- Utolsó módosítás:
- 2010-12-27 00:03:12
A Vikings irányítója a 4. negyed végén eladta a labdát. A ráadásban a New Orleans nyert
Brett Favre Szentségelhetett a végén
A New Orleans Saints története során először harcolta ki a részvételt az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) fináléjában, miután hatalmas csatában, a hosszabbításban 31–28-ra legyőzte a Minnesota Vikingset a Nemzeti főcsoport döntőjében. A február 7-i Super Bowl két résztvevője tehát a Saints és a korábban a New York Jetset legyőző Indianapolis Colts lesz.
![]() |
| A mindent eldöntő mezőnygól (Fotó: Reuters) |
Garrett Hartley 40 yardos mezőnygólját követően ünnepelhettek a New Orleans szurkolói. A csapat olyat tett, amit fennállása 43 éve alatt még soha, bejutott az NFL nagydöntőjébe. A Saints a végletekig izgalmas mérkőzésen, a ráadásban nyert 31–28-ra a Minnesota ellen, amelynek szintén minden esélye megvolt a továbbjutásra.
Jól kezdett a vendégcsapat: a liga egyik legjobb futójátékosa, Adrian Peterson TD-futásával szerezte meg a vezetést Vikings, erre a másik oldal running backje válaszolt egy 38 yardos vágtával. A történelmi hűség kedvéért meg kell említeni, hogy Thomas Drew Brees (17/31, 197 yard, 3 TD, 0 INT) rövid passza után vágtázott be a célterületre.
A nagyszünetig még minnesotai oldalon Sidney Rice, a másikon Devery Henderson touchdownja után kerültek pontok az eredményjelző táblára. A 14–14-es eredménnyel záruló első félidő után a másodikban sem bírtak egymással a csapatok.
A harmadik negyedben ismét a futójátékosok következtek: Thomas kilenc yardról vitte be a labdát, míg Petersonnak elég volt egy yardot megtennie az újabb pontokért.
Az Arizona elleni főcsoport-elődöntő hőse, Reggie Bush ötyardos TD-elkapásával ismét a Saints vezetett a negyedik negyedben, majd lehet, hogy unalmas, de ismét – a mérkőzésen 122 yardot futó – Peterson egyenlített touchdownnal.
A negyedik negyed végén a Vikings gyakorlatilag a győzelemért támadhatott, Brett Favre (28/46, 310, 1 TD, 2 INT) azonban a „biztonságos" mezőnygólkísérlet határán eladta a labdát.
![]() |
| A Saints a Nemzeti főcsoport bajnoka (Fotó: Reuters) |
A legendás irányító ezzel kétes rekorddal büszkélkedhet: mind Packers-, mind Jets- és mind Vikings-játékosként is az utolsó passza interception (az ellenfél játékosa kapta el a labdát) volt.
A hosszabbításban történtek már ismertek…
Külön említést érdemel még a Jonathan Vilma vezette Saints-védelem, amely ugyan 28 pontot „benyelt" ellenfelétől, folyamatos nyomás alatt tartott Favre-ot. A New Orleans nem véletlenül szerzett ötször labdát a találkozón.
A Szentek a döntőben a korábban a New York Jetset elintéző Indianapolis Coltsszal találkoznak. Érdekesség, hogy 1993 óta nem fordult elő, hogy az alapszakaszban a két főcsoportot megnyerő csapatok játsszák a Super Bowlt. Akkor a Dallas Cowboys a nagydöntőben megverte a Buffalo Billset. Hogy mit hoz a Saints–Colts meccs? Két hét múlva kiderül.
| NEMZETI FŐCSOPORT, DÖNTŐ |
| New Orleans Saints–Minnesota Vikings 31–28 (7–14, 7–0, 7–7, 7–7, 3–0) hosszabbítás után |
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 17:18 Formula-1: Häkkinen korábbi menedzsere lesz Hamilton ügynöke
- 17:03 Formula-1: Schumi a lista tetején vett búcsút tavalyi autójától
- 16:59 Jégkorong: fontos erőfelmérő vár az U18-as válogatottra
- 16:52 Videó: ritkán látható kosár esett a dudaszó pillanatában Amerikában
- 16:51 Sí: lavinaomlás történt a szabadstílusú magyar bajnokságon
- 16:48 Tömegsport: Monspart Sarolta lesz a II. Rotary Futófesztivál fővédnöke
- 16:38 Ökölvívás: magyar sikerekkel kezdődött a Bocskai-emlékverseny
- 16:30 Paks: a Hollandiából hazatérő ifjú a legutóbbi ezüstérmesnél folytatja
- 16:29 Pápa: a hét végéig a Bene-csapattal gyakorol a vasasos Ambrusics Róbert
- 16:23 Videó: a megzavarodott védő örökké emlékezetes öngólt lőtt a hajrában
- 16:22 ZTE: szabadon igazolhatók a sereghajtó futballistái?
- 16:15 Felkészülés: a DVTK döntetlennel kezdte a beleki edzőtábort
- 16:14 NB II: Pécs után Pápáról is érkezik játékos Nyíregyházára
- 16:04 Videó: támogassa adója 1 %-ával a magyar olimpiai csapatot!
- 16:03 Labdarúgás: áprilisra elkészülnek az új debreceni stadion tervei
- A kétmillió eurós Koman meghálálná a bizalmat
- Cristiano Ronaldo egy Lamborghinivel lepte meg magát a születésnapján
- Visszavonult a DVSC aranygenerációjának „mindenese"
- Király-kupa: Bilbaóban vastapssal ért véget a Mirandés csodája
- Jeles ötös: a futball Eb-k öt legkiválóbb csapata
- Räikkönen: Nem az eredmény miatt vagyok elégedett
- Allegri: Ibrahimovic csak Nocerinót védte, aki túl kicsi
- A Skóciából hazatérő kapus az NB I-ben folytathatja
- Bikinire vetkőzött a csinos műsorvezetőnő a New York-i télben - képek
- Hódíthat a Lenge Liga: jó csajok, kevés ruha, amerikai futball - képek, videók!
- Hajnal Tamás: Hókotrókkal készülünk a Bayern ellen
- Räikkönen zárta az élen az első 2012-es tesztnapot
- A Valencia edzője szerdán győzni megy a Camp Nouba
- Szabadon igazolhatók a sereghajtó ZTE futballistái?
- Primera División: a Barca Messi-függő, a Real Ronaldo góljai nélkül is vezetne
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt









