Csak most alakultak, máris NHL-történelmet írnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.21. 10:59
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) legújabb csapata, a Vegas Golden Knights parádésan kezdte az újoncszezonját. A nevadaiak egyik legjobb játékosa, James Neal tudja, csapata miben különbözik a korábban csatlakozóktól. 

 


Még egyetlen újonccsapat sem kezdett olyan parádésan az NHL százéves történetében, mint idén a Vegas Golden Knights!

A világ legjobb bajnokságának 31. klubja az első három bajnokiját megnyerte (jelenleg 5–1-es mérleggel áll), főleg James Nealnek hála. A harmincéves csatár az eddigi 20 Vegas-gólból hatot vállalt, köztük az első három győztessel. Amióta 1967-ben először kibővítették a mezőnyt, csak Neal és az egykori Québec Nordiques játékosa, Real Cloutier volt újonccsapat első három meccsén ennyire termékeny, Neal pedig azzal is holtversenyes első – az 1982-es Philadelphia Flyersben játszó Brian Proppal –, hogy az idény első három találkozóján három győztes találatot jegyez.

Pedig a szélső nincs könnyű életszakaszban. Júniusban még a Nashville Predators játékosaként elveszítette a Stanley-kupa-döntőt előző munkaadója, a Pittsburgh Penguins ellen. Nyáron aztán a Vegas csatlakozása miatt tartott „expansion draft”-on a Nashville hagyta, hogy az újonc lefoglalja a játékjogát, noha kilenc NHL-szezonja mindegyikében 20 gól felett termelt – egyszer 40 felett is –, viszont a szerződése lejár 2018-ban, úgyhogy könnyen megeshet, hogy a tavaszi átigazolási határidő előtt Las Vegasból is továbbáll – hacsak nem hosszabbítanak, ami ilyen start után aligha zárható ki.

„A mi csapatunk különbözik a korábbi csatlakozóktól, mert az elnyújtott drafton olyan keret állt össze, amely nem fiatal, akadnak veteránjaink is, jók a kapusaink és vannak ügyes csatáraink, akik tudják, hogyan kell gólokat szerezni ebben a mezőnyben” – mondta Neal, rátapintva a Vegas másik nagy fogásaira.

A kezdőkapus Marc-André Fleury – akivel Pittsburghben klubtársak voltak, és aki 32 éves korára háromszoros Stanley-győztes – is kiválóan kezdte az évadot, bár azóta a sérültlistára került agyrázkódással. Így most a cseréje véd, ám ő is remekel: miután a Boston Bruins elengedte október 3-án, Malcolm Subban épp a „bocsok” ellen játszott először Vegasban, és kivédte a szemüket. Eközben az AHL-ből felrántott Alex Tuch és a kilencévnyi KHL-ezés után átszerződött orosz Vagyim Sipacsjov is kezd belelendülni, azaz bizakodhatnak Vegasban, hogy nem csak a kezdő szerencséjéről van szó.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik