Kosár: apja szerint bármikor meghalhat a korábbi NBA-sztár

Vágólapra másolva!
2016.07.27. 11:51
null
Így nézett ki Lamar tíz hónappal ezelőtt (Fotó: marca.hu)
Lamar Odomot, a Los Angeles Lakers kosárlabdacsapatának korábbi kiválóságát tíz hónappal ezelőtt eszméletlenül találták meg egy bordélyházban. Apja elmondása szerint fiának csodára lenne szüksége, hogy győzzön a heroin elleni harcban.

 

Lamarról az estet követően olyan hírek jelentek meg, hogy eszméleténél volt, és magától lélegzett, ám később már a családtagjait, rokonait sem ismerte fel. Hosszú hallgatás után az apa újra megszólalt fiával kapcsolatban, állapota nem ad okot a reménykedésre.

„Bármelyik pillanatban meghalhat. Már csak Isten mentheti meg” – idézi a Marca a korábbi NBA-játékos apja, Joe Odom a Radar Magazine-nak adott nyilatkozatát. Az apa azt is elmondta, fiának csodára lenne szüksége, hogy győzzön a heroin elleni csatában.

„Depresszióba estem, csak reménykedtem, hogy nem lehet igazán nagy baja, folyamatosan imádkoztam – emlékezett vissza az Joe arra pillanatra, amikor telefonon közölték vele, hogy fia kómába esett. – Ha tanácsot adhattam volna neki, az az lett volna, hogy térjen vissza a helyes útra, kerülje a rossz társaságot, és kérje Isten segítségét.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik