Három fogért cserébe öt gól járt a Pittsburghnek

Vágólapra másolva!
2011.04.16. 07:13
null
Kőkemény meccset nyert meg a Tampa Bay Pittsburghben (Fotó: Reuters)
Címkék
A Tampa Bay Lightning 5–1-es győzelmet aratott Pittsburghben az NHL rájátszásában a Keleti főcsoport negyeddöntőjének második mérkőzésén, és kiegyenlítette a két gárda párharcát. Az alapszakasz küzdelmeit a két konferenciában megnyerő Washington, illetve Vancouver újabb győzelme után immár 2–0-ra vezet a New York Rangers, illetve a címvédő Chicago ellen.

A Pittsburgh a Tampa Bay elleni második meccsén tapasztalhatta, mennyire is hiányzik soraiból Jevgenyij Malkin és Sidney Crosby, mert amíg az első találkozón Marc-André Fleury kapus hihetetlen produkciójának köszönhetően sikerült nyernie, a másodikon már óriási, 5–1-es vereségbe szaladt bele.

A Lightning az első harmadban 3–0-s előnyt szerzett Eric Brewer, Vincent Lecavalier és Nate Thompson góljával, majd a másodikban Craig Adams szépítése után olyan pillanat jött el, amely elégtételt jelenthetett a Lightning szurkolóinak és különösképpen egy játékosának: a két nappal korábbi meccsen Zbynek Michálek által szájba vert, ezáltal három fogát elvesztő Martin St. Louis a harmad hajrájában szerzett góljával biztossá tette a győzelmet (az ötödik tampai gólt Mattias Öhlund ütötte az üres kapuba).

„Azt hiszik, három fog elvesztése visszatartja? Jól ismerem ahhoz, hogy tudjam, ez nem állíthatja meg Martint" – mondta csapattársáról Lecavalier, míg St. Louis nem tulajdonított nagy jelentőséget veszteségének.

„Nem a fogaimtól vett búcsú pörgetett fel, hanem az a tény, hogy hátrányból kezdtük a meccset” – szögezte le St. Louis.

Az Anaheim is egyenlíteni tudott a Nashville elleni párharcban, az első harmadban Corey Perry és Teemu Selänne góljával 2–0-s előnyt szerző kaliforniaiak a másodikban Shea Weber találatára Bobby Ryan és Ryan Getzlaf révén válaszoltak. Az első találkozót 4–1-re megnyerő Predators Patric Hornqvist és Joel Ward góljával feltámasztotta reményeit, de a hajrában Pekka Rinne lehozatala miatt pórul járt, és Ryan a második góljával beállította az 5–3-as végeredményt.

A főcsoportgyőztesek növelni tudták előnyüket, a Washington a második harmadban két percen belül betaláló Jason Chimera, Jason Arnott páros góljaival és a mindössze második playoff-meccsén szereplő Michal Neuvirth első rájátszásbeli shutoutjával verte meg 2–0-ra a New York Rangerst.

„Hosszú egy ilyen meccs, néha nagyon jól működik a defenzív stratégia – mondta az első gólhoz asszisztáló Brooks Laich arra reagálva, hogy a Capitals az első harmadot szinte végigvédekezte (13:7 lett a kapura lövési arány a Rangers javára). – A jó védekezés hasznos lélektani fegyver lehet, ha masszív vagy hátul, felhúzod az ellenfeled, amely elkezd hibázni. Ezt pedig csak ki kell használnod."

A Vancouver a két gólt és egy gólpasszt jegyző Daniel Sedin vezérletével, valamint Jannik Hamsen és Alexander Edler találataival nyert ismét a tavalyi Stanley-kupa-győztes Chicago ellen, és a Capitalshoz hasonlóan 2–0-s előnnyel várja a két idegenbeli meccset, amelyekből ha egyet behúz, szinte biztosan nyert ügye van. Ezzel visszavághat az előző két rájátszásban éppen a chicagóiak ellen elszenvedett playoff-búcsúért.

A Blackhawks nem adta meg könnyen magát, kétgólos hátrányát háromszor is le tudta dolgozni egyre (kétszer Ben Smith, egyszer Viktor Stalberg találatával), de az egyenlítés elmaradt, és nehéz helyzetbe került a Chicago.

NHL, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ
Pittsburgh Penguins–Tampa Bay Lightning 1–5
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1
Washington Capitals–New York Rangers 2–0
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0
NYUGATI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ
Anaheim Ducks–Nashville Predators 5–3
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1
Vancouver Canucks–Chicago Blackhawks 4–3
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik