A Wolves is nyert New Yorkban, nem hibázott a GSW

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2022.01.19. 09:17
null
A Timberwolves nyert a Knicks ellen (Fotó: Getty Images)
Ez történt hajnalban az NBA alapszakaszában.

 

New York Knicks–Minnesota Timberwolves 110–112

A Wolves jött ki jól a végjátékból. Szoros, kiélezett meccset vívtak a felek, amelyben voltak ugyan nagy hullámzások (a Wolves tízzel vezetett a nagyszünetben, aztán a harmadik negyedet 40-25-re nyerte a Knicks), de óriási különbségek nem alakultak ki és a hajrához is izgalmas állással érkeztünk meg. A belendülő Kemba Walker dobásaival 107-102-re "lépett meg" a New York három és fél perccel a vége előtt, de innentől győztes üzemmódba kapcsolt a minnesotai védekezés: a hátralévő időben egyetlen mezőnykosarat sem engedett a csapat, csak három büntetőt értékesített a Knicks, ráadásul két kulcsfontosságú labdaszerzést is bemutattak a vendégek. Az oda-vissza elrontott büntetőkből aztán végül jobban is jött ki Chris Finch csapata, ugyanis 29 másodpercnél Karl-Anthony Towns egy 2+1-es játékkal megfordította az állást, majd Julius Randle megint hibázott a vonalról, Pat Beverley egypontosa pedig beállította a végeredményt. Towns kiemelte, hogy sokat jelentett neki az a dobás és ez a győzelem, mert a 2020-ban, a koronavírus miatt elhunyt édesanyjának mindig a Knicks-Wolves volt a kedvenc mérkőzése New York-iként és most végre neki is kijött a lépés a Madison Square Gardenben - ezzel nyolcból hatodszor nyertek és ismét 50%-on állnak.

Back-to-back vereség. Az utóbbi időben jó formát futó Knicks az előző esti pofon után ismét kikapott, így 0-2-vel zárta a hazai back-to-backet és újra 50% alá süllyedt a mérlege. Pedig kilenc kihagyott meccs után újra pályára lépett és a második félidőben 17 pontot dobott Kemba Walker, nagyot harcolt Julius Randle (21 pont, 9 lepattanó, 9 gólpassz, 4 blokk), Evan Fournier pedig 27 ponttal és 5/10 triplával villogott. Hiába, rengeteg labdát adtak el, védekezésben most nem voltak olyan stabilak, mint általában, a végjátékban pedig hibát hibára halmoztak: az utolsó három és fél percben 0/6-ot dobtak mezőnyből, kihagytak két büntetőt és eladtak két labdát, ezek nem férhettek bele. Tom Thibodeau is azt mondta, hoy igazából az utolsó pillanatok rossz játéka miatt kaptak ki, az addigi teljesítményük elég lehetett volna a győzelemhez, holnap a New Orleans ellen megpróbálnak javítani.

A Knicks legjobb dobói:
Fournier 27/15, Randle 21, Walker 19/12
A Timberwolves legjobb dobói: Edwards 21/6, Towns 20/6, Russell 17/12

Golden State Warriors–Detroit Pistons 102–86

Papírforma. Nem rontotta el a kötelezőt a Warriors, a Steph Curryt visszakapó hazai alakulat nagyjából egy félidő alatt lerendezte az érdemi kérdéseket: az első negyed után 11, a nagyszünetben pedig 28 (!) ponttal vezetett már Steve Kerr alakulata. A GSW a fordulás után így több fokozattal visszavett és az addigi 66 ponthoz összesen 36-ot tett hozzá a harmadik-negyedik negyedben, de olyan messze volt a Detroit, hogy így sem forgott veszélyben a társaság sikere. Ennek örömére Kerr 30 alatt tartotta a játékperceket, Curry így is eljutott 18 pontig és 8 gólpasszig 4/8 triplával, Andrew Wiggins kevés kísérletből tett hozzá 19 egységet, Klay Thompson pedig 22 perc alatt jegyzett 21 pontot 4 gólpasszal, ezúttal pontosabban, hatékonyabban dolgozott, mint az utóbbi időben. Emeljük még ki Jonathan Kumingát, aki Draymond Green helyén a kezdőben kapott szerepet és 12 pontos, 10 lepattanós dupla-duplát szállított, ő továbbra is remek formában van - összességében egy kiváló és egy "elhazudott" félidővel is simán nyert a GSW, így tartja a második helyét a tabellán. A Pistonsról nincs mit írni, a vendégek asszisztáltak a hazai sikerhez, alig 35%-kal dobtak mezőnyből, egyénileg sem nagyon tudunk senkit kiemelni, ráadásul Kilian Hayes rosszul esett és csípősérülést szenvedett alig kilenc perc után, őt ezt követően nem láttuk. Következőleg a Warriors az Indianát fogadja, a Detroit pedig Sacramentóba látogat tovább.

A Warriors legjobb dobói: Thompson 21/9, Wiggins 19/9, Curry 18/12
A Pistons legjobb dobói: McGruder 19/12, Diallo 16/3, Stewart 14

NBA, ALAPSZAKASZ
New York Knicks–Minnesota Timberwolves 110–112
Golden State Warriors–Detroit Pistons 102–86

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik