A Bucks sem tudta megállítani a Houstont; James is alkotott

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2017.12.17. 10:37
Zsinórban 13. sikerét is behúzta a listavezető Houston az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, miután a kisebb-nagyobb sérülések ellenére a Milwaukee elleni találkozót is megnyerte. LeBron James újabb tripla-duplájával győzött a Cleveland, Marc Gasol extrája ellenére hozta a memphisi kötelezőt a Boston, Michael Beasley elhomályosította Carmelo Anthonyt New Yorkban, a Minnesota viszont otthon bukott a Suns ellen.

Charlotte Hornets–Portland Trail Blazers 91–93Charlotte Hornets–Portland Trail Blazers 91–93

Mindent elrontott Walker és a Hornets. Újabb hazai vereséget, immár sorozatban az ötödiket szenvedte el a Charlotte, amely ezúttal sem talált megoldást támadásban - 34,4%-kal sikerült dobni mezőnyből, egyáltalán nem működött a játék. Ebben nagy szerepe volt Kemba Walkernek, aki 7/26-ot szenvedett össze, közte 0/9 triplával, az ő játéka (meg az is, hogy a harmadik negyed végén Carter-Williams egy teljesen üres ziccert rontott) remekül jellemezte a Hornets estéjét, ráadásul az utolsó húsz másodpercben még három lövése is volt, de mindhármat elrontotta - ehhez Jeremy Lamb is hozzátett még egy homályt, méltóképpen zárta le a találkozót a hazai együttes. Érdekesség, hogy a két ígéretes újonc, Monk és Bacon egyáltalán nem lépett pályára, mert „rövidül a rotáció", O'Bryant pedig személyes okok miatt a második félidőt hagyta ki. Pedig a Blazers sem játszott jól, így megvolt Howardék esélye, de képtelenek voltak élni vele, így az utóbbi tizenkét meccsükből tizedszer kaptak ki és 10-19-cel fogadják a New Yorkot.Sikeres idegenbeli túra. Az ismét összeálló portlandi védekezés ezúttal is nagyon jól zárt, a vendégek levették a pályáról Howardot, megfogták Walkert, Jusuf Nurkic nagyon nagyot játszott, de támadásban náluk is komoly problémák jelentkeztek. Ennek köszönhetően a félidei 12 pontos előny azért apadni kezdett a folytatásban, a negyedik negyedben éppen az említett Nurkic dobott nagyon fontos kosarakat egymás után, majd a hajrában ismét a védekezés döntött: az utolsó négy percben összesen négy pontot engedélyezett a gárda, így nem adta ki a kezéből a győzelmet. Ezzel 3-1-re áll idegenbeli túráján, kifejezetten jól teljesít a Stotts-legénység, amely Minnesotában zárja le ezt a kirándulást.A Hornets legjobb dobói: Batum 23/15, Lamb 15, Walker 14

A Trail Blazers legjobb dobói: McCollum 25/12, Lillard 18/9, Nurkic 14

Cleveland Cavaliers–Utah Jazz 109–100

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu.
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu.

James és a kispad. Nem igazán működött jól a clevelandi kezdő, nem nagyon ültek a dobások és még Kevin Love sem tudta azt hozni, amit az elmúlt időszakban, a csapat szerencséjére azonban mindent ellensúlyozni tudott a cseresor. Korverék 46 ponttal és 7/10 triplával szálltak be, remekül kiegészítették LeBron Jamest, aki természetesen megint döntő faktornak bizonyult: 29 ponttal, 11 lepattanóval és 10 gólpasszal az utóbbi négy meccsből harmadszor tripla-duplázott, a negyedik negyedben egymaga beszórt tíz pontot és az ő játékaival húzta be ezt a meccset is a Cavs. A végén hiába közelített a Jazz és jött fel öt egységre, James mindenre válaszolni tudott, így ha nem is simán, de a cserék érkezésétől és belendülésétől (második negyed) kezdve végig vezetve hozta az újabb győzelmet Tyronn Lue együttese.

Mitchell gyakorolhatja a vezérszerepet. A Gobert-Favors duó nélkül azért voltak gondjai a Jazznek, ezúttal Ricky Rubio sem tudott villogni, így a pontszerzés terén megint rengeteg feladat hárult az újonc Donovan Mitchellre, aki végül 26 ponttal (11/16 mezőnyből) zárta a találkozót. Az ő tűzereje és védelembontásai mellé pedig a vendégcsapatnál is csak a kispad tudott felnőni, a váratlanul előkerülő Royce O'Neale 4/5 hármast vert be, Rodney Hood 3/6-ot, Thabo Sefolosha 2/2-t, így összességében 17/34 triplával tartották magukat végig közel - a két magas, Udoh (9 pont, 7 lepattanó, 3 labdaszerzés, 6 blokk) és Ingles (9 pont, 6 lepattanó, 9 gólpassz) másban jeleskedett, összességében azért helytállt a társaság. Nyerni viszont nem tudott, olyan szintű vezérük nem akadt, mint a túloldalon James, aki eldöntötte az összecsapást, a Jazz így 14-16-tal utazhat tovább Houstonba.

A Cavaliers legjobb dobói: James 29/3, Love 15, Korver 12/6

A Jazz legjobb dobói: Mitchell 26/9, Sefolosha 12/6, O'Neale 12/12

New York Knicks–Oklahoma City Thunder 111–96

Beasley elhomályosította Anthonyt. A Knicks korábbi, a Thunder jelenlegi sztárja most játszott először eddigi csapata ellen a nyári távozása óta és a hazai publikum üdvrivalgással köszöntötte, amikor a kivetítőn megjelent egy videós összeállítás az itt töltött idejéről. A meccs során aztán egyre többször került elő a pfújolás, majd a második félidőben már kevesebbet foglalkoztak vele, koncentrálhattak ugyanis a saját sztárjukra: ugyan Kristaps Porzingis és Tim Hardaway Jr. sem játszott, de pont az ilyen esetekben léphet elő Michael Beasley, aki most extra estével (30 pont, 11/18 mezőnyből, öt lepattanó, négy gólpassz, két blokk) állt csapata élére. Az ő kiváló játéka mellé felnőtt Courtney Lee, csapatszinten 55,1%-kal dobott mezőnyből és 60,9%-kal triplázott a Knicks, a második félidőben egyetlen pontot sem engedett Carmelo Anthonynak, ez és a nyolc egységgel megnyert utolsó negyed pedig végül magabiztos győzelmet eredményezett. A New York így jelenleg két meccsel áll jobban, mint a Thunder, erre azért Melo sem nagyon fogadott volna a szezon előtt..

A tripla hosszabbítás után. 63 játékperces mérkőzést nyert meg előző este az Oklahoma City, így érthetően fáradtan (ráadásul Steven Adams nélkül) érkezett meg erre a találkozóra, bár Billy Donovan ezúttal sem kímélte három sztárját: George 37, Westbrook 36, Anthony pedig 32 percet töltött parketten. Utóbbi remekül kezdett és 12 pontnál járt a nagyszünetben, de a fordulás után 0/5-öt dobott mezőnyből és teljesen elveszett, érdekes módon egyébként George és Westbrook viszont kifejezetten jó számokat hozott - hiába, ahogy haladt előre a meccs, úgy fogyott az energia és úgy nőtt a vezérük nélkül küzdő hazaiak önbizalma. A végén nem történt meglepetés, kikapott az OKC, így kedd hajnalban 14-15-tel fogadja a Denvert.

A Knicks legjobb dobói: Beasley 30/6, Lee 20/9, McDermott 13/9
A Thunder legjobb dobói:
Westbrook 25, George 18/12, Anthony 12/6, Patterson 12/12

Miami Heat–Los Angeles Clippers 90–85

Richardson villogott, Spoelstra előzött. Alacsony színvonalú találkozót játszottak a felek, a várakozásoknak megfelelően vérszegény támadójátékot produkált mindkét csapat, de ahogy arra szintén lehetett számítani, egy extra egyéni teljesítmény el is tudta dönteni az összecsapást. Ez most a Heat részéről érkezett, Josh Richardson ugyanis bevert 6/8 triplát és 28 pontos karriercsúcsot szállított (hátul pedig kiosztott három blokkot is hátvédként), ez volt a mérleg nyelve, igaz, a végén, szorult helyzetben kellett egy clutch kettes Goran Dragictól is - ezzel a sikerrel 4-1-re áll decemberben a Miami és 50% fölé tornázta a mérlegét. A győzelem egyébként Erik Spoelstra 455. sikere volt a Heat kispadján, amivel a franchise legeredményesebb edzője lett, megelőzve mentorát, Pat Rileyt – Gregg Popovich mellett ő a másik aktív tréner, aki egy klubbal legalább 450 győzelmet ért már el.

Egy labdára volt a Clippers. Lou Williamsnek ugyan most nem ment a játék és éppen a tőle megszokott tűzerő hiányzott a vendégek sikeréhez, de a hajrában így is bevert egy nagyon fontos hármast, amivel két perccel a vége előtt 85-84-re vezetett a LAC. Erre érkezett azonban Dragic válasza, majd a Clippers részéről egy eladott labda, egy támadófault, egy elrontott tripla és végül egy technikai, mindent felhalmoztak a legvégén - egy jó támadásra voltak a győzelemtől, de nem tudták megoldani, emiatt vereséget szenvedtek. Így DeAndre Jordan húsz lepattanója (ebből nyolc támadó) is mehetett a kukába, a Heat 40% alatti mezőnymutatóval is nyerni tudott, a Clippers pedig 11-17-tel folytatja San Antonióban.

A Heat legjobb dobói: Richardson 28/18, Waiters 13/6, Olynyk 11/3
A Clippers legjobb dobói:
Harrell 15, Williams 13/3, Teodoszics 13/6

Houston Rockets–Milwaukee Bucks 115–111

Harden fájós térddel is bírta. A Rockets MVP-jelöltjének komoly térdfájdalmai voltak a meccs előtt és alatt is, de mivel az orvosok azt mondták, hogy ugyan fájni fog, de éppen játszhat vele, ha nagyon akar, így végül pályára lépett. Összeszorított fogakkal, de ott is töltött 39 percet és beszórt 31 pontot, az érezhetően fáradt Chris Paul hozzátett még 25-öt (ebből 23-at a második félidőben) és végül kiharcolták a győzelmet, nem tört meg a most már 13 mérkőzésre rúgó széria - a negyedik negyed közepén előbb Harden 3+1-es játéka, majd később Paul egymást követő két középtávolija hozta meg a sikert, itt döntötte el a találkozót a Houston. Paul szerint egyébként a mentális erejüket mutatja, hogy meg tudták nyerni ezt a csatát a fájdalmak (Capela nem is játszott, PJ Tucker volt a másik magasember Anderson mellett) és a fáradtság, illetve a Bucks harcos játéka ellenére is, ezúttal belefért, hogy gyengén (31,4%) dobjanak kintről és az is, hogy a védekezésükben azért legyenek hibák – 24–4-gyel fogadják a Jazzt, ilyen mérleget utoljára 1993–94-ben hoztak, amikor bajnoki címet nyertek.

Ehhez most kevés volt a Milwaukee. Ugyan hosszú hetek óta nem látott problémákkal küzdött a Houston, végül nem sikerült ezt győzelemre váltaniuk a vendégeknek, hiába hozták magukat támadásban a kulcsemberek. Antetokounmpo (28 pont, 9 lepattanó, 5 gólpassz, 4 labdaszerzés), Middleton, Bledsoe és a padról beszálló Brogdon is beszórt legalább 19 pontot, de védekezésben képtelenek voltak megfogni a sérülten játszó Hardent és a második félidőre ihletett formába lendülő Pault, ráadásul azt sem tudták kihasználni, hogy a palánk alatt csak Nené volt értékelhető center a hazaiaknál. Összességében a 34 beütött fault és a 42 houstoni büntető is jelzi, hogy a Bucks védekezése nem volt éppen tökéletes, ez pedig most a bravúrba és a meccsbe került - zsinórban harmadszor kaptak ki és 15-13-ra süllyedtek, így fogadják a Clevelandet.

A Rockets legjobb dobói: Harden 31/12, Paul 25/9, Nené 16, Gordon 16/3
A Bucks legjobb dobói:
Antetokounmpo 28, Middleton 23/9, Brogdon 20/9

Minnesota Timberwolves–Phoenix Suns 106–108

Ezt megint megérdemelte a Minnesota. Úgy fest, hogy semmiből sem tanulnak Wigginsék, tavaly is rengeteg olyan meccsük volt, ami egyszerűen kötelezőnek számított és gyenge játékkal elbukták, de idén ennek már nem szabadna megtörténnie, ha akarnak valamit - a mérlegük kicsit becsapós a sorsolásuk miatt, hiába állnak jól papíron. Ezúttal is az történt, ami már többször is korábban, készpénznek vették a győzelmet és nem tudták ráerőltetni akaratukat az elviekben jóval gyengébb képességű ellenfélre, majd rágörcsöltek a helyzetre, a Suns magabiztosabb lett és a szoros végjátékot végül be is húzta a vendégcsapat. Az sem volt elég, hogy a Phoenix 27 labdát adott el, a vendégek kispadjáról kerültek elő nyerőemberek, a lepattanózást vállalhatatlanul, 52-31-re bukták el Townsék és végül teljesen megérdemelten szenvedtek vereséget - amíg nem tanulnak a saját hibáikból, addig nem lesznek komoly csapatként elkönyvelve.

Canaan kiválóan debütált. Hét közben igazolta le a Phoenix Isaiah Canaant, aki egy-két átmozgató edzés után most játszotta első mérkőzését a csapat színeiben, de rögtön jelezte, hogy lehet rá számítani: 15 pontot, közte a győzelmet jelentő három büntetőt tett be a közösbe. Hat másodperccel a vége előtt, egypontos hátrányban neki kellett dobást vállalnia, de közben lejárt az idő, csakhogy a videózás után a játékvezetők faultot ítéltek Teague-re, ez még a dudaszó előtt volt - Canaan így köszönte szépen, odaállt a vonalra és beverte a három büntetőt. Jimmy Butlernek ugyan volt még dobása a Wolves győzelméért, de Alex Len betakarta és ő is jó példa arra, hogy milyen extrák érkeztek a Suns padjáról: a magasember 12 ponttal, 19 lepattanóval és 6 gólpasszal szállt be, Canaan a 15 pontja mellett 7 gólpasszt is kiosztott, Daniels és Bender pedig összesen 34 pontot és 9/14 triplát tett hozzá.

A Timberwolves legjobb dobói: Towns 28/12, Gibson 18, Teague 17/3
A Suns legjobb dobói:
Bender 17/15, Daniels 17/12, Warren 15, Canaan 15/3

San Antonio Spurs–Dallas Mavericks 98–96

Ginóbili ezt sosem unja meg. A sírból hozta vissza ezt a találkozót a Leonard, Parker és Green nélkül pályára lépő San Antonio, hiszen már 16 pontos hátrányban is volt, sőt, még négy perccel a vége előtt is tizenegy egység volt közte, nem sok minden utalt arra, hogy fordítanak a hazaiak. Mégis így történt, a Mavs érthetetlenül összeesett, jött Murray négy ponttal, Forbes egy triplával, aztán Aldridge két duplával már egyenlített és az utolsó dobást a negyven éves Manu Ginóbili vállalta magára: alig három másodperccel az órán süllyesztette el a győztes kosarat, idén már nem az első meccsnyerőjét abszolválva. Hozzátartozik a képhez, hogy természetesen ekkor vezetett először a mérkőzés során Gregg Popovich alakulata...

„Ez megbocsáthatatlan." Rick Carlisle nem talált szavakat csapata „leolvadására", hiszen gyakorlatilag végig kontrollálták a mérkőzést a liga egyik legjobb együttese ellen, parádésan védekeztek, elöl Dirk Nowitzki (19 pont, 8/13 mezőnyből) mellett Max Kleber (21 pont, 9/10 mezőnyből) is extra hatékonysággal dolgozott, végül azonban így sem tudtak győzelmet aratni. A tréner szerint ugyan sok jó dolgot csináltak a meccsen, de a hajrára nincs bocsánat, az utolsó bő négy percben nem szereztek pontot és egy 0-13-mal fejezték be a találkozót - voltak ebben hajmeresztő hibák is, Wesley Matthews például nem tudta bedobni a labdát oldalról... Hiába játszanak hetek óta jól Barnesék, nem tudnak nyerni, így a mérlegük nem javul, továbbra is Nyugat legalján foglalnak helyet.

A Spurs legjobb dobói: Aldridge 22, Murray 14, Bertans 13/6

A Mavericks legjobb dobói: Kleber 21/9, Nowitzki 19/9, Ferrell 17/6

Memphis Grizzlies–Boston Celtics 93–102

Jól kezdett, de aztán kapaszkodnia kellett a Celticsnek. Az első negyedben átrohant ellenfelén a vendégcsapat, 31-12-re húzta be ezt a játékrészt a társaság, ám kicsit talán korán hitték el Horfordék, hogy megvan a meccs, a két középső negyedben ugyanis teljesen eltüntette a hátrányát, sőt, fordítani tudott a Memphis. A záró etapra aztán megint felszívta magát a Boston, egy 16-0-t repesztett a gárda, ezzel pedig megtörte a nagyot hajtó hazai csapatot és a belelkesülő közönséget is - Irving (20 pont, 6 gólpassz), Horford (15 pont, 7 lepattanó, 6 gólpassz) és Tatum (19 pont, 9 lepattanó, 7/13 mezőnyből, 2-2 labdaszerzés és blokk) is hozta magát, a keleti listavezető leszedett 14 támadópattanót, bevert 14/34 triplát és bár meg kellett küzdeni érte, de végül hozta a kötelezőnek számító sikert.

Gasol nagy negyede is csak kozmetikázásra volt jó. A harmadik játékrész a spanyol centerről szórt, aki egymaga 21 pontot rámolt be ebben az időszakban, csak kettővel kevesebbet, mint a teljes Boston - az ő vezérletével dolgozta le hátrányát és került kétpontos előnybe a hazai alakulat. Tartottak is tőle már a vendégek, mint a tűztől, de törvényszerű volt, hogy az ő teljesítménye is vissza fog esni, ez pedig végül nem bizonyult elégnek: hiába szórt 25 pontot Evans és 4/5 triplát Brooks, így sem érte el a száz egységet a Grizzlies, a Celtics megoldotta a feladatot, így elmaradt a memphisi bravúr.

A Grizzlies legjobb dobói: Gasol 30/12, Evans 25/12, Brooks 14/12
A Celtics legjobb dobói:
Irving 20/12, Tatum 19/6, Horford 15/3

NBA, ALAPSZAKASZ
Charlotte Hornets–Portland Trail Blazers 91–93
Cleveland Cavaliers–Utah Jazz 109–100
New York Knicks–Oklahoma City Thunder 111–96
Miami Heat–Los Angeles Clippers 90–85
Houston Rockets–Milwaukee Bucks 115–111
Minnesota Timberwolves–Phoenix Suns 106–108
San Antonio Spurs–Dallas Mavericks 98–96
Memphis Grizzlies–Boston Celtics 93–102

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik