Feltámadóban a Cleveland, újabb érdekes Miami-vereség

ZSIVERA GÁBOR, HEGEDŰS RÓBERT, GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)ZSIVERA GÁBOR, HEGEDŰS RÓBERT, GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)
Vágólapra másolva!
2014.03.15. 14:54
null
A Denver győzni tudott a Heat otthonában (Fotó: Reuters)
Mára virradóra 10 összecsapást rendeztek az észak-amerikai profi kosárlabdaligában, s nem kis meglepetéseket tartogatott ez a játéknap, hiszen a Miami otthon kapott ki a Denvertől, a Golden State pedig szintén saját közönség előtt kapitulált a semmiből komoly skalpokat gyűjteni kezdő Cleveland ellen. Az est rangadóját a Toronto nyerte a Memphisszel szemben, Al Jefferson megszórta volt csapatát, míg a Spurs és a Clippers győzelmi szériája tovább nyúlt. Jöjjenek a részletek!

 

Charlotte Bobcats–Minnesota Timberwolves 105–93

Kevin Love bekezdett, majd eltüntették. A hazaiak számára az volt a legnagyobb kérdés, hogy mit lehet kezdeni a vendégek vezérével, aki 18 pontnál tartott a félidőben. Nos, a feladat elvégzése annyira jól sikerült, hogy kosarat sem szerzett az all-star a fordulás után, mind a hét mezőnykísérletét elrontotta Love, s nem is volt kérdéses, hogy így nyerni fog a hat kétszámjegyű dobóteljesítményt felvonultató Bobcats.

Al Jeffersonnak nagyon ment a volt csapat ellen. 25 pontos, 16 lepattanós dupla duplát szállított a Charlotte vezére, ezzel segített sorozatban harmadik (otthon már egyhuzamban a nyolcadik) sikeréhez az 50 százalékhoz közelítő vendéglátókat.

Gary Neal tanult a leckéből. A Charlotte pár hete megszerzett csereembere a minap nem játszhatott, mert vétet a belső fegyelmi szabályok ellen, most viszont 19 dobott ponttal tért vissza, ő volt a győzelem egyik fő letéteményese.

A Bobcats legjobb dobó: Al Jefferson 25, Neal 19/9, Henderson, Dogles-Roberts 10/6-10/6, Kidd-Gilchrist, C. Zeller 10-10
A Timberwolves legjobb dobói: Kev. Martin 19/9, Love 18/6, Cunningham, C. Brewer 10-10

Orlando Magic–Washington Wizards 101–105 – hosszabbítás után

Elintézte a mumust a Wizards. John Wall még sosem nyert a fővárosiakkal Orlandóban, s most is csak egy hajszálon múlt, hogy a biztos rájátszás résztvevőnek tűnő washingtoniak kikapjanak, de pont a 21-et szóró irányító triplájával mentette hosszabbításra a derbit a Wizards, amit végül meg is nyert a megint nagyon hasznos Ariza (21 pont, 11 lepattanó, 5 gólpassz) hathatós segítségével.

Megérte hosszabbításra menteni? A 20-at szóró Bradley Beal lába csúnyán megsérült a ráadásban, így hiába nyert az egyik kezdőjét, Nenét már egy ideje nélkülöző Wizards, vezéráldozattal járt a siker begyűjtése.

Oladipo hős lehetett volna. Az Orlando 15 pontos újonca a rendes játékidő végén megnyerhette volna a meccset övéinek, ám a potenciális győztes dobása nem ért célt, így elmaradt az újabb bravúr a kisebbik floridai alakulattól.

A Magic legjobb dobói: T. Harris 21/3, Afflalo 18/6, Oladipo 15/3
A Wizards legjobb dobói: Wall, Ariza 21/12-21/12, Beal 20/6

Philadelphia 76ers–Indiana Pacers 94–101

Lavoy Allen is megszórta az exet. A Philadelphiából Indianába cserélt, igazából csak töltelékként átvett fiatal magasember a pihentetett Andrew Bynum, Ian Mahimni páros távollétében 13 ponttal és 2 blokkal köszönt be a volt társaknak.

A Pacers nyert, de elmaradt az önbizalom növelő diadal. Végig vezetett a keleti első, mely ráadásul a Heat veresége miatt még növelte is előnyét a Főcsoport élén. A 25 pontos, 6 gólpasszos Paul George mellett leginkább a dupla duplázó Lance Stephenson (13 pont, 12 lepattanó, 4 gólpassz) és az öt blokkot kiosztó Roy Hibbert emelhető ki vendég oldalon, de érdekesség, hogy a korábbi Sixers-ász, Evan Turner mindössze 2 pontot, 4 lepattanót és 4 gólpasszt tett a közösbe volt csapata ellen.

A 76ers legjobb dobói: T. Young 25, Mullens 15/9, Carter-Williams 12/3
A Pacers legjobb dobói: George 25/12, West 18, Ge. Hill 14/9

Toronto Raptors–Memphis Grizzlies 99–86

Lowry-nak is ment a volt klub ellen. Memphisben még csak csere és kiegészítő ember volt az irányító, de Torontóban lassan franchise playeri erényeket csillogtat a most 22 ponttal, 7 lepattanóval és 12 gólpasszal záró veterán egyes, aki nem mellesleg az est legfontosabb kosarainak szerzője is volt egyben.

Ott nyert a Raptors, ahol legkevésbé lehetett várni. A palánk alatt Marc Gasol (8 pont, 3 lepattanó, 5 gólpassz), Zach Randolph (16 pont, 8 lepattanó) és hazai oldalról Jonas Valanciunas (23 pont, 9 lepattanó), valamint Amir Johnson (12 pont, 8 pattanó) találkoztak, s nem kis meglepetésre a kanadai belső sor bedarált a liga talán legjobb benti párosát.

A Raptors legjobb dobói: Valanciunas 23, Lowry 22/12, Vasquez 17/9
A Grizzlies legjobb dobói: Z. Randolph 16, C. Lee 12/3, Calathes 11

Boston Celtics–Phoenix Suns 80–87

Minden vezér betlizett, mégis volt esély. A Celtics irányítója, Rajon Rondo (8 pont, 8 lepattanó, 5 gólpassz), valamint másik fő pontszerzője, Jeff Green (9 pont, 6 lepattanó), és a korábban nagyon extra produkciókat is szállító Jarded Sullinger (9 pont, 9 lepattanó) sem érte el a 10 dobott pontot, de csapatként masszív volt a tankoló bostoni alakulat.

Bledsoe kezd belejönni. A sérülésből visszatérő kisember már kezdett és egy 17 pontos, 10 lepattanós dupla duplát hozott össze, s a korábban helyette kezdő Gerald Green mindössze 4 pontra volt képes 20 játékperce alatt egykori csapata ellen.

A Celtics legjobb dobói: C. Johnson 11/3, Humphries 11, J. Greeen 9/3, Sullinger, Bradley 9-9
A Suns legjobb dobói: Dragic 20/9, Bledsoe 17, Mark. Morris 15/3

Miami Heat–Denver Nuggets 107–111

A két középső negyedben dominált a Denver. Ugyan az első negyedet tíz ponttal még a Heat nyerte, a folytatásban beindult a 24 pontos, 10 lepattanós Faried vezetésével a Nuggets, és az utolsó játékrészre már ők fordultak 14 pontos előnnyel. A 22 pontos Ray Allen révén zárkózott a Miami, de LeBron James csupán öt pontra volt képes 1/4-es mezőnymutatóval az utolsó 12 percben, ezt pedig nem bírta el a bajnok.

Arthur volt a kulcs. A dupla-duplázó Faried mellett a cserepadról 23 perc alatt 18 pontig jutó Darrell Arthur volt rendkívül hatékony – 7/11-es mutatóval dolgozott mezőnyből, ráadásul büntetőt sem rontott, ez mellé pedig megszerzett négy labdát. A Heatnél szenvedtek a magasok, Bosh 4/12-vel célzott (11 pont), Greg Oden pedig bő öt perc alatt -15-ös +/- mutatót hozott össze.

Egyre mélyebben a floridaiak. A Pacers lábalt ki korábban a negatív szériából a keleti éllovasok közül, Erik Spoelstra együttese továbbra is gyenge formában játszik és már három meccs a hátrányuk legfőbb riválisukkal szemben.

A Heat legjobb dobói: Allen 22/15, James 21, Wade 19
A Nuggets legjobb dobói: Faried 24, Arthur 18/3, Fournier 14/6

New Orleans Pelicans–Portland Trail Blazers 103–111

Anthony Davis karriercsúcsa sem volt elég. 36 pontját jó dobásokkal szerezte a Pelicans másodéves erőcsatára, mellé 9 pattanót és 2 blokkot tett a közösbe. A kisemberek is jól dolgoztak támadásban, a Gordon-Roberts-Evans trió a dobások mellett gólpasszokban is alkotott, 19-et osztott ki. A kispadról viszont Evansen kívül nem jött szinte semmi, Morrow 1/8-cal, Austin Rivers 0/3-mal dobott. A hazaiak 94-89-re még vezettek, ám ekkor egy 9-0-t repesztett a Blazers, és innentől kezdve kontrollálta a meccset.

Használt a megbeszélés. Zsinórban négy vereség után a Portland irányítója, Damian Lillard megbeszélést kezdeményezett az öltözőben, ami láthatóan bevált. Noha LaMarcus Aldridge hátsérülése miatt nem léphetett pályára és néhány meccset még ki fog hagyni, a kezdőötös jól működött: mindenki legalább 15 pontot szerzett, hárman pedig 20-ig is eljutottak. Nicolas Batum óriási energiákat mozgósítva próbált ott lenni a pálya minden pontján (20 pont, 18 lepattanó, 5 gólpassz), míg Lillard a negyedik negyedben 16 pontot termelt be, csapata utolsó kilenc pontját szerezve.

A Pelicans legjobb dobói: Davis 36, Roberts 19/3, Gordon 16/6, Evans 16.
A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 27/9, Batum 22/12, Matthews 20/9.

San Antonio Spurs–Los Angeles Lakers 119–85

Kilencedik zsinórban. Tovább nyújtotta győzelmi szériáját a Spurs, amihez nagyon nem is kellett megerőltetniük magukat. Az első negyed után 15, a második után 27 pontos előnyben voltak, így Gregg Popovich minden fontos játékosát ültette: a kezdőötösből Danny Green játszotta a legtöbbet, 22 percet...

Éppen a Lakers ellen történt az előzés. A Duncan-Parker-Ginobili trió immáron a vonatkozó örökranglista harmadik helyén áll, ami a közösen lejátszott meccseket számlálja: 664. meccsükön vannak túl, ezzel megelőzték a Jabbar-Magic Johnson-Cooper triót. A hármas 491. győzelmét is ünnepelhette, ám ehhez most nem sok közük volt, egyikük sem töltött 14-15 percnél hosszabb időt a pályán.

Még egy kis történelem. Azok után, hogy nemrég a Clippers újkori története legnagyobb zakóját adta fel a Lakersre, most a Spurs döntött csapatrekordot. 1977-ben 32 ponttal győzték le az akkor is elég gyenge Los Angelest, most 34-gyel. A vendégeknél abban bízhatnak, hogy akkor három évvel később bajnokságot nyertek – igaz, ahhoz egy Magic Johnson kellett...

A Spurs legjobb dobói: Green 15/15, Bonner 13/9, Belinelli 12/3, Baynes 12.
A Lakers legjobb dobói: Gasol 18, Meeks 15/3, Bazemore 10.

Utah Jazz–Los Angeles Clippers 87–96

A Jazz meglepte a Clipperst. Derrick Favors mellett Enes Kanter is a kezdőcsapatban kapott helyet, ellensúlyozandó a LAC palánk alatti duóját – és ez az első félidőben kamatozott is, 8 ponttal vezettek. Bár Kanter nagyon rosszul dobott, 15 pattanót kapkodott le, Favors pedig 18 pontja mellé 9 lepattanót is szedett – ketten közösen pedig 20 ponton, 7/17-es mezőnymutatón és 5 lepattanón tartották az óriási formában lévő Blake Griffint.

A második félidőben visszavágott a Clippers. A nagyszünetben rendezte a sorokat Doc Rivers, jóval koncentráltabban játszottak fiai, és a 3. negyed második felében megfordították az állást. Chris Paul (18 pont, 7 gólpassz, 6 pattanó) vezetésével a 60-70-es hátrányt 77-72-es előnnyé változtatták, és innen már nem engedték ki a kezükből a győzelmet – amely egyébként a tizedik volt sorozatban.

A Jazz legjobb dobói: Burke 18/6, Favors 18, Jefferson 14/3.
A Clippers legjobb dobói: Griffin 20, Paul 18, Barnes 15/9.

Golden State Warriors–Cleveland Cavaliers 94–103

Ez a vereség még nagyon fájhat. Nagy a tülekedés a nyugati playoff-helyekért, és nem biztos, hogy ilyen hazai bukták beleférnek a GSW-nek. 20-4-re vezetett a Stephen Curry (27 pont, 8 assziszt, 3 labdaszerzés) irányította hazai csapat, az első negyed végén 32-16 állt az eredményjelzőn – a Warriors pedig elhitte, hogy ez megvan. A hátralévő időben képtelenek voltak felpörögni, a két középső negyedet 68-39-re vesztették el, és erre az sem mentség, hogy a csapat egyik legfontosabb láncszeme, Klay Thompson nagyapja temetése miatt hiányzott.

A Cavaliers kihasználta a megingást. Spencer Hawes triplái ma nem nagyon ültek, de így is 22 pontig, és 13 pattanóig jutott, nagy lendületet adva csapatának. Bár elsősorban egyéni akciókból születtek a pontok a vendégeknél, most erre volt szükség ahhoz, hogy 18 pontos hátrányból visszajöjjenek. Ez nem sűrűn fordul elő velük, több, mint egy éve a Bucks ellen fordítottak mínusz húszról. A kispadot maradéktalan dicséret illeti a kezdők jó játéka mellett, Dion Waiters vezetésével a négyfős brigád 36 pontot, 11 pattanót és 8 gólpasszt tett fel a táblára.

A Warriors legjobb dobói: Curry 27/15, Green 18/6, Lee 16.
A Cavaliers legjobb dobói:
Hawes 22/3, Waiters 18/6, Irving 16/9, Deng 16/6.

NBA, ALAPSZAKASZ
Charlotte Bobcats
–Minnesota Timberwolves 105–93
Orlando Magic–Washington Wizards 101–105 – hosszabbítás után
Philadelphia 76ers–Indiana Pacers 94–101
Toronto Raptors
–Memphis Grizzlies 99–86
Boston Celtics–Phoenix Suns 80–87
Miami Heat–Denver Nuggets 107–111
New Orleans Pelicans–Portland Trail Blazers 103–111
San Antonio Spurs
–Los Angeles Lakers 119–85
Utah Jazz–Los Angeles Clippers 87–96
Golden State Warriors–Cleveland Cavaliers 94–103

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik