Élő

00:00

Bokrétaünnepséget tartott az MTK a Kerepesi úton

Elérte legmagasabb pontját a leendő edzőkomplexum szerkezete.

Norris elvesztette, majd visszakapta a rajtelsőséget az őrült kínai sprintidőmérőn

A mclarenes mögött Hamilton és Alonso zárt Sanghajban, ahol a lángra kapó fű mellett az eső borzolta a kedélyeket.

Hanga Ádám: Nagy valószínűséggel vége az idényemnek

Érezte, hogy „valami nincs rendben”, rögtön kórházba ment, ahol rövid időn belül beigazolódott a legnagyobb félelme.

Az olaszok plusz BL-helye már biztos, a másodikra a németek a befutók

Akár hat olasz csapat is ott lehet a következő kiírásban, az angolok az Aston Villában reménykedhetnek.

Dida: Puskás Ferencet ugyanúgy szerethették, mint Pelét

A Nemzeti Sport is meghívást kapott Kispestre a Budapest Honvédhoz, ahol Dida, a világbajnok brazil kapus vendégeskedett.

Asztalitenisz: A Budaörsi SC előnnyel várja az Ek-döntő hazai visszavágóját

Madarász Dóra minkét meccsét megnyerve a budaörsiek húzó embere volt a döntő első mérkőzésén FOTÓ: DÖMÖTÖR CSABA

Nagelsmann a 2026-os világbajnokságig hosszabbított a német válogatott élén

A szövetség elnöke és a hosszabbító szakember is állítja, szívből meghozott és egyértelmű döntés született.

Teljes az elődöntő párosítása a BL-ben, az El-ben és az Ekl-ben – íme, a program!

Hét országnak maradt állva csapata, a németek, az olaszok és a franciák két sorozatban érdekeltek még.

Klopp szerint megérdemelt volt az Atalanta továbbjutása

A Liverpoolt európai kupameccsen minden bizonnyal utoljára irányító német tréner a kiesés ellenére elégedetten beszélt csapata hozzáállásáról.

Fucsovics hátrányból nyert és már elődöntős Bukarestben

A csaknem háromórás meccsen a magyar játékosnak mind a három játszmában dupla brékelőnye volt.

A német legenda elárulta, Mourinho borzalmasan bánt vele a Man. Unitedban

A világbajnok Schweinsteiger az MU volt klasszisa, Gary Neville podcastjében beszélt a különös bánásmódról.

Öt élet-halál mérkőzésre készülök – Schäfer András a Nemzeti Sportnak

„Mindegyiket meg akarjuk nyerni az Union Berlinnel.”

NB II: súlyos sérülése után két góllal és gólpasszal tért vissza az ETO fiatal támadója

A 22 éves Farkas Balázs Kesző még tavaly júniusban sérült meg; a műtét után hosszú rehabilitáció következett, de a második csapatban már pályára léphetett.

FTC: fát ültettek a ferencvárosi labdarúgók a Budakeszi Vadasparkban

„Ez csak egy példa arra, hogy milyen hatással lehetünk a környezetünkre, ha összefogunk és cselekszünk”

„Tudjuk, hogy a Paks egy bajnoki idény alatt nem tudja maga mögé utasítani a Ferencvárost”

Bognár György szerint ha valamit nyerni akarnak, arra a Magyar Kupában van jobb esélyük.

A Cégbíróságon is bejegyezték az újpesti tulajdonosváltást

Korábbi értesülésünknek megfelelően Benczédi Balázs lett a lila-fehérek vezetője.

Dejan Sztankovics visszatért a Ferencvároshoz

A szerb szakember az elmúlt napokat a milánói kórházban töltötte fiával.

Miért nem rúgok gólokat? Ez a kérdés? – Németh Krisztián

„Ismertem ilyen típusokat, akiket a gól éltetett, akik a tizenhatoson belül, így mondták, az édesanyjuknak sem passzoltak volna, mindent kapura rúgtak, akkora volt az egó.”

NB I, 2023–2024, MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Kézilabda
21 órája

Sorsoltak: Svédország, Észak-Macedónia és Törökország lesz a mieink csoportellenfele az idei női kézilabda Európa-bajnokságon

Kézilabda
2024.04.17. 21:25

Kézilabda: Rosta Miklós két nap alatt öt gólt lőtt – körkép

Kézilabda
2024.04.17. 19:59

Férfi kézilabda NB I: tízperces PLER-gólcsend, sima FTC-győzelem

Jégkorong
5 órája

Bálizs Bence: Kíváncsi vagyok, hogy a szurkolók hogyan fogják bekiabálni az Alba Arénát

„Fejben kell változtatni, koncentrációban. Nem tudásbéli hibákat követtünk el a lengyelek ellen.”
Jégkorong
6 órája

Jégkorong: két Stanley-kupa-győztes már biztosan lesz a kanadai válogatottban Budapesten

A magyar és a kanadai válogatott május 7-én az MVM Dome-ban csap össze, ez lesz a tengerentúliak utolsó felkészülési összecsapása.
Kosárlabda
21 órája

Kosárlabda: edzésen szenvedett sérülést Hanga Ádám

„Köszönöm a sok aggódó üzenetet, amit írtatok. Valóban sajnálatos módon edzésen történt egy ártatlan, de annál szerencsétlenebb eset.”
Jégkorong
Tegnap, 16:24

Terbócs István: Összehívtuk a „krízismítinget” a lengyelek elleni teljesítményünk után

„Alig várjuk, hogy kimenjünk az Alba Aréna jegére, és telt ház előtt megmutassuk, jobbak vagyunk.”
Röplabda
Tegnap, 16:22

Strandröplabda: megvannak a magyar párosok a Nemzetek Kupája olimpiai kvalifikációs viadalokra

A férfiaknál és a nőknél is négy csoportban zajlanak a selejtezők, kizárólag a csoportelsők jutnak majd tovább a döntőbe.
Jégkorong
Tegnap, 16:07

Jégkorong: fölényes magyar győzelem Hollandia ellen a nők felkészülési meccsén

A mieink már a 8. percben vezetést szereztek, az első szünetig pedig megduplázták az előnyüket.
Ökölvívás
6 perce

Ökölvívás: Kovács Kruzitó búcsúzott a belgrádi Eb-n

A pénteki folytatásban Mester Soma lép ringbe az örmény Vahtang Harutyunjan ellen.
Atlétika
48 perce

Gyaloglás: egy magyar páros indul a vb-n az olimpiai kvótáért

Az olimpiai részvételhez be kell kerülni a legjobb 17 közé.
Egyéb egyéni
1 órája

Andy García lesz a 25. Laureus-gála házigazdája

A madridi díjátadón Ekler Luca paralimpiai bajnokunk győzelméért is szoríthatunk.
Egyéb egyéni
1 órája

Vívás: két női tőrözőnk a tbiliszi vk főtábláján

Az olimpiai kvalifikáció lezárult, innentől a világranglistás pozíciók javítása, vagy éppen azok megerősítése a legfontosabb feladat.
Tenisz
2 órája

Tenisz: Bondár elődöntős a svájci ITF-tornán

A világranglistán elfoglalt 108. helyével a jelenlegi legjobb magyar női játékos pénteken a máltai Francesca Curmival (315.) csapott össze.

Stroll-elsőség és lángra kapó fű a visszatérő Kínai Nagydíj szabadedzésén

Az Aston Martin-versenyzőt Piastri, illetve Verstappen követte, míg a Ferrari és a Mercedes kettőse a top 10-en kívül kezdett.

Káoszba fullad a visszatérő Kínai Nagydíj?

A Red Bullt eleinte a marketing jobban érdekelte, mint az autó – Liuzzi

7 órája

NHL: elköltözik Arizonából a Coyotes

8 órája

NHL: véget ért az alapszakasz, itt vannak a playoff-párosítások

Tegnap, 8:54

NHL: McDavid után Kucserov is százados lett

Tíz éve ezen a napon lőtt Bale emlékezetes gólt a Barcának a kupadöntőben – videó

Élje át újra a Leverkusen gáláját a Werder Bremen ellen – videó!

Atlétika: videón, ahogy Alekna megdönti az 1986 óta fennálló diszkoszvető-világcsúcsot

Képes Sport
2024.04.17. 10:37

„Nekem a futóverseny a fesztivál” – interjú Bátyai Évával

Népsport
8 órája

Igazi csodával szolgált az MTK

Népsport
2024.04.17. 12:04

Túl nagy falat volt a Bayern

A mi 11-ünk – ez most a magyar válogatott legerősebb kezdője

A Nemzeti Sport szakírói szerint, ha ma játszana, így állna fel nemzeti csapatunk.

120 év 120 címlap

MEGRENDELHETŐ AZ ÜNNEPI KÖNYVÜNK A NEMZETI SPORT 1903 ÓTA ÍRÓDÓ TÖRTÉNETÉRŐL!

Igazi ritkaság! Így készült a Nemzeti Sport 1927-ben

Képes Sport

Egy régi vágású úriember – Íróasztal nem terem a mi számunkra

Képes Sport

Álomból valóság – túl éles váltással     

Képes Sport

A tatabányai „linóleumról” a műtőbe – A Deckarm-sztori, 131 nap kómában

Mai vezető szerkesztők

  • Vezető szerkesztők:Izsányi Szabolcs (délelőtt), Rácz Péter (délután)
  • Közösségi média: Kovács Attila (délelőtt), Dócs Ákos (délután)
Az elöző 90 percben ennyien voltunk a   -on
18 832
Köszönjük!

Az NSO ezen a héten is a legolvasottabb a sportmédiában

MIT NÉZZÜNK, KINEK SZURKOLJUNK?

Foci Eb 2024

17. LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG – A TELJES PROGRAM NAPONKÉNT

Sportnaptár

Versenynaptár 2024: labdarúgó Európa-bajnokság, olimpia

Az NSO AJÁNLJA

Dupla Tízes: a Leverkusen Európa legjobb csapata?

Heti légiósprogram: Schäfer klubja a Bayernt fogadja

MAGYAR FUTBALLISTÁK ÉS EDZŐK KÜLFÖLDÖN

Origo Sport