőnybeli dobószázalék
57%
50.3%
Triplák dobószázaléka
40.1%
34.4%
Büntetők dobószázaléka
76.9%
74%


Persze igazságtalan lenne elfeledkezni a többiekről, elsősorban Kevin Love-ról.

A korábban Clevelandben gyakran hullámzó teljesítményt nyújtó erőcsatár/center most igazi alappillére a védekezésnek és a támadásnak egyaránt. Jelenleg éppen 19.5 dobott pontnál és 10.2 leszedett lepattanónál jár átlagban és így nem is kell bizonygatni, mekkora ajándék a Cavaliers számára a játéka.

FEKETE ÉS HÓFEHÉR
Nem csak játékával tűnt ki a vasárnapi, Washington ellen 106–99-re megnyert mérkőzésen LeBron James, aki egyik lábán fekete, a másikon fehér cipőben lépett parkettre, a lábbelikre pedig nagybetűkkel az „equality” szó volt írva, amely magyarul egyenlőséget jelent. Nem nehéz kitalálni, hogy a Cleveland vezére üzent a formabontó viselettel.
„Mindannyian tudjuk, hogy mi a helyzet az országunkban és ki ül az elnöki székben – nyilatkozta a meccs után James. – Nagyon fontos, hogy az embereknek bőrszíntől függetlenül egyenlő jogaik legyenek, elmondhassák a véleményüket és ki is állhassanak érte.”

Nagy nehezen Dwyane Wade is megtalálta a helyét a rotációban és a hierarchiában, a Jamesszel együtt Miamiban két bajnokságot nyerő veterán hátvéd zokszó nélkül végzi a hasznos kiegészítő ember szerepét, és vannak olyan napok, amikor nyerőemberré lép elő, megmutatja, még képes döntő faktorrá válni. De csak a legjobbakat lehet mondani a vajkezű Kyle Korverről, J. R. Smithről, Channing Frye-ról, vagy éppen José Calderónról, akiknek mind-mind volt már több-kevesebb felvillanása az eddigi mérkőzések során.

„Számomra továbbra is a csapat eredményessége az első, de hazudnék, ha azt mondanám, nem esik jól az egyéni elismerés is és a jó szereplés – magyarázta az egyik győztes mérkőzés után LeBron James. – Ez már a tizenötödik szezonom, de ha azt nézem, hogyan érzem magam a pályán, azt kell mondjam, ez az egyik legjobb ebből a szempontból. Jó lenne, ha az emberek máshogy gondolkodnának a harmincon túli játékosokról, és nem állítanák kapásból róluk, hogy túl vannak pályafutásuk csúcsán.”

Jamesről most végképp csacskaság lenne ezt állítani, hiszen tökéletes formában van, igaz ez az állítás a fizikai és a mentális felkészültségére is. Ha kell, akkor önkritikus, a Washington elleni mérkőzést követően például azért ostorozta magát, mert hat labdát eladott, és kijelentette, hogy rosszul játszott. Mellesleg a Cavs simán verte meg a Wizzardsot, LeBron meg húsz ponttal, tizenöt gólpasszal és tizenkét lepattanóval zárta az estét...



A nagy játékosokat az teszi naggyá, hogy sohasem elégednek meg azzal, amijük van, mindig többek és többek szeretnének lenni, és semmi más nem érdekli őket, csak a győzelem. Egy idő után persze a fizikai korlátok megakadályozzák a folyamatos előremenetelt, de láthatóan Jamesnél erről szó sincs, sőt, minden egyes mérkőzéssel nő így is hatalmas rutinja és nem is lassul, nem ugrik kisebbet, mint korábban. A terhet meg mindig cipelte és cipelni is fogja, nem újdonság neki, ha kevesen tesznek sokat körülötte.

Szóval, a Cleveland így robog, a Lovagokat nehéz lesz kiütni a nyeregből és tényleg félelmetes belegondolni, hogy ez a csapat még kiegészül(het) Thomasszal, Rose-zal.

A CAVS SZÁMAI
Pontok111.1 (3. a ligában)
Mezőnybeli dobószázalék
48.4% (3.)
Triplák dobószázaléka
38.2% (8.)
Büntetők dobószázaléka
80.8% (3.)
Lepattanók
41.9 (22.)
Asszisztok
24 (4.)
Blokkok
3.8 (27.)
Labdaszerzések
7.1 (24.)
Eladott labdák
14.6 (19.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik