A Chicagóé az NHL-döntők 5. leghosszabb meccse

Vágólapra másolva!
2013.06.13. 07:09
null
Patrice Bergeron (fehérben) és a Boston nagyot küzdött Chicagóban (Fotó: Reuters)
A Chicago Blackhawks háromszori hosszabbítás után legyőzte a Boston Bruinst az NHL nagydöntőjének első mérkőzésén. Ez volt a nyolcadik alkalom, hogy a Stanley-kupa fináléjának valamelyik összecsapása legalább háromszori túlóráig jut, és az első, amelyet a hazai csapat nyert meg. Az NHL-döntő ötödik leghosszabb, 112:08 perces mérkőzésének Andrew Shaw vetett véget, a Chicago 1–3-ról fordított.

A Boston nagyon belekezdett Chicagóban: miután Tuukka Rask kapus hozta a főcsoportdöntőben mutatott formáját (a Pittsburgh ellen négy meccsen két gólt kapott), és a Bruins kiheverte a Chicago korai rohamait, a Milan Lucic, David Krejcí, Nathan Horton folytatta a pontgyártást. Előbb Horton hozta kihagyhatatlan helyzetbe Lucicot, majd a második harmad elején Krejcí passza után duplázott a már öt gólnál járó Lucic.

A Blackhawksnak elő kellett vennie rejtett tartalékjait: Brandon Saad első playoff-góljával szépített a Chicago (ezzel Rask közel 150 perces gól nélküli sorozatát törte meg), amely két buta bostoni szabálytalanság után 80 másodpercet játszhatott kettős emberelőnyben. Ám a Bruins kivédekezte – a meccset 7/51-es gól/emberelőny mutatóval váró Chicago számára az emberfóros helyzetek kihasználása továbbra is gyenge pont.

A Chicagól lelassította a kihagyott lehetőség, a Boston bezzeg megmutatta, hogyan kell ezt csinálni: a harmadik húsz perc elején az első emberelőnyét gólra váltotta, amikor Jaromír Jágr kiharcolta a korongot, Lucic és Tyler Seguin megjáratta, és Patrice Bergeron sistergős bombával zárta az akciót.

A Chicagónak szúk 14 perce maradt az egyenlítésre, de megoldotta. Előbb Torey Krug rossz felszabadítására csapott le Andrew Shaw, aki Dave Bollandhoz passzolt – Saadhoz hasonlóan ő is első playof-gólját szerezte ebben az idényben. Szűk nyolc perccel a rendes játékidő letelte előtt Johnny Oduya kék vonalról eleresztett lövésével egyenlített a Blackhawks: a korong elkerülte volna a kaput, de a kapuból kimozduló Rask mellett álló Andrew Ference korcsolyájáról az üres kapuba pattant.

Az első hosszabbításban Corey Crawford, a Chicago kapusa pazar védéseivel felnőtt Rask mellé, a vezérletével még egy bostoni emberelőnyt is kivédekezett a Blackhawks. Gól nemcsak az első, a második plusz húsz percben sem esett, pedig ennek a hajrájában a Bruins újra emberelőnybe került, kapuvasig jutott, de arról kifelé pattant a korong. A Bruins emellett elveszítette Hortont, aki sérülés miatt még az első hosszabbításban az öltözőbe ment, ahonnan nem tért vissza.

Így ez lett az NHL-döntő történetének nyolcadik, legalább a harmadik hosszabbításig jutó mérkőzése. A történelem a Bruins mellett szólt: az első hetet az idegenben játszó csapat húzta be.

Ám a Chicago ezen a téren is történelmet írt, Michál Rozsíval lövésébe ugyanis Bolland és Shaw is beleért, utóbbiról pedig az addig 59 védést bemutató Rask kapujába pattant a korong. A Chicagóé az első meccs, de messze még a vége.

Ha a végén az összesítés is 4–3 lesz, biztosan nem fogunk csalódni a fináléban.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

 

 

NHL, RÁJÁTSZÁS
STANLEY-KUPA-DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Chicago Blackhawks–Boston Bruins 4–3
(0–1, 1–1, 2–1, 0–0, 0–0, 1–0) – háromszori hosszabbítás után
Gólok: Saad (23:08, Hossa), Bolland (48:00, Shaw), Oduya (52:14, Kruger, Frolík), Shaw (112:08, Bolland, Rozsíval) ill. Lucic (13:11, Horton, Krejcí; 20:51, Krejcí), Bergeron (46:09 – emberelőny, Seguin, Lucic)
Kapusok: Crawford 51 védés/54 lövés, ill. Rask 59/63
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Chicago javára

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik