Futball, tudomány, művészet – tanulmánykötetet mutattak be a Puskás Akadémián

Orbán Viktor: Itt az ideje, hogy végre igazán jó labdarúgók kerüljenek ki a futballakadémiákról.

NB I: Kisvárda–Újpest – ÉLŐ!

Eddig öt NB I-es mérkőzést vívtak egymással, a Kisvárda csak egyszer nyert, az Újpest négyszer.

Szalai csak a hajrára állt be, kikapott a Mainz

Éppen a magyar támadó egykori csapatától, a Hoffenheimtől, ráadásul odahaza.

Nem lassít a Hertha, az Augsburg sem jelentett akadályt

Dárdai Márton végig a kispadon ült • Bruno Labbadia vezetésével továbbra is veretlenek a berliniek.

Román trióval lett bajnok az MTK, köszönhetően a Fradinak is

IDEGENLÉGIÓ. No és az ügyesen igazoló, a végén az Üllői úton ikszelő Debrecennek. • Sumudica, Selymes, Tomic és Rednic is remekelt.

Kedden kezdődik a jegyértékesítés a kupadöntőre

A legalsó karéjt nyitják meg a Puskás Arénában. A legolcsóbb belépő 1500, a legdrágább 4000 forint.

A Budafok a Soroksártól igazolt középpályást – hivatalos

„Attila számára talán most jött el a pillanat, hogy megmutassa, helye van az élvonalban.”

Bundesliga 2.: a feljutás küszöbén a Bielefeld

Úgy tűnt, sorozatban negyedjére is ikszel az Arminia, aztán jött a győztes gól a 93. percben.

PSG: 50 millióért végleg megtarthatják Icardit – sajtóhír

Olasz sajtóinformációk szerint az Inter és a PSG már meg is egyezett egymással.

Kobetic hosszabbított, marad Siófokon – hivatalos

A rutinos horvát balátlövő mégsem vonul vissza, a következő idényben is a Siófok játékosa lesz!

Szombati sportműsor: az Újpest és a Paks is a kieső helyet próbálja elkerülni

Szombati sportműsor: az Újpest és a Paks is a kieső helyet próbálja elkerülni

A Bundesligában Schalke–Werder presztízscsata, és Bayern–Fortuna Düsseldorf összecsapás is lesz.

FFT: A láthatatlan Fradi-légió

FFT: A láthatatlan Fradi-légió

A FourFourTwo magazin Döglött akták című rovatában elevenítette fel a legendássá vált FTC–Veszprém meccset 1991-ből.

NB I, 26. FORDULÓ

MÁJUS 29., PÉNTEK
Kaposvár–ZTE 0–6
MÁJUS 30., SZOMBAT
16.55: Kisvárda–Újpest
Kisvárda,
Várkerti Stadion
19.00: DVTK–Mezőkövesd
Miskolc, DVTK Stadion
21.05: Paks–Mol Fehérvár
Paks, Paksi FC Stadion
MÁJUS 31., VASÁRNAP
18.55: Bp. Honvéd–DVSC
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
21.05: Puskás Akadémia–FTC
Felcsút, Pancho Aréna
GÓLLÖVŐLISTA
Az összes mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport.

Fizetési plafon, az idegen test

Fizetési plafon, az idegen test

SZABADOS-BLOG. Az európai futballba nem lenne egyszerű minden elemével átültetni a rendszert.

Kleinheisler: Az első négy helyből nem engedhetünk

Kleinheisler: Az első négy helyből nem engedhetünk

A magyar válogatott játékos Eszéken töltötte a kényszerszünetet, és jó erőben érzi magát.

Videó: amikor az Újpest Fehérváron lett bajnok

Videó: amikor az Újpest Fehérváron lett bajnok

A lila-fehéreknek az 1997–1998-as idény utolsó előtti fordulójában a döntetlen is elég volt.

Hatot szórt a ZTE Kaposváron a Rákóczinak

Hatot szórt a ZTE Kaposváron a Rákóczinak

Már az első félidőben öt góllal vezettek a zalaiak, és a győzelemmel felugrottak a 8. helyre a tabellán.

Budafok: a feljutó csapatot a Városházán köszöntötték

Budafok: a feljutó csapatot a Városházán köszöntötték

Az ősztől NB I-es klub stratégiai együttműködési megállapodást is aláírt az önkormányzattal.

Sallai csapata egyik legjobbja volt, de kikapott a Freiburg

Sallai csapata egyik legjobbja volt, de kikapott a Freiburg

Továbbra sem megy a Freiburgnak, ezúttal a Bayer Leverkusentől szenvedett vereséget.

Balogh Norbert már nem a Hull City játékosa – hivatalos

Balogh Norbert már nem a Hull City játékosa – hivatalos

A 24 esztendős magyar válogatott csatár és a Hull közös megegyezéssel bontott szerződést.

Kieső helyre csúszhat az Újpest, de lehet 7. is

Kieső helyre csúszhat az Újpest, de lehet 7. is

Felcsútra megy a listavezető Ferencváros, Paksra a Fehérvár, a liláknak Kisvárdán kellene javítani.

FTC: Rebrov két segítője is hosszabbított – hivatalos

FTC: Rebrov két segítője is hosszabbított – hivatalos

Alberto Bosch és Unai Melgosa a folytatásban is a zöld-fehérek stábjában tevékenykedik.

AZ NB I ÁLLÁSA

1. FTC 18 5 2 47–20 59
2. Fehérvár 15 5 5 47–23 50
3. M.kövesd 13 6 6 37–21 45
4. PAFC 10 9 6 39–31 39
5. DVTK 11 4 10 35–33 37
6. Honvéd 9 7 9 25–32 34
7. Kisvárda 9 4 12 35–36 31
8. ZTE 8 7 11 40–37 31
9. DVSC 9 3 13 37–46 30
10. Újpest 8 5 12 31–38 29
11. Paks 8 4 13 30–42 28
12. Kaposvár 3 1 22 19–63 10
A teljes tabellát ide kattintva találja!

Egymás után nyolc olaszt kaszabolt le a 80 éve elhunyt Mészáros Ervin

Egymás után nyolc olaszt kaszabolt le a 80 éve elhunyt Mészáros Ervin

Sokan a világhírű magyar vívás előfutárának tartották, stílusa az aktív védelemre épült.

Hirdetés
Kabátügy – Malonyai Péter jegyzete

Kabátügy – Malonyai Péter jegyzete

NS-VÉLEMÉNY. Ha a szerződések rendben voltak jogilag, nehezen értelmezhetők az indulatok.

(Mi)csodák? – Deák Zsigmond publicisztikája

ALAPVONAL. A vastapsot kapó, 1954-ben nyertes nyugatnémetek helyére odaképzeltem Aranycsapatunk akkor még élő legendáit, Puskást, Grosicsot és Buzánszkyt.

Rangos hokiközpont épült Érden

Rangos hokiközpont épült Érden

Balázs Attila: Magyarország egyik legmodernebb hoki utánpótlás-nevelés központját hoztuk létre Érden. (x)

„Mint a hülyék?” – a sportlap szerint magára maradt a francia foci

„Mint a hülyék?” – a sportlap szerint magára maradt a francia foci

„A futball nálunk a fertőzésveszély szimbóluma, miközben máshol az élet újraindulásának jelképe.”

6 hónap börtönt kért az ügyészség az Atlético-csatárra

6 hónap börtönt kért az ügyészség az Atlético-csatárra

Félmillió eurós, 173 millió forintnak megfelelő bírság is a büntetés része.

BL: mégsem Isztambulban lesz idén a döntő – sajtóhír

BL: mégsem Isztambulban lesz idén a döntő – sajtóhír

A meg nem erősített beszámolók szerint a törökök nézők nélkül nem akarnak döntőt rendezni.

Nem engednék, hogy az Anfielden legyen bajnok a Pool

Nem engednék, hogy az Anfielden legyen bajnok a Pool

A brit rendőrség szeretné elérni, hogy a Liverpool semleges helyszínen mérkőzzön meg a Crystal Palace-szal.

Lesen vagyunk: megnyílnak az ajtók

Lesen vagyunk: megnyílnak az ajtók

PODCAST. Főszerepben a Bundesliga, illetve a sérülések, valamint a hazai pálya látszólag eltűnő előnye.

Svájc: június 19-én folytatódik a bajnokság – hivatalos

Svájc: június 19-én folytatódik a bajnokság – hivatalos

A Holender Filipet és Kecskés Ákost a soraiban tudó Lugano a 7. helyről várja a folytatást.

Milan: ellenzik, hogy az Olasz Kupával induljon újra a szezon

Milan: ellenzik, hogy az Olasz Kupával induljon újra a szezon

A Gazzetta szerint a Juventus és az Inter szintén ellenezte a kihirdetett menetrendet.

PL: megállapodtak, június 17-én indulhat újra a liga – hivatalos

PL: megállapodtak, június 17-én indulhat újra a liga – hivatalos

Ha sikerül megfelelni az előírásoknak, hamarosan újraindul a Premier League is!

Bundesliga: nem fogadta el a fizetéscsökkentést, kitették a csapatból

Bundesliga: nem fogadta el a fizetéscsökkentést, kitették a csapatból

Nem megfelelő magatartása miatt a szerződésének nyári lejártáig nem játszhat Berlinben Sebastian Polter.

Férfi kézi: A város megérdemli, hogy NB I-es csapata legyen – Buday

Férfi kézi: A város megérdemli, hogy NB I-es csapata legyen – Buday

„Kicsit olyan, mintha egy medencébe ugranánk, amelyről azt sem tudjuk, van-e benne víz...”

Löke nem vár tovább, kés alá fekszik
Löke nem vár tovább, kés alá fekszik

A rutinos norvég beállónak tavaly decemberben tört el az orra a világbajnokságon.

KaranténKirály: Dávid Kornél a legnagyobb király! – Szuper Levente
KaranténKirály: Dávid Kornél a legnagyobb király! – Szuper Levente

A műsor első negyeddöntőjében farkasszemet néznek majd egymással.

Ivkovics: Kicsit olyan lesz, mint amikor mocsárba lép az ember
Ivkovics: Kicsit olyan lesz, mint amikor mocsárba lép az ember

Nem látja akadályát a kapitányi munka folytatásának, de átvenne egy U18-as klubcsapatot is.

Csínján kell bánni az összegekkel – véli az Érd új edzője
Csínján kell bánni az összegekkel – véli az Érd új edzője

„Fontos, hogy élvonalbeli maradjon a város csapata, hiszen így tud jövőképet kínálni az itt kézilabdázó fiataloknak.”

Női kézi: az önkormányzat reagált a váci csapat tervezett költözésére
Női kézi: az önkormányzat reagált a váci csapat tervezett költözésére

A városvezetés szerint a bérleti díj nemhogy nem nő, hanem csökken. Az utánpótlásra fordított bérleti időt a TAO állja.

WTCR: Boldizs Bence a túraautó-világkupában!

WTCR: Boldizs Bence a túraautó-világkupában!

A Zengő Motorsport színeiben újabb fiatal tehetség mutatkozik be a túraautó-világkupában!

Milák Kristóf: Fiatal vagyok, élni szeretnék

Milák Kristóf: Fiatal vagyok, élni szeretnék

„Nem is baj, hogy egy évvel később rendezik az olimpiát, nem tudom, az idén mire lettem volna képes.”

Nyolcéves eltiltást kaphat a kiváló magasugró

Nyolcéves eltiltást kaphat a kiváló magasugró

A fedett pályás világbajnok lehet az oroszországi doppingügyek újabb áldozata.

MotoGP: Brit és Ausztrál Nagydíj sem lesz idén

MotoGP: Brit és Ausztrál Nagydíj sem lesz idén

Ezzel hatra nőtt azon futamok száma, melyeket az idén biztosan nem rendeznek már meg.

Michelisz és Kiss egyszerre a Hungaroringen

Michelisz és Kiss egyszerre a Hungaroringen

A „két Norbi” számára egyaránt ünnepi alkalmat jelent a hazai közönség előtt versenyezni.

Hirdetés