A Dallas fiatal sztárjai hosszabbításban dobták túl a New Orleanséit

Vágólapra másolva!
2020.03.05. 10:10
null
Luka Doncic ismét remekelt (Fotó: Getty Images)
Luka Doncic és Kristaps Porzingis is villogott a Mavericks–Pelicans derbin és bár a vendégeknél is akadtak remek teljesítmények, hosszabbításban a texasiak kerekedtek felül a meccsen az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszának legutóbbi játéknapján. Damian Lillard győzelemmel tért vissza, megint pusztított a Memphis, javított a Bucks, a Celtics és a Thunder is, franchise-rekordot döntött a Heat.

 

Cleveland Cavaliers–Boston Celtics 106–112

A cserékkel védekezett a fáradtság ellen a Boston. Előző este hosszabbításos vereséget szenvedett a Celtics, így borzasztó nehéz helyzetben kellett helytállnia, ezt a problémát viszont úgy kezelte a csapat, hogy a kezdők közül Walker, Brown és Hayward sem játszott, pályára lépett viszont az előző meccset kihagyó Jayson Tatum. Ettől függetlenül természetesen elő kellett lépniük a kiegészítőknek, de ezt sikerült megtenniük, Semi Ojeleye 22 ponttal és 5/8 triplával remekelt, Enes Kanter dupla-duplázott, Robert Williams III három blokkot osztott ki és a kezdőbe kerülő Brad Wanamaker is hasznos mezőnymunkát tett a közösbe – persze kellett Tatum extrája (32 pont, 9 lepattanó, 6 gólpassz) és Marcus Smart 18 pontja is, de így végül szoros meccsen sikerült győzelmet aratni. Ehhez a végjátékban is nagyot kellett küzdeni, korábban ugyan voltak tíz pont feletti előnyben is a vendégek, ám a második félidőben már többször is a Cleveland vezetett, de aztán az utolsó bő hat perc a Bostoné lett: 90-89-nél ismét ők kerültek előnybe, utána futottak egy 7–0-t és onnantól már kézben tartották a dolgokat, beosztották a párpontos fórjukat.

Sextonban bízhatnak. Andre Drummond és Darius Garland nélkül állt ki a Cleveland, illetve a meccs közben Kevin Porter Jr. is kidőlt, de így is végig partiban tudtak lenni, köszönhetően három jó egyéni teljesítménynek. Ebből kettő magas posztról érkezett, Kevin Love (26 pont, 14 lepattanó, 5 gólpassz) és Larry Nance Jr. (19 pont, 15 lepattanó, 4 gólpassz, 4 labdaszerzés) is nagyon élt, az igazi extrát viszont Collin Sexton hozta, aki 41 ponttal karriercsúcsot szórt, 17/30 dobása a gyűrűben landolt és ezen felül hat gólpasszt is kiosztott. Sexton mindenképpen élete formáját futja mostanában, a tavalyi elsőkörös már februárban is 22 pontos átlagot rakott össze 48 százalékos (!) triplázással, márciusban pedig eddig erre még rátett több lapáttal is, hiszen az első meccsen 32 pontos karriercsúcsot dobott, majd most a másodikon ezt javította meg 41-re – ha semmi más nem történik velük ebben a szezonban, csak annyi, hogy a fiatal irányítóból kijön az „állat”, akkor már megérte...

A Cavaliers legjobb dobói:Sexton 41/9, Love 26/15, Nance Jr. 19/6
A Celtics legjobb dobói:Tatum 32/15, Ojeleye 22/15, Smart 18

Detroit Pistons–Oklahoma City Thunder 107–114

Javított az OKC. Két vereség után, back-to-back lépett pályára a Thunder, de Detroitban a fáradtságon kívül minden mellettük szólt, hozniuk kellett a győzelmet, ezt pedig nagyjából az elvárásoknak megfelelő módon sikerült is szállítaniuk. Nem brillíroztak, de Shai Gilgeous-Alexander (27 pont, 12/15 mezőnyből), Chris Paul (16 pont, 7/10 mezőnyből, 6 gólpassz), Dennis Schröder (23 pont, 9 gólpassz) és Danilo Gallinari (19 pont, 7 lepattanó, 4 labdaszerzés) jó játéka elégnek bizonyult a sikerhez, vezettek már 16 ponttal is, mielőtt a végjátékban kis híján megviccelte őket a Pistons: az elfáradó vendégek nagyon kiengedtek, a fellelkesülő Detroit rohamozott és át tudta venni a vezetést. Még szűk két perccel a vége előtt is a hazaiak vezettek egy ponttal, ám jött egy Schröder-kosár, egy Adams-blokk, majd 21 másodperccel az órán egy clutch Gallinari-tripla, összességében egy 8–0-s futással zárta a meccset a Donovan-legénység, amellyel sikerült kiharcolni a győzelmet – a fáradtság látszott, de a siker megvan és most ez volt a lényeg.

Nincs meglepetés. Nagyjából az történt, amire a Pistons utóbbi meccsei alapján számíthattunk, a Derrick Rose-t is nélkülöző csapat keményen kapart és próbálta a frissességét kamatoztatni a Thunder ellen, majd amikor arra esélyt kapott a fáradó ellenféltől, akkor a vezetést is át tudta venni. Nem is kellettek volna nagy csodák a bravúrgyőzelemhez, Christian Wood (29 pont, 9 lepattanó, 5/6 tripla) és Brandon Knight (18 pont, 7 gólpassz, 4/9 tripla) vezetésével 42 százalékkal süllyesztettek el 18 hárompontost, megnyerték a lepattanózást, de a végjátékban kellett volna valaki, akire rá lehetett volna bízni egy-két clutch játékot, ám ilyen játékosuk ezúttal nem akadt – az utolsó bő másfél percben mindent elrontottak, az OKC pedig ezt megbüntette, így a Pistonsnak maradt a „szokásos” vereség.

A Pistons legjobb dobói:Wood 29/15, Knight 18/12, McRae 15/6
A Thunder legjobb dobói:Gilgeous-Alexander 27/6, Schröder 23/6, Gallinari 19/9

Milwaukee Bucks–Indiana Pacers 119–100

Kiegyenesedett a Milwaukee. Két gyenge meccs és egy vereség után otthon visszatért a megszokott kerékvágásba a ligaelső Bucks, a hazaiak dobóformája ugyan most sem volt a legmeggyőzőbb (46 százalék mezőnyből, 28 százalék tripla), de azért csak dobtak 119 pontot és a második negyedet leszámítva egyértelműen a jó formában érkező Pacers fölé nőttek, úgyhogy összességében nem forgott veszélyben a sikerük. A meccs elején nagyon érződött rajtuk a motiváció, alig tíz perc alatt 33–11-es (!) előnybe kerültek, majd a kiütés helyett jött a lefagyás, a második negyedben 0/8-at dobtak távolról, az előnyük pedig elfogyott, sőt, a harmadik játékrészben kiegyenlített a Pacers. Itt azonban még egyszer megrázta magát a Milwaukee és futott egy 15–2-t, ezzel ismét meglépett, a folytatásban pedig egyszer sem engedte már be ellenfelét tíz pont alá, sőt, vezetett 28-cal is – ennek megfelelően lehetett pihenni is, a 30 perces határt végül senki sem érte el náluk. Egyénileg főleg Giannis Antetokounmpo (29 pont, 12 lepattanó, 6 gólpassz), Khris Middleton (20 pont, 8 lepattanó), Eric Bledsoe (16 pont, 7 gólpassz) és Donte DiVincenzo (19 pont, 3/6 tripla) emelhető ki, úgyhogy összeszedték magukat még a nyugati túra előtt, amelyet a Lakers otthonában kezdenek meg.

Nem volt esélye a Pacersnek. Victor Oladipo végül nem tudta vállalni a játékot a vendégeknél, majd 11 perc után Malcolm Brogdon is kidőlt, innentől nem nagyon lehetett komoly esélye a ligaelső ellen a vendégcsapatnak – a második negyedet megnyomták, de a harmadik játékrész közepétől kezdve igazából csak a végeredmény volt kérdéses. Az Indy is 30 százalék alatt triplázott, simán elvesztette a lepattanózást és 37 (!) pontot kapott gyorsindításból, ezeket nem lehetett mivel ellensúlyozni – egy pillanatig sem vezetett a gárda és bár egyszer visszajött a nagy hátrányából, de igazán reálisesélye ezúttal nem volt a győzelemre.

A Bucks legjobb dobói:Antetokounmpo 29/6, Middleton 20/6, DiVincenzo 19/9
A Pacers legjobb dobói:Warren 18/3, McDermott 16/9, Sabonis 15/3

Miami Heat–Orlando Magic 116–113

Robinson és a franchise-rekord. Az este sztárja mindenképpen Duncan Robinson volt a hazaiaknál, a semmiből berobbanó triplaspecialista ezúttal 9/12 (!) hármast bombázott be és Steve Clifford, a vendégek vezetőedzője szerint az döntötte el a találkozót, hogy ők nem tudtak mit kitalálni Robinsonra. Ebből pedig franchise-rekord született, rá építve a Miami 22 hármast pörkölt be kereken 50 százalékos hatékonysággal úgy, hogy a megérkezése óta ebben remeklő Jae Crowder 1/8-at tett hozzá – Robinson mellett Goran Dragic (25 pont, 9 gólpassz, 5/9 tripla) és Kelly Olynyk (16 pont, 3/3 tripla) is villogott, a többiek ezen a téren egy kicsit háttérbe szorultak. A hazaiak aztán végül a győzelmet is behúzták, ugyan a korábbi 15 pontos előnyükből egy oda-vissza hullámzó meccs lett a harmadik negyedben, de a végén egy dobással ők jöttek ki ebből jobban – volt egy 11–2-jük a záró etapban, onnantól már nem rontották el. Ezzel sorozatban negyedszer nyertek és a nekik oly fontos „floridai bajnokságot” is megnyerték, mert 3„1-gyel zárták a Magic elleni idei alapszakasz-szériát, ezt Jimmy Butler és a továbbra is sérült Meyers Leonard is kiemelte.

Nem tudott mit tenni az Orlando. A vendégek nagyjából úgy értékelték a mérkőzést, hogy jól játszottak, kemények voltak, elvégezték a munkát, de Robinsonnal egyszerűen nem tudtak mit kezdeni és a Heat triplaesője végül eláztatta őket – Nik Vucsevics szerint például sokkal jobban védekeztek annál, mint amit az eredmény mutat, de a hazaiak jó pár nehéz dobást süllyesztettek el. Maga a center egyébként tényleg jó számokkal zárt (22 pont, 16 lepattanó, 7 gólpassz), Terrence Ross megpróbálta felvenni a kesztyűt Robinsonnal (sőt, túl is dobta, 35 ponttal és 8/10 triplával zárt), Aaron Gordon kilenc gólpasszt osztott szét és még többen is felszívták magukat, de aztán a szoros meccs végét elrontották – az utolsó pillanatokban egyébként Gordonnak volt esélye egyenlíteni a sarokból, de a triplája kimaradt, így el kellett fogadniuk a vereséget. Nagy baj nincs, továbbra is simán tartják a playoff-helyüket, annyi, hogy így csak nyolcadikak Keleten a Brooklyn mögött.

A Heat legjobb dobói:Robinson 27/27, Dragic 25/15, Olynyk 16/9
A Magic legjobb dobói:Ross 35/24, Vucsevics 22/3, Fournier 17/9

Brooklyn Nets–Memphis Grizzlies 79–118

Ez benne van. Előző este parádés meccsen aratott óriási győzelmet a Brooklyn Bostonban, a komoly bravúr másnapján viszont valahol törvényszerű volt, hogy a hullafáradt játékosok csak kóvályogtak a pályán, amire a Memphis játéka is bőven rátett. A Netsnél Caris LeVert most csak 14 pontot szedett össze 19 dobásból, Prince ugyanígy csak erőlködött, Dinwiddie 1/9-et szenvedett összeközte 0/7 triplával és bár az első negyedet még megnyerték egy ponttal, de utána fokozatosan kifulladtak - a második játékrészt nyolc, a harmadikat tíz, a negyediket pedig huszonkét ponttal veszítették el. A 33 százalékos mezőnymutató és a 16.7 százalékos triplázás is önmagáért beszél, ezúttal kérdés nélkül kikaptak, nem volt esélyük, következőleg a Spurs ellen egy fokkal frissebben lehet javítani.

Újabb kiütés a Memphistől. Zsinórban harmadik impresszív győzelmét húzta be a Grizzlies, a gárda egymás után kétszer kapott 88 pontot, most pedig mindössze 79-et engedélyezett, úgyhogy óriási formában van. A parádés védekezéshez persze most nagyon kellett a Nets erőtlensége is, mindenesetre a vendégek érdemeiből ez mit sem von le: leszedtek 18 támadópattanót, dobtak 20 triplát és végül mindenkit 30 játékperc alatt tartottak, sőt, a 25-öt is csak Morant és Valanciunas lépte túl. A pihenős győzelem után még egy lépéssel közelebb vannak a rájátszáshoz, újra 50 százalékon állnak, következőleg Dallasban bizonyíthatják, hogy mennyit érnek.

A Nets legjobb dobói:Prince 15/6, LeVert 14, Chiozza 14/6
A Grizzlies legjobb dobói:Jackson 19/12, Jones 18/15, Morant 15/3

New York Knicks–Utah Jazz 104–112

Magabiztos volt a Jazz. Ezúttal nagycsapathoz méltó módon hozta a győzelmet a Utah, a vendégek már a meccs elején agresszív, tudatos játékot mutattak, bekezdtek 4/6 triplával és nagyon hamar tíz pont feletti előnyt építettek ki, ezt pedig nagyobb hullámvölgy nélkül végig is vitték az este folyamán. A harmadik negyedben jött vissza három pontig a Knicks, de hamar talált megoldást a Jazz, pillanatok alatt ismét kétszámjegyűvé tette a különbséget, majd a záró etap elején végleg eldöntötte a találkozót, onnantól nem volt visszaút – a New York-játékosok is azt mondták, hogy itt most nem volt sok kérdés, a vendégek végrehajtották a játékaikat, bedobták, amit be kellett és elvitték a győzelmet, ennyi a sztori. Donovan Mitchellék sorozatban harmadik sikerüket könyvelhették el keleti alsóházi csapat ellen, a "felhozó meccsek" után pedig most egy komoly rangadó vár rájuk, hiszen legközelebb Bostonban lépnek pályára.

Voltak üres székek. Az természetes, hogy a Knicks körül mindig áll a bál, most éppen Spike Lee be nem engedése kavart fel nagy port és a csarnok közel sem volt tele – Lee természetesen nem volt a helyén, de egyébként is több mint háromezer szék maradt üresen, pedig a csapat két szép győzelem után érkezett meg erre a meccsre. Most is akadtak azért eladhatóegyéni teljesítményeik, Julius Randle (32 pont, 11 lepattanó), Bobby Portis (21 pont, 3/4 tripla) és Elfrid Payton (20 pont, 7 lepattanó, 9 gólpassz) is jó számokkal zárt, de a győzelemre csapatként nem volt esélyük, ezen a meccsen és ebben a szezonban sem történt semmi olyan, ami igazán lázba hozta volna a klub szurkolóit – jelenleg csak két rosszabb csapat van náluk Keleten, de abból az egyik egy pár éve még bajnok együttes, amely a nulláról próbálja összeszedni magát, a másik pedig egy tehetséges fiatalokkal tele lévő gárda, amelyben sokkal-sokkal-sokkal több a potenciál, mint a New Yorkban...

A Knicks legjobb dobói:Randle 32/3, Portis 21/9, Payton 20
A Jazz legjobb dobói:Bogdanovic 23/9, Mitchell 23/3, Gobert 18

Minnesota Timberwolves–Chicago Bulls 115–108

Idén először. A szezon során egyszer sem fordult még elő a Minnesotával az, hogy egy back-to-back mindkét felén győzelmet arasson, de sosem késő ilyen tetteket végrehajtani, jó ez márciusban is – a Pelicans legyőzése után otthon is nyerni tudtak, talán-talán stabilabbá válnak így a szezon végére. Malik Beasley (24 pont, 4/8 tripla), D'Angelo Russell (19 pont, 4/10 tripla) és Naz Reid (16 pont, 11 lepattanó, 3/3 tripla) megint jól játszott, vezérletükkel pedig a támadójáték ismét nagyon élt, az 50 százalékos mezőnymutatóba 44 százalékkal bedobott 19 hármas is belefért, hatan érték el náluk a tízpontos határt és több kiegészítő is kifejezetten jól mozgott a back-to-back ellenére. A döntő ütést igazából a harmadik negyedben vitték be, előtte voltak 13 pontos hátrányban is, ám ott 5/6 triplával átvették a vezetést, a játékrészt 12 ponttal nyerték meg és onnantól már ők jártak előrébb, a feljavuló támadójáték elégnek bizonyult a Chicago legyőzéséhez – a deadline-kor meghúzott cserék óta 121,6 pontot átlagolnak, ami ligaszinten a harmadik legjobb ebben az időszakban, pedig Karl-Anthony Towns nem is áll rendelkezésre.

Markkanen visszatért. Zach LaVine ezúttal sem állt a vendégek rendelkezésére, visszakapták viszont Lauri Markkanent, a finn magasember 15 kihagyott meccs után térhetett vissza – utoljára január 22-én, éppen a Minnesota ellen léphetett pályára. Markkanen egyelőre perclimiten van, most 21-et játszhatott, ez idő alatt 13 pontot tett hozzá 6/10 jó dobással, de Jim Boylen vezetőedző azt mondta, hogy őt aztán nem érdekli, hogy ki tér vissza, vagy hogy ki van perclimiten, csak az, hogy mennyire játszik keményen a csapata, márpedig most ezen a téren nem ütötték meg a megfelelő szintet – szerinte ezért kaptak ki, nem ért semmit, hogy az újonc Coby White újfent villogott és beszórt 26 pontot.

A Timberwolves legjobb dobói:Beasley 24/12, Russell 19/12, Reid 16/9
A Bulls legjobb dobói:White 26/6, Harrison 17/9, Markkanen 13/3, Young 13/3

Dallas Mavericks–New Orleans Pelicans 127–123 – hosszabbítás után

Nehéz győzelem a rekordok napján. Luka Doncic 30 ponttal, 17 lepattanóval és 10 gólpasszal karrierje 22. tripla-dupláját jegyezte, amivel máris a franchise legeredményesebbje lett, Jason Kiddet taszította le a képzeletbeli trónról, emellett a Dallas az első félidőben (!) 11 blokkot osztott ki, amivel szintén új csapatcsúcsot állítottak fel. Kristaps Porzingis (34 pont, 12 lepattanó, 5 blokk) és Maxi Kleber (5 blokk) remekelt a palánkok környékén, Seth Curry szétlőtte a perimétert (6/9 tripla), de hiába vezetett jellemzően a Dallas végig a mérkőzésen, egyszerűen képtelenek voltak komolyabb előnyt kiharcolni. A negyedik negyedben nem tudtak három pontnál jobban elszakadni, a rendes játékidő végén is csak majdnem tudták levédeni a Pelicanst, és a ráadásban is sokáig fej fej mellett haladtak a csapatok – a végén aztán egyszer sikerült meglépni négy ponttal, és ez már elégnek bizonyult. Ezzel a sikerrel továbbra is hetedikek nyugaton, de tartják a lépést az előttük állókkal, legközelebb viszont „hatpontos” meccs következik, hiszen a tabellán mögöttük helyezkedő Memphis Grizzlies érkezik.

Kevésen múlt a bravúr. Zion Williamson továbbra is jól teljesít, immár 13. meccse dob legalább 20 pontot, de az első félidőben azért igencsak megszenvedett a dallasi palánk alatt, és összességében emberi számokon (9/18 mezőnyből, 6 lepattanó) tudták őt tartani Kleberék. A kezdőötös egyébként nem működött rosszul, hiszen Brandon Ingram (27 pont, 5 pattanó, 4 gólpassz), a kintről parádésan célzó Lonzo Ball (25 pont, 7/11 tripla, 11 lepattanó, 6 gólpassz), a dupla-duplázó Derrick Favors, illetve a Ball-lal jó párost alkotó Jrue Holiday (19 pont, 6-6 gólpassz és lepattanó) is hozta magát, például belehajszolták Luka Doncicot 7 eladott labdába. A problémák a cseresornál kezdődtek, ott egyedül Frank Jackson dicsérhető, Nicolo Melli borzasztóan célzott (1/7 tripla), a többiek pedig nem tudtak faktorrá válni - bár Melli a rendes játékidő végén nagyon nehéz helyzetben egyszer azért villant, de ennél nagyobb energia kellett volna a padról. A Pels zsinórban harmadszor kapott ki, amivel nagyon nehéz helyzetbe kerültek, hiszen a Grizzlies öt meccsre van tőlük, a kettejük között álló Blazers, Kings és Spurs is nyerni tudott legutóbb – szombat hajnalban ráadásul a jó formában lévő Miami érkezik, akik ellen muszáj győzniük, különben lassan elúszik a playoff-hajó.

A Mavericks legjobb dobói: Porzingis 34/9, Doncic 30/12, Curry 21/18.
A Pelicans legjobb dobói: Ingram 27/9, Ball 25/21, Williamson 21.

Portland Trail Blazers–Washington Wizards 125–104

Damian Lillard diadalmasan tért vissza. Három hét után jelentkezhetett játékra az ágyéksérüléséből felépülő klasszis irányító, azonnal éreztette is hatását, az első félidőben 72 pontot rámolt be a Portland, ezt a sebességet pedig nem tudta végig tartani a foghíjas Washington. A Blazers kezdőötöse nem sokat kérdezett, 108 pontot tettek a táblára: Carmelo Anthony extrán célzott (25 pont, 8/13 mezőnyből), Hassan Whiteside dominált a palánkok alatt (24 pont, 16 lepattanó, 4 blokk), a Lillard-McCollum duó 50 százalékos pontossággal szórt be 44 pontot és osztott ki 10 gólpasszt, a veterán Trevor Ariza pedig 15 pontja mellett elöl-hátul jól ragasztotta össze a csapatot. Az oregoniak ezzel ott tartják magukat a Grizzlies mögötti bolyban, most pedig négy abszolút nyerhető mérkőzésük következik, reményeik szerint teljesen fel is zárkóznak a memphisiek mögé.

Mindent megtett a Wizards. A fővárosiak is hosszú hajrát nyitottak pár hete a playoffért, de most back-to-back fejet kellett hajtaniuk, így nem tudták csökkenteni a 4.5 meccses különbséget az előttük álló, már playoff-pozíciót elfoglaló, de rossz formában lévő Orlandóval szemben – annyi szerencséjük van, hogy a keleti konferenciában az első négy csapatot leszámítva minden gárda vereséget szenvedett legutóbbi meccsén. Bradley Beal ma „csak” 29 pontot dobott, kicsit túl is vállalta magát (10/29 mezőnyből), ugyanakkor nem nagyon volt más választása, mivel rajta kívül gyakorlatilag csak Davis Bertansban volt pont (benne is csak akkor, amikor már kezdett eldőlni a csata), a center Thomas Bryant nagyon hiányzott a palánkok alól (és a triplái is jól jöttek volna), nélküle kénytelen volt small-ballal próbálkozni a Washington. Ez azonban csak ideig-óráig működött, a második félidőben mindössze 43 pontra voltak képesek, csak 31 százalékkal tripláztak, a végjátékra teljesen leépültek, itt húzott el nagyon a Portland – most mehetnek haza és fogadják az Atlantát, ott talán több sikerélményük lesz.

A Trail Blazers legjobb dobói: Anthony 25/9, Whiteside 24, Lillard 22/12, McCollum 22/6.
A Wizards legjobb dobói: Beal 29/12, Bertans 21/12, Hachimura 11.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik