A Knicks megverte LeBronékat; Westbrook is megsérült

ADORJÁN ISTVÁN, GOBODICS TAMÁS (KEZDŐ5.HU)ADORJÁN ISTVÁN, GOBODICS TAMÁS (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2014.10.31. 08:33
null
LeBron James (balra) próbálja kiütni a labdát Carmelo Anthony kezéből (Fotó: Reuters)
Újabb drámákkal folyatódott mára virradóra az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság, LeBron James clevelandi hazatérését elrontotta Carmelo Anthony és a New York Knicks, a Thundernél azonban nagyobb a baj, Kevin Durant után ma Russell Westbrook is megsérült. Pontzuhataggal nyert a Dallas, szorosan húzta be a Wizards, Thaddeus Young pedig már győzelemre vezette a Minnesotát.

 

Orlando Magic–Washington Wizards 98–105

Későn ébredt a Magic. A Washington remekül kezdte a meccset, John Wall vezérletével úgy vezettek félidőben, hogy minden kezdőjük (kivéve Pierce) elérte már a tíz pontot. A harmadik negyedben aztán megléptek és 17 pontos előnyt építettek ki, de a hajrában a Vucsevics-Fournier páros remeklésével egészen kettőre zárkóztak a hazaiak – Pierce nagy kosarára és Wall betörésére volt szükség ahhoz, hogy a fővárosiak ne adják ki a kezükből a győzelmet.

Az eladott labdák kinyírták az Orlandót. Remekül kosárlabdáztak a hazaiak, félidőben 57%-kal céloztak mezőnyből, de már ennyi idő alatt is elszórtak 11 labdát, végül 18-cal zártak – így hiába dupla-duplázott megint Vucsevics (23 pont, 12 lepattanó), hiába remekelt Fournier (21 pont, 8/10 mezőnyből) és hiába jött a padról Ben Gordon (22 pont, 7/12), ez kevésnek bizonyult.

A Magic legjobb dobói: Vucsevics 23, B. Gordon 22/6, Fournier 21/9
A Wizards legjobb dobói: Wall 30/6, Gortat 20, Pierce 16/6

Minnesota Timberwolves–Detroit Pistons 97–91

Wiggins a hullámok között. Nagyon rosszul kezdte a mérkőzést a T'wolves újonca, az első félidő után 0/4-gyel állt mezőnyből, 2 eladott labda mellett. A nagyszünetben fellépő Vanilla Ice megdobhatta Wiggins hangulatát, 4/5-tel hozta le a harmadik játékrészt, s mindezek után a teljes negyedik negyedet kiülte. A hazaiak és Flip Saunders nagy szerencséjére nélküle is tudták hozni a mérkőzést.

A nyerő ember. Jól és ponterősen nyitotta az idényt a 76ers együtteséből érkező Thaddeus Young. Már a tegnapi mérkőzésen is csapata legjobbja volt 26 pontjával, ma este pedig (19 pont, 7/13 mezőnyből, 5 lepattanó, 3 szerzett labda) döntő szituációban, az utolsó előtti percben bedobott hármasával átlendítette a győzelem felé csapatát.

Butler és a Pistons majdnem jól hajrázott. A rutinos mezőnyember hátára vette a csapatot a záró játékrészben. Alig négy perc alatt tíz, a teljes negyedben 17 pontot rámolt be a hazai gyűrűbe, két perccel a lefújás előtt pedig egyenlített. Ő és Augustin nagyban hozzájárult, hogy egyáltalán esélye legyen a vendégeknek, ugyanis a kezdőcsapat dobáshatékonysága hagyott kívánnivalót maga után, ugyanis alig 36%-os precizitást tudtak hozni. Későn hajrázott, így nem tudott fordítani a vendég együttes.

A Timberwolves legjobb dobói: Young 19/6, Pekovic 17, Williams 13
A Pistons legjobb dobói: Butler 24/12, Augustin 20/3, Caldwell-Pope 11, Drummond 11

Cleveland Cavaliers–New York Knicks 90–95

Nem sikerült James hazatérése. A négyszeres MVP-t óriási ovációval köszöntötte a csarnok, majd rögtön egy 2+1-es játékkal nyitott – ezt követően azonban semmi nem sikerült neki, zsinórban nyolc dobást elrontott és eladott négy labdát. A szünetben cipőt cserélt, majd főleg leindításokból eljutott 17 pontig (és nyolc eladott labdáig), de védekezésben sem volt az igazi – ugyanakkor elöl Love is főleg csak triplákból élt meg, Irving próbálta vinni a show-t, kevés sikerrel.

Most nagyon koncentrált volt a Knicks. A vendégek bedobták a nehéz helyzeteiket is, ugyanakkor a könnyűeket is megbecsülték – 53,6%-kal céloztak mezőnyből, 50%-kal a triplavonal mögül. A hajrában előbb Smith dobott egy floatert, majd Anthony verte meg egy egyben Jamest és süllyesztett el felette egy tempót, amivel kicsikarták a győzelmet – ami a tegnapi borzalom (24 pontos hazai vereség a Bullstól) után óriási értékkel bír. Anthony 25 pontját hatékonyan szerezte, kevés volt a pumpálás, ezt jelzi az is, hogy 30 gólpasszt osztottak szét egymás között.

A cserepadok között szakadéknyi különbség volt. Talán a Cavs padja tűnik az egyik legerősebbnek a ligában, ma mégis agyonverte őket a New York cseresora – 41-12-re bizonyultak jobbnak. Stoudemire, Prigioni, JR Smith és Jason Smith is hozta, amit kell, a hazaiaknál viszont csak Thompson, Dellavedova és Marion kapott érdemi perceket és az irányítón kívül nyomtalanul múltak el ezek az időszakok.

A Cavaliers legjobb dobói: Irving 22/3, Love 19/9, James 17/3
A Knicks legjobb dobói: Anthony 25/6, Shumpert 12, Jason Smith 12

Dallas Mavericks–Utah Jazz 120–102

Egy negyed alatt eldőlt a meccs. Nagy elánnal és lendületes támadójátékkal nyitotta a mérkőzést a hazai csapat. Nowitzki (21 pont, 9/13 mezőnyből) és társai az első negyedben 16 pontos fórt alakítottak ki, melyet a félidőre már 25-re növeltek. Egy percig sem volt kérdéses, hogy megnyeri-e hazai nyitómérkőzését a Mavs. A győzelem mellett két visszatérőnek tapsolhatott a publikum. Tyson Chandler hibázott dobás nélkül hozta le a meccset (13 pont, 6 lepattanó, 1 blokk), míg JJ Barea egy kicsit visszafogottabban nyitott (4 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz).

Jó erőben a Dallas. Sok arra utaló jelet nem láthattunk a vendéglátók játékában, hogy a back-to-back második mérkőzését játszanák. A kezdőcsapat döntő része és Harris megalapozta annak lehetőségét, hogy a cserék több lehetőséget kapjanak. Kiemelkedett a nyáron érkező Aminu, aki dupla duplával (16 pont, 6/7 mezőny, 10 lepattanóval) jelentkezett, egyedüli Mavs játékosként szedett két számjegyű gyűrűről lecsorgó labdát. A hazai pályán is jó mutatónak számító 55%-os mezőnyszázalékban nagy szerepet játszott, hogy festékből szerzett pontok terén 52-28-ra felülmúlta ellenfelét a Dallas.

Csak a kezdő és más semmi. A Jazz cserepadja érdemben nem tett hozzá sokat a csapat teljesítményéhez, mindössze 27 egységet szállítottak a 102 pontból, melyet a csapat szerzett. Hood 0/7-tel zárta a meccset mezőnyből, Exum 1/4-gyel. Ami nagyobb baj, hogy 7 eladott labdájuk mellé egyetlen szerzettet sem tudtak felmutatni.

A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 21/6, Parsons 21/3, Aminu 16/3, Ellis - Wright 14-14
A Jazz legjobb dobói: Favors 17, Burke - Hayward 16/6 - 16/6, Burks 15/9

Los Angeles Clippers–Oklahoma City Thunder 93–90

Nagy a baj, Westbrook is megsérült. Az irányító a második negyedben hagyta el a pályát, miután egy felugrásnál eltalálták a kezét és nem is tért vissza. Mint kiderült, kisebb törés van a jobb kezében, arról még nem tudni, hogy mennyit hagyhat ki, de bizonyára jelentősebb időről beszélünk, mint egy-két meccs. Óriási gond ez Durant sérülése mellett és gyakorlatilag már itt elmehet a szezon az OKC-nek.

Nehezebben ment a vártnál. A Thunder sokkal jobban megnehezítette a hazaiak szezonnyitóját, mint arra számítani lehetett, főleg azok után, hogy Westbrook is kidőlt. Nem estek be a dobások, Crawford gyengébb napja mellett Redick 1/10-es mezőnymutatója sem túl szép – Griffinen és Paulon kívül gyakorlatilag senki nem hozta azt, amit várnak tőle. Az OKC viszont erőn felül teljesített, így végig partiban voltak pár ponttal lemaradva, az utolsó öt másodpercben Griffin két büntetője jelentette a sikert a Clippersnek.

A csere-Durant villant. Perry Jonesról már tavaly is mondták, hogy felépítése és stílusa is hasonló a regnáló MVP-éhez, ma abszolút ő állt a Thunder élére. Ha a számait nézzük, mintha Durant játszott volna: 42 perc alatt 32 pont 10/17-es mezőny- 3/6-os triplamutatóval, 9/11 büntetővel és hét lepattanóval – természetesen karriercsúcsról beszélünk. Ezt látva persze kérdés, hogy Scott Brooks miért játszatja folyamatosan 40+ perceket Durantet és ha Jones ritkán pályára is kerül, miért szinte tilos ránéznie a gyűrűre.

A Clippers legjobb dobói: Griffin 23, Paul 22/3, Crawford 16/6
A Thunder legjobb dobói: Jones 32/9, Ibaka 17/6, Telfair 11/3

NBA
ALAPSZAKASZ
Orlando Magic–Washington Wizards 98–105
Cleveland Cavaliers–New York Knicks 90–95
Minnesota Timberwolves–Detroit Pistons 97–91
Dallas Mavericks–Utah Jazz 120–102
Los Angeles Clippers–Oklahoma City Thunder 93–90

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik