Kosárlabda: a Fehér Ház elítélte Rodman phenjani útját

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.03.05. 06:46
A Fehér Ház szóvivője hétfőn elítélte Dennis Rodman korábbi amerikai kosárlabda-játékos múlt heti phenjani látogatását, hangsúlyozva, hogy az elnyomó kommunista rezsim propagandafogásként használta fel az egykori NBA-sztár vizitjét.

„Ahelyett, hogy az ország elitjének szórakoztatására, hírességeket felvonultató sporteseményekre költi a pénzét, az észak-koreai rezsimnek népe boldogulására kellene összpontosítania, amely éhezik, börtönben senyved és megfosztatott az emberi jogoktól" – jelentette ki Jay Carney szóvivő.

Rodman hétfőn, ezúttal az NBC televíziónak nyilatkozva nevezte a „barátjának" Kim Dzsong Unt, és megismételte: az észak-koreai vezető azt üzente rajta keresztül Barack Obama elnöknek, hogy várja a telefonhívását. Ismét azt mondta, hogy az általa „nagyszerű fickónak" nevezett Kim nem akar háborút.

A The New York Times hétvégén közölt értesülése szerint az Egyesült Államok egyetlen hivatalos képviselőjének sem sikerült találkoznia Kimmel, amióta az apja halálát követően, bő egy évvel ezelőtt hatalomra jutott. A lap szerint Rodman lehetett az első amerikai, aki személyesen érintkezhetett vele.

A New York-i újság úgy tudja, Obama elnök tavaly nyáron titkos megbízottakat küldött Phenjanba, hogy azok lebeszéljék Kimet a nukleáris és a rakétakísérletekről, és hogy felkínálják a kapcsolatok javításának lehetőségét. A küldötteknek azonban nem sikerült eljutniuk a hierarchia csúcsáig, mint ahogy Bill Richardson volt új-mexikói kormányzónak sem, aki az év elején immár nyolcadik alkalommal kereste fel Phenjant.

Pedig Richardson magával vitte Eric E. Schmidtet, a Google ügyvezető elnökét is, akiről úgy gondolta, hogy felkelti majd Kim Dzsong Un érdeklődését. Phenjani funkcionáriusok ehelyett azt kérték, hogy próbálja meg az egykori világhírű kosárlabdasztárt, Michael Jordant rávenni egy látogatásra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik