Amerikai futball: meccsen összeesett, majd meghalt egy 16 éves játékos

Vágólapra másolva!
2018.10.03. 18:42
Tragédia árnyékolta be két georgiai középiskola múlt pénteki amerikaifutball-mérkőzését. A Pike County High School játékosa a pályáról lejövet elájult, amikor magához tért, még annyit mondott, hogy nem érzi a testét, majd kómába esett, és két nappal később meghalt.

Dylan Thomas a Peach County High School elleni mérkőzés harmadik negyedében kért cserét, a társak és az edzők azt hitték, lábsérülést szenvedett.

Azonban a 16 éves játékos a pálya szélén összeesett és elájult. Amikor magához tért, még annyit mondott: „Nem érzem a testem.” Aztán ismét elájult, és hiába szállították az egyik helyi kórházba, majd az atlantai Grady Memorialba, két nappal később elhunyt. Az orvosok a halál okaként súlyos fejsérülést állapítottak meg.

A mérkőzés a két csapat játékosai közösen imádkoztak Dylan Thomasért.

„Hihetetlen fiatalember volt, olyan óriási munkabírással, amit nem is tudsz elhinni. Ő volt a védelem szíve és lelke” – nyilatkozta róla edzője, Brad Webber.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik